Sky Force Anniversary teszt (Xbox One)

Mindent tud, amit a nagyok

A játékmenet további pozitívuma, hogy ellentétben a japán ősökkel, tempója sokkal lassabb, szinte már-már taktikus, így nem kell – legalábbis kezdetben – a szokásos lövedékpokolban manőverezni. Ez a lassabb, megfontoltabb játékmenet azok számára is fogyaszthatóvá teszi a műfajt, akik eddig ódzkodtak tőle. Könnyebb megtanulni és kiismerni, hogy végül az utolsó szinteken is sikerüljön helytállni. A fejlesztők jól ráéreztek, hogyan kell fokozatosan emelni a kihívást, a játék kezdetben nem túl nehéz, de aki az összes medált össze akarja gyűjteni, vagy minden pont rekordot meg akar dönteni, annak minden reflexére és tudására szükség lesz. Ettől lesz a Sky Force Anniversary igazán jó, úgy tud szórakoztató lenni, hogy mindenki megtalálja benne a számítását, és ösztönöz, illetve hagy helyet a fejlődéshez is.

Sky Force Anniversary Xbox One

Ugyancsak dicséret illeti a kivitelezést. A játék felépítése nagyon egyszerű, mégis tele van érdekes mechanikákkal. Az egyik pályán például folyamatosan egy elektromágneses lövedéket kell kerülgetnünk, mert ha eltalál, többet nem tudunk lőni. A hadifoglyok kimentéséhez egy helyben kell állnunk a repülőgéppel, ami épp ellentétes az ilyen lövöldözős játékok szokásaival, és néha igen izgalmas helyzeteket okoz. Minél többet játszunk, annál több speciális kártyát is megnyithatunk, amelyek permanens bónuszokat jelentenek. Végül meg kell említenünk a helyi kétfős kooperatív játékmódot, ami az igazán klasszikus, régi játékok érzését hozza vissza. Online játék sajnos nincs, de a néhány perces pályákat figyelembe véve talán nem is annyira hiányzik.

Hiába származik mobil eszközökről, a Sky Force Anniversary egy gyönyörű játék, nyugodtan oda tehető bármelyik kortárs cím mellé. Az 1080p felbontás és a stabil 60 fps képfrissítés természetesen adott, de a grafika minden egyéb részlete aprólékosan ki lett dolgozva. Az ellenfelek dizájnja, az egész képernyőt beterítő főellenségek, a látványos robbanások vagy az azúrkék tenger hullámzása egészen elképesztő. Mindezt sikerült egy nagyon élénk, gyönyörű színpalettával nyakon önteni, így a játék úgy néz ki, mintha a ’90-es évek játéktermi masinái modern köntösbe bújtak volna. Ilyen az, amikor a videojátékok nem akarnak feltétlenül élethűek és „fotorealisztikusak” lenni. Egyszerűen öröm ránézni.

Sky Force Anniversary Xbox One

Mindenkinek, aki szereti a klasszikus lövöldözős játékokat, a színes, tökéletesre csiszolt indie címeket, vagy aki barátjával együtt egy jó kooperatív játékot keres, nagyon ajánlható a Sky Force Anniversary. Nemcsak hiánypótló, hanem műfajának egyik legjobbja, könnyen fogyasztható, olcsó és gyönyörű játék, ami egy kicsit visszavisz bennünket a videojátékok aranykorába.

Pro:

  • Kiváló játékmenet érdekes mechanikákkal;
  • gyönyörű grafika;
  • a fejlesztési rendszer és a medálok komoly szavatosságot jelentenek.

Kontra:

  • A pályák lehetnének változatosabbak;
  • nincs online co-op.

90

dreampage

Azóta történt