-
Okami - teszt
A farkas bőrébe bújt napistennő a PlayStation 2 kínálatának egyik legkülönlegesebb darabja volt a maga idejében, a Ready at Dawn és a Capcom közreműködésében azonban újra kalandra indulhatunk, ezúttal a mozgásérzékelésre alapozó Wii változat keretein belül.
Teszt 3
-
Nintendo: tovább megy a pénznyomda
A Microsoft és a Sony már túl van az aktuális üzleti beszámolóján, így már csak a Nintendo maradt hátra, a kiotóiak pedig nem is várattak minket sokáig, hiszen ma ők is előálltak a friss adatokkal, amik természetesen most is borzasztóan erősek.
Hír 0
-
Okami - bizonytalan jövőkép
Christian Svensson megerősítette azt, amit mindenki sejthetett eddig: amennyiben az Okami Wii-s változata nagyon jól fogy, talán reális esély lesz egy második rész megszületésének.
Hír 2
-
Red Steel 2 MotionPlus-szal
A Nintendo az E3-on fedte fel Wii MotionPlus nevű kütyüjét, ami minden eddiginél pontosabb mozgásérzékelést tesz lehetővé, a Ubisoft pedig bejelentette, hogy már rá is ugrottak a témára.
Hír 0
-
Spyro: Dawn of the Dragon villanások
Képek formájában már láthattuk korábban a The Legend of Spyro: Dawn of the Dragon-t, most pedig eljött az ideje annak, hogy mozgásban is megismerkedjünk a játékkal.
Hír 0
-
LEGO Indiana Jones - teszt
A Lego figurák az elmúlt években már megmutatták, hogy bizony videójáték formában is képesek órákra lekötni az egész családot: a Star Wars körítés már tarolt, most azonban kiderül, hogy mire képesek az építőkockák Indy világában. LEGO Indiana Jones teszt.
Teszt 14
-
Nintendo: nagy bocsánatkérések
A Nintendo E3-as konferenciáját már a legnagyobb rajongók is csak igen nehezen nyelték le, hiszen a kiotóiak ott bemutatott játékkínálata a korábbi ígéretek ellenére is szinte csak és kizárólag a casual rétegnek szólt. Satoru Iwata megszólalt a témával kapcsolatban.
Hír 2
-
Pert vesztett a Nintendo
A Nintendo már egy ideje perben állt a texasi székhelyű, kontrollerekkel foglalkozó céggel, az Anascape-pel, a Bloomberg értesülései szerint pedig tegnap megszületett az elsőfokú döntés.
Hír 0
-
Sonic and The Black Knight - az első infók
A hétvégén már felbukkantak az első jelek az új, Wii exkluzív Sonic epizóddal kapcsolatban, hiszen a játék megkapta a Nintendo Power magazin aktuális számának címlapját, most pedig az első információkkal is szolgálni tudunk a Sonic and the Black Knight-ról.
Hír 1
-
Dead Rising Wii: a hivatalos bejelentés
A Famitsu képek és szkenek után a hivatalos bejelentés mellett megtudhattunk néhány érdekességet is a Dead Rising: Chop till You Drop kapcsán.
Hír 0
-
Sonic & The Black Knight
Bár az év végén érkező Sonic Unleashed Wii-re is meg fog jelenni - igaz, ezt a verziót eddig még sosem láttuk -, úgy néz ki, hogy egy exkluzív kalandot is kap a kék sündisznó.
Hír 0
-
Dead Rising Wii képek
A japán Famitsu magazin e heti számából derült ki, hogy készül a Dead Rising Wii verziója: akkor szkenekkel tudtunk szolgálni, most pedig egy adag screenshot következik.
Hír 0
-
Mario & Sonic Olympics: 10 millió
Tíz millió példány: ennyi fogyott a Mario and Sonic Olympics című játékból. Ezt az értéket a játék világszerte érte el, a Nintendo DS és a Nintendo Wii platformokon.
Hír 0
-
[E3] Fatal Frame IV trailer
Idén Wii-n folytatódik a Tecmo szellemfényképezős túlélő-horrorja, egy új trailernek köszönhetően pedig most kaphatunk némi ízelítőt a Fatal Frame IV által kínált borzongásból.
Hír 0
-
[E3] Mad World trailer
A Clover Studios hamvaiból verbuválódott Platinum Games nemrég mutatta be három új játékát, melyek közül az egyik a brutálisan beteges - vagy inkább betegesen brutális? - Mad World.
