Vissza a VHS korszakba

Jó kis összetett mondat az ott a bevezetőben, mi? Pedig igaz – a Black Paradox című játékot könnyen el lehet helyezni a független produkciók palettáján. Az olasz Fantastico Studio alkotása egy játékmenetében egyszerű, mégis nagyon stílusos lövöldözős játék roguelike elemekkel, ami sikerrel idézi meg a 80-as évek játéktermi gépeinek és VHS kazettás akciófilmjeinek hangulatát. Kisebb adagokban pedig még úgy is szórakoztató lehet, hogy igazából nem mutat újdonságot, és a játékelemek sincsenek tökéletesen kiegyensúlyozva.

A történet szerint – mert ennek a játéknak olyanja is van – 5027-ben járunk, amikor az emberiség már bőven meghódította a világűrt. A bűnözést a hatóságok nem is tudják kordában tartani, úgyhogy a legveszélyesebb alakokat képzett fejvadászok teszik hidegre. Mi is egy ilyet, a címszereplő Black Paradoxot alakítjuk, aki egy nyitott ajtajú DeLorean volánja mögött száguld az űrben, és a Hellraiser család hét vezetőjét szeretné eltenni láb alól busás jutalom reményében. A játék tehát faék egyszerűségű: szét kell lőni mindent hét pályán keresztül, egy hagyományos, vízszintes shoot ’em up (vagy ha úgy tetszik, shmup) keretében.

Az előrehaladás viszont nehéz, sőt nagyon durva, ezért néhány percenként meg fogunk halni. A közben összegyűjtött pénzből a feketepiacon vehetünk fejlesztéseket az űrhajónkra. Egyszerre legfeljebb négy ilyen „csip” lehet felszerelve, amik növelik az alaptulajdonságokat (életerő, sebesség, tűzerő és tűzgyorsaság). Minden menetet elölről kell kezdeni, de elméletileg minél többet játszunk, annál erősebben vághatunk neki a kalandnak.

Azért csak elméletileg, mert a gyakorlatban a Black Paradox egy teljesen véletlenszerű játék. Az ellenfelek (sőt a főellenségek) támadási mintája minden alkalommal más, mint ahogy a pályákon felvehető extra fegyverek, és a menetek után megvásárolható fejlesztések is. Vagyis soha nem tudhatjuk, hogy következő alkalommal egyáltalán erősebbé tudunk-e válni, és nem szívat-e meg az RNG egy olyan ellenfél-hullámmal, ami bőven meghaladja az aktuális képességeinket. Ez a kiszámíthatatlanság egyfelől jó, másrészt viszont szükségtelenül nehezíti tovább a játékot, ami így sokszor céltalan pénzgyűjtögetéssé válik, és bizony még több óra után sem leszünk elég erősek az érdemi előrehaladáshoz. Hiányzik belőle az a motiváló érzés, hogy éreznénk az erősödést, hogy minden dollárral és kilőtt ellenféllel közelebb lennénk valamilyen fejlesztéshez vagy célhoz.

Öröm az ürömben viszont, hogy a fejlesztők nagyon eltalálták a játék stílusát és hangulatát. A Black Paradox sikerrel idézi meg a VHS korszakot, lila neonfényes látványvilággal, ami tökéletesen illik az egyébként egyszerű, pixeles 2D technikához. Ez a fénylő VHS-effekt egyébként a menüben kikapcsolható, de szerintem nem érdemes – nélküle csak egy jópofa, de kissé generikus grafikát kapunk. Épp ez a plusz réteg emeli ki a Black Paradoxot a hasonló indie játékok közül. Erősebb konzolokon 4K-ban is élvezhetjük az akciót, természetesen tükörsima mozgás mellett, bár a felbontás itt aztán tényleg csak minimálisan számít.

A játék másik legerősebb eleme a zene. Igazán retró, synthwave stílusú soundtracket kapunk, ami az első pillanattól hangosan és jó ütemben dübörög, fantasztikus dallamokkal és olyan számokkal, amiket külön is simán megéri hallgatni. A zenei anyag mögött egyébként Inward, Hanzo & Randie áll, ha valaki ismeri őket. Bár nem említettem konkrétan, természetesen maga az irányítás és a játékmenet magja is tökéletesen rendben van: lendületes, gyors, közel „lövedékpokol” kaliberű lövöldözős játék látványos robbanásokkal, erőteljes fegyverekkel és ultranehéz főellenségekkel. Aki kedveli ezt a műfajt, nem fog benne csalódni.

A Black Paradox egy nagyon jó shoot ’em up, bár tény, hogy jobb is lehetett volna, kiforrottabb előrehaladási rendszerrel, átgondoltabb roguelike elemekkel és kicsit jobb nehézségi görbével. Megvan az esélye, hogy sokan ráunnak, mielőtt elég erősek lennének a végigjátszáshoz. Mindezek ellenére van annyira stílusos és élvezetes, hogy bőven jól el lehessen szórakozni vele. A klasszikus, és manapság kissé elhanyagolt műfaj rajongóinak mindenképp ajánlott darab, egyértelműen az igényesebb független fejlesztések közé sorolandó.

Pro:

• nagyon élvezetes lövöldözős játékmenet;
• kitűnő retró látvány nagyon szép effektekkel;
• 4K támogatás;
• fantasztikus synthwave zenék.

Kontra:

• véletlenszerű, és emiatt kiszámíthatatlan előrehaladás;
• túlságosan nehézkes roguelike rendszer;
• egy fokkal könnyebb is lehetne.

70

A Black Paradox elérhető PC, PS4, Xbox One és Switch platformokra.

dreampage