Emelkedő urak

Amikor a nagykiadós játékok jobbára csak a bejáratott műfajok mentén mernek dolgozni, addig a sokszor egészen parányi indie fejlesztőcsapatok ilyesféle megkötések nélkül alkotnak. Néha egészen régi játékötletekig nyúlnak vissza, máskor pedig valami teljesen új ötletre építenek – a Rising Lords létrehozásán oly régóta dolgozó német testvérpár pedig ezt a két taktikát keverte. Amikor az ihletők felsorolására kerül a sor, klasszikus folytatások egész sorát hallani: Lords of the Realm 2, Heroes of Might & Magic 2, Civilization 2. Az innen szedett ötleteket azonban modern, vagy legalábbis manapság divatos dolgokkal egészítették ki – a csatákban kártyák képviselik a speciális képességeket, a nagy stratégiázást pedig a narratív játékokra emlékeztető, döntéshelyzetekkel teli történetmesélés próbálja feldobni. Mindez fantasztikusan hangzik, ezért is csaptam le a tesztelési lehetőségre – ám menet közben kiderült, hogy sajnos ez a klasszikus-modern keverék egyelőre nem működik olyan olajozottan, mint azt vártam.

A Rising Lords egy (nem valós földrajzot használó) középkori stratégiai játék, amelyben egy, az oktatófejezetben elárvuló fiatal srác útját kell egyengetni. Tankred szerencsésen született: apja egy parányi, egykastélyos fejedelemség királya volt, ő pedig egyéb lehetőség híján örökli a címet, és persze az azzal együtt járó kihívásokat is. A kampány ezt követően természetesen Tannheim országának növekedését mutatja be apró fejezeteken keresztül: helyre kell állítani a gazdaságot, igen fürge tempóban el kell kezdeni a hadsereg kiépítését, azt pedig először rablóbandák és kultuszok ellen folytatott, majd hódító jelleget öltő hadjáratokban kell bevetni. Mindez persze jóval nehezebb, mint ahogy az egy mondatból tűnik – ráadásul nem is feltétlenül azért, amiért gondolnánk. A feladatok például sokszor a szükséges részletek nélkül kerülnek elénk: többször is hiányzik például az a kulcsfontosságú információ, hogy komoly időlimit határolja be lehetőségeinket!

[+]

Mivel a Rising Lords csaknem négy hosszú évet töltött el a korai hozzáférés állapotában, arra számítottam, hogy ennek következtében minimum bugmentes állapot, jól kitalált irányítás és kiválóan megtervezett kezelőfelület lesz a várakozók jutalma. Sajnos már rögtön itt, az alapoknál elbukott az 1.0-ás verzió; konzolon legalábbis szörnyű a helyzet. Óránként legalább egyszer lefagyott a játék, ráadásul egyéb, másként idegesítő programhibák is bőven akadnak. A legtöbbet talán amiatt káromkodtam, hogy a munkások közül sokszor eltűnik egyik-másik – valójában ott vannak, dolgoznak, éppcsak nem jelenik meg az ikonjuk néhány körön keresztül. Mivel a munkások jelentik egész gazdaságunk gerincét (és mert teljesen természetes, hogy mondjuk éhínség vagy járvány hatására elveszítünk egyet), ilyenkor az ember nekiáll átalakítani a leosztást – és amikor ennek során kiderül, hogy az egész csak egy grafikus hiba volt, ingerülten lehet mindenkit az eredeti helyére visszapakolni. Szintén igen zavaró, hogy a régióink gazdasági irányítását opcionálisan átvevő AI egész meglepő ostobasággal dolgozik, a játék első harmadától kezdve szinte mindig felesleges dolgokra koncentrálva. Extra bónuszként az állásmentés is a lehető legkacifántosabbra van megoldva, így a játék kétszer is felülírta fontos mentéseimet…

[+]