Hír 2
-
[E3] Dead Rising Wii képek
Tulajdonképpen nem E3, de fogjuk rá: a Capcom az amerikai expo helyett a friss Famitsu-ban rántotta le a leplet a Dead Rising Wii verziójáról. Szkenek, sok-sok képpel.
Hír 0
-
[E3] Sonic Unleashed trailer
Ezidáig még nem volt szó az idei E3-on a Sonic Unleashed-ről, így itt az ideje bepótolni a lemaradást az új trailerrel, amely a játék kíváncsian várt másik "oldalát" is felfedi.
Hír 4
-
[E3] James Bond: Quantum of Solace trailer
Ebben a hónapban már több ízben is hallatott magáról az új James Bond játék, a Quantum of Solace, így természetesen az E3-ról sem hiányozhatott. Trailer következik.
Hír 0
-
[E3] Animal Crossing Wii prezentáció
Ahogyan az előre is sejteni lehetett, a Nintendo konferenciájának egyik új bejelentése az új Wii-s Animal Crossing játék volt, amit rögvest be is mutattak számunkra a kiotóiak.
Hír 0
-
[E3] Ghostbusters trailer
Jó ideje nem volt már a Szellemírtókon alapuló videójáték, éppen ezért a Sierra úgy gondolta, készít egyet, méghozzá egy olyat, ami a filmek folytatásául fog szolgálni.
Hír 0
-
[E3] Wii Sports Resort prezentáció
A Nintendo jövő tavasszal küldi ismét csatába a sokak által kedvelt, a Wii mellé csomagolt Wii Sports folytatását, a Wii Sports Resort-tot. Gameplay prezentáció, laza stílusban.
Hír 0
-
[E3] Megaman 9 debüt trailer
Megaman vissaztér a kezdetekhez: a WiiWare-re, Xbox Live Arcade-re és Playstation Network-re szánt folytatás a NES-es eredetit idéző, abszolút retro hangulatú grafikával és zenével hódít.
Hír 5
-
[E3] Shaun White's Snowboarding prezentáció
A Nintendo sajtókonferenciája a Shaun White's Snowboarding Wii verziójának bemutatásával kezdődött, amely sajátos módon a Wii Fit Balance Board-ját használja.
Hír 0
-
[E3] Jön a Wii MotionPlus
Eddig legfeljebb csak találgatni tudtuk arról, hogy mivel is készülhet a Nintendo az E3-as konferenciájára, most azonban idő előtt előrukkoltak az egyik új bejelentéssel.
Hír 9
-
The Force Unleashed sztori trailer
Látványos új trailerrel jelentkezik a Star Wars: The Force Unleashed: a kedvcsináló a játék történetének egy-egy fontosabb momentumára koncentrál, kissé spoileresen.
Hír 16
-
Call of Duty: World at War képadag
Az idei évben is tiszteletét teszi a Call of Duty sorozat, a World at War alcímet viselő legújabb rész azonban kis kitérő után újra a második világháborúba repít majd bennünket.
Hír 29
-
James Bond: Quantum of Solace debüt videó
Az elmúlt egy hétben kisebb képadagokkal már kétszer is hallatott magáról a James Bond: Quantum of Solace, most pedig mozgásban is megismerkedhetünk a 007-es következő bevetésével.
Hír 3
-
F1 2009: árkád vagy szimulátor?
Néhány hónapja derült ki, hogy a Codemasters lecsapott a Formula-1 licenszre, így a Sony után ők mutathatják meg, hogy miként tudják virtuális formába hajítani a száguldó cirkuszt.
Hír 9
-
A Wii Fit jó - de meddig?
Világszerte fantasztikus eladásokat produkált a Nintendo speciális perifériával egybecsomagolt fitnessz-programja, a Wii Fit, de vajon hányan vannak azok, akik a mai napig végzik a gyakorlatokat?
Hír 6
-
James Bond: Quantum of Solace tripla
A múlt héten érkeztek meg az első képek az azonos című 007-es filmmel egy időben érkező James Bond: Quantum of Solace-ről, most pedig újabb screenshot-adaggal tudunk szolgálni róla.
Hír 0
-
Animal Crossing Wii az E3-on?
Nagyon úgy néz ki, hogy elkönyvelhetjük a Nintendo egyik nagy E3-as bejelentését, bemutatkozhat ugyanis végre a régóta várt új, Wii-re érkező Animal Crossing játék.
