Hirdetés

Risk System teszt

Kockázat nélkül nincs győzelem, a Newt Industries új lövöldözős játékában pedig ez szó szerint értendő. A Risk System érdekes alapötlettel, de minimális tartalommal próbál hódítani.

Rizikós vállalkozás

Bocsánatos bűn, ha valaki még nem találkozott a Newt Industries nevével. A független csapat mindeddig egyetlen játéka, a Risk System 2019 májusában jelent meg PC-re, és némi várakozás után most Xbox One-ra is megjelent. A hagyományos felépítésű, vízszintes lövöldözős játék (shmup) érdekes harcrendszert próbál meghonosítani a műfajban, mindezt retró jellegű pixel-art grafikával és jópofa, de megszokott futurisztikus történettel nyakon öntve.

A Risk System története szerint a távoli jövőben az emberiség új energiaforrást talál egy dimenziókapunak köszönhetően, és megkezdik az anyag ész nélküli sokszorosítását, ami az ipar hihetetlen fellendüléséhez vezet. Csakhogy kiderül, hogy a portálon át más is jön, nem csak energia: egy furcsa parazita csaknem minden ember megfertőz, a technológiájukat pedig ellenük fordítja. Főhősünk szerencsére immunis erre a tech-fertőzésre, és korabeli anyagokból épített vadászgépével elindul, hogy megálljt parancsoljon a terrornak. A jópofa történetet sajnos csak egy rövid intró és némi párbeszéd adja át, ami kár, tekintve, hogy a programhoz egy egész pofás anime rövidfilm is készült – ezt simán mellékelni kellett volna hozzá.

Mint minden shoot ’em up, a Risk System is a játékmenetével igyekszik kitűnni. Nos, ez sikerül is neki, csak nem biztos, hogy a jó irányba. Ahogy a cím is mutatja, a harcrendszer teljes egészében a kockázatvállalásról szól. Mivel vadászgépünk (vagy űrhajónk, kinek hogy tetszik) képes elnyelni az ellenség enerigáját, akkor vagyunk a legerősebbek, ha a felénk szálló lövedékekhez közel repülünk. Az alap lövés teljesen gyenge (ráadásul alapbeállítás mellett automatikus, nem is nekünk kell lőni), csak akkor lehet hatékonyan pusztítani, ha az ellenséges lövedékeket és energianyalábokat milliméterekre megközelítjük. Vagyis minél kockázatosabban manőverezünk, annál erősebbek a támadásaink. Ezzel együtt egy B-Meter nevű csík is töltődik, ami ha tele van, tulajdonképpen bombaként, mindent elpusztító támadásként funkcionál. Profi játékosok a lövedékeket súrolva akár néhány másodpercenként feltölthetik ezt a csíkot, és folyamatos pusztítást rendezhetnek a képernyőn – igen ám, csak nem mindenki profi.

Hirdetés

A játék legnagyobb hibája, hogy az alap játékmódon kívül nincs benne semmi. Hat pályán kellene átverekedni magunkat, mindegyik végén egy gigászi főellenséggel, de sem pályaválasztásra, sem folytatási lehetőségre nincs mód. Ha az egyik pályán fennakadunk, nincs lehetőség fejlődésre vagy bármilyen segítségre, akkor ennyi volt. Legfeljebb az egész kampányt kezdhetjük elölről. Márpedig a nehézség az egekben van, az akció gyors, a lövedékek hatalmasak, a bossok pedig iszonyú erősek. Miután semmiféle opció nincs a kihívás testreszabására, nincs gyakorló mód vagy bármilyen más extra, a játékot enyhén szólva is fapadosnak lehet nevezni.

Risk System Xbox Series X

További probléma, hogy az irányítás sem elég jó. Vadászgépünk nem hajszálra az analóg kar mozgását követi, hanem lendülete van, „úszik” a képernyőn, ettől pedig pontatlanná válik a kezelése. Ez különösen szerencsétlen fejlemény, hiszen épp az lenne a lényeg, hogy a fénylő lövedékek közvetlen közelében manőverezzünk, ugye… Maguk a lövedékek is véleményesek, hiszen minden fénylik, nem egyértelmű, hol vannak a hitbox határok, ráadásul a képernyő állandóan vadul villog, amikor erőset lövünk, így pedig aztán végképp káoszba fullad az egész. Egyszerűen nem érzi azt a játékos, hogy uralja a karaktert és az akciót, minden esetleges, és persze néhány találattól meg is halunk. Nincsenek ellenőrzőpontok, halál esetén az adott pályát mindig a legelejéről kell kezdeni.

Pedig erre a koncepcióra lehetne építeni, mert nem rossz elgondolás. Maga a játék is stílusos, a pixeles retró látvány modern fényeffektekkel egészül ki, így egészen kellemes összhatást nyújt, még a túlzásba vitt villódzás ellenére is. A zenék jók, a párbeszédekhez pedig szinkron is jár, produkciós értékeiben tehát egy tisztességes kis cucc. Játékmenetében és felépítésében viszont csak az abszolút minimumot hozza. Kellene többféle játékmód, folytatási lehetőség, nehézségi szintek, gyakorló mód, részletesebb opciók, és nagyobb kampány, ahogy ezeket már oly sok japán lövöldözős játékban láttuk. Ezek híján a Risk System közelebb áll egy prototípushoz, mint egy teljes játékhoz.

Risk System Xbox Series X

A fentiek miatt a Risk System kizárólag a műfaj legkeményebb, hardcore rajongóinak ajánlható. Nem alapvetően rossz játék, plusz nagyon olcsó is, némi pontvadászatra, reflexjátékra és látványos pusztításra bőven megfelel. De játékmódok, beállítások és lehetőségek híján csak nagyon rövid távú szórakozást kínál, a legtöbbeknek valószínűleg még azt sem. Érdemes lenne készíteni hozzá egy jóval nagyobb, összetettebb, tartalmasabb folytatást, mert ez így nem több egy óvatos első próbálkozásnál. Reméljük, hogy a fejlesztők vállalják ezt a rizikót.

Pro:

  • érdekes harcrendszer;
  • stílusos látványvilág és zenék.

Kontra:

  • pontatlan játékmenet;
  • túl nehéz, bármiféle beállítás vagy folytatási lehetőség nélkül;
  • minimális tartalom.

50

A Risk System PC-re és Xbox konzolokra érhető el.

dreampage

Előzmények

  • Rigid Force Redux teszt

    Egy nem túl régi lövöldözős játék ráncfelvarrása érkezett Xbox One-ra és Switch-re, nem is rossz eredménnyel. A shmup rajongók készülhetnek egy újabb csatára.

  • Natsuki Chronicles teszt

    Az év legvégén, mintegy karácsonyi meglepetésként érkezett a japán Qute Corporation legújabb játéka, amely rögtön az STG műfaj élvonalába robbant. Az Xbox One tulajdonosok egy valódi kincset kaptak.

  • Black Paradox teszt (Xbox One)

    Olaszországból érkezett a legújabb, retró hangulatú indie shoot ’em up-roguelike hibrid ütős synthwave zenékkel, mi pedig gyorsan ki is próbáltuk.