Hír 0
-
Alone in the Dark - teszt
Alone in the Dark. Az elmúlt évtized meghatározó, máig híres játékszériákat ihlető sorozata, nyugodtan leírhatjuk - legenda. A komoly problémákkal küszködő Atari utolsó mentsvárként nyúlt hozzá - sikerül ismét a csúcsra másznia? Teszt, egyedül, sötétben.
Teszt 10
-
Megjelenési dátumot kap a Sadness
Némi reményre adhat okot a Nibris célkitűzése, hiszen eddig sem kiadója, sem megjelenési dátuma nem volt a különleges stílusú horroruknak, a Sadness-nek.
Hír 0
-
Naruto: CoN2 - információk, képek
A legfrissebb amerikai Shounen Jump fedte fel a Naruto: Clash of the Ninja Revolution 2-t, ami kizárólag az Egyesült Államokban jelenik majd meg, idén ősszel - képek beljebb.
Hír 0
-
Guitar Hero: Aerosmith - teszt
A Guitar Hero sorozat lassan, de biztosan elindult azon az úton, melyet a hasonlóan zenei alapokra építő Dance Dance Revolution már végigjárt. Az üzlet beindult, elkezdődött a sorozatgyártás, itt az első, egy bandára koncentráló epizód, a Guitar Hero: Aerosmith. Teszt.
Teszt 3
-
Castlevania: indulhat a harc
Érdekes irányba vonul a Castlevania sorozat, a Konami ugyanis a keddi nap folyamán bejelentette, hogy a franchise következő, Wii exkluzív felvonása egy... verekedős játék lesz.
Hír 3
-
Mega Man 9 - WiiWare exkluzivitás?
Tíz éve nem volt nagy számozott folytatása a klasszikus platform és lövölde keverékeként számon tartott Mega Man-nek: a rengeteg mellékszál után itt a nagy folytatás.
Hír 0
-
James Bond: Quantum of Solace képek
Bár a James Bond licensz már két éve az Activision kezében van, a kiadó ezidáig még nem kezdett túl sok mindent vele, most azonban itt van az első próbálkozás, a James Bond: Quantum of Solace.
Hír 2
-
Fókuszban: Call of Duty: World at War
A Treyarch 2008 legnagyobb mutatványára készül: az über-sikeres Call of Duty 4-gyet kéne sikeresen folytatni, méghozzá a sokak által már régen leírt második világháborús környezetben. Összegyűjtöttük, amit jelenleg a Call of Duty: World at War-ról tudni érdemes.
Teszt 42
-
FIFA 09: az első infók és képek
Az Electronic Arts stílusosan a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság utánra időzítette a FIFA 09 leleplezését, amely rögtön két formában mutatkozott be, a hagyományos kiadás mellett ugyanis egy speciális Wii verzió is meg fog jelenni az év végén.
Hír 10
Percről percre
it Gyorsabban és olcsóbban fejlesztene AI-chipet az Amazon, hogy megkerülje az úgynevezett NVIDIA-adót.
it Miközben az iOS-re visszatér az EU-ban a Fortnite, a Samsung alkalmazásboltját elhagyja.
it A Meta felügyelőtanácsa közölte, hogy a cég szabályzata nem kellően tiszta a valódi embereket ábrázoló, AI-generálta szexuális tartalmak kapcsán, ezeket pedig meg kell állítani.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Dokkolóként is szolgáló, 4K-s monitoróriás az Eizo keze nyomán
ph A 108 cm-es képátlóval érkező modellt elsősorban irányítóközpontokba, vezérlő- és kereskedőtermekbe szánják.
PCI Express 5.0-s Team Group SSD a szerényebbik fajtából
ph A kétféle tárhelymérettel választható újdonság a januárban debütált GE PRO olcsósított változatának tekinthető.
Segíthetne a GPU-knak a legmostohábban fejlesztett shader modell funkció
ph A Wave Matrixot eredetileg a shader modell 6.7-hez tervezték, de még a 6.8-ban sem lesz benne.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.
Passzív hűtésű csúcs-Radeonokat hozott az ASRock
ph A Radeon RX 7900 XT és XTX Passive modellek a tartalomkészítőket célozzák meg.
Megfutotta kötelező Geekbench körét a Xiaomi 14T Pro
ma A globális változat a Dimensity 9300 Plus köré épül, 12 GB RAM is dolgozik benne, de egy régebbi tesztverziót csinált meg.
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Google Pixel topik
- SSD kibeszélő
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Ismét egy Alder Lake-N-es mini PC-vel jelentkezett az MSI IPC
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- DIGI kábel TV
- Sorozatok
- Samsung Galaxy Watch5 Pro - kerek, de nem tekerek
- További aktív témák...