De még nem ejtettem szót arról, hogy pontosan mi is lesz a dolgunk, akár Tankredet irányítva, akár az előgyártott scenáriók, akár a randomgenerált pályák valamelyikén küzdve. A Rising Lords két szinten zajlik: a stratégiai szinten a gazdaságot pátyolgatjuk és seregeinket küldözgetjük, a taktikai szinten pedig a csatákat vívjuk meg. Mindkét szint hexatérképen, körökre osztott módon működik – a stratégiai szinten minden kör egy évszakot ölel fel. Itt fő feladatunk a lakosságszám alapján kapott munkásikonok elhelyezgetése lesz a különféle épületeken. Lakosaink etetése, valamint boldogan és egészségesen tartása a fő cél, persze csak azért, hogy népünk így sok munkást, bőséges adóbevételeket és besorozható civilt termeljen. A ritka építkezések közt a feladatunk csak a munkások ide-oda helyezése, illetve néhány épületnél az arra vonatkozó parancsok kiadása (például annak megszabása, hogy a kovács milyen fegyvert gyártson) lesz, az első körök kapkodása után tehát nem sokat kell foglalkozni a régebbi városainkkal. Nyilván, ha fogy a fa a túlzott íjkészítés miatt, akkor érdemes a favágókhoz átcsoportosítani valakit a kovácsműhelyből, de ennél komolyabb stratégiai kihívásokban itt nem lesz részünk.

[+]

A tényleges csaták kiszámítható mederben zajlanak: mozgatjuk egységeinket, próbálunk helyezkedni, aztán az győz, akinek a fejlettebb katonából érezhetően több van az oldalán. Különösebb trükkök (mondjuk oldalba támadás, speciális manőverek, specializált egységek – neadj’isten, mágia) nincsenek, az egyetlen extrát az XP-ből vásárolható kártyák jelentik, melyek vagy unalmas módon százalékos bónuszokat adnak, vagy jóval érdekesebb hatással a pályával kapcsolatosak. A létra lap kijátszásával a falakon azok lebontása nélkül is átléphetünk, a híd lap természetesen a folyókon való átkelést teszi lehetővé, a paliszádokkal pedig egy hexát lehet lezárni, mondjuk távol tartva az érdeklődő lovasokat íjászainktól. Sajnos a küzdelmek még ezekkel a ritkán használt extrákkal együtt is meglehetősen primitívek: az egységek nem blokkolják ellenfeleiket, a visszavonulásnak semmilyen negatív következménye nincs, a játék nem modellezi a fáradtságot és így tovább – a hiányzó taktikai elemek listája igen hosszú.

[+]

Sajnos ez a Rising Lords egészéről ugyanígy elmondható – a játék még azt sem igazán tudja eldönteni, hogy a wargame-ek 40 évvel ezelőtti kőkemény stílusában akarja próbára tenni játékosait, vagy egy narratívával és könnyed elemekkel ellátott modern utód akar-e lenni. Tankred története a sok szöveg ellenére is teljesen semmitmondó, és abból egyetlen alak, még a főszereplő sem lett annyira szimpatikus, hogy izguljak sorsáért – így aztán (no meg az irritáló feladatok miatt) én inkább testreszabható körülményekkel indítható randomgenerált pályákon játszottam 2v2 felállású hódításokat. Sajnos a játék mindent megtett, hogy ezeket se élvezzem: a Rising Lords mindkét szintje túlontúl egyszerű lett, ami még akkor is betett volna a játékélménynek, ha azt nem tetézi a sok programhiba, irányítási gond és jónéhány további probléma. Így aztán hiába néz ki stílusosan a játék (hozzáteszem, 4K-ra nincs igazán felkészítve) és hiába oly vonzó az alapötlete, én minden alkalommal idegesen álltam fel mellőle. Négy év után meglepő lehet, de a Rising Lordsnak még nem kellett volna kijönnie a korai hozzáférésből.

A Rising Lords PC-re, PlayStation 4-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Deck13 biztosította.

Összefoglalás

Középkori stratégiai játék, ami nem sokkal tud többet, mint egy hasonló tematikájú társasjáték – a történetmesélése teljesen érdektelen, munkáselhelyezős gazdasági rendszere túlontúl egyszerű, és a csaták is nélkülözik azt a kifinomultságot, amellyel el kisebb sereget győzelemre lehetne vezetni egy nagyobb ellen. Stratégiai játék – igen kevés stratégiai lehetőséggel, ámde igen sok programhibával.

A Rising Lords legfőbb pozitívumai:

• Stílusos látványvilág;
• kampány, scenáriók és randomgenerált pályák.

A Rising Lords legnagyobb hiányosságai:

• Az első körökön túl alig kell a gazdasághoz nyúlni;
• rémesen kevés lehetőség a csatákban;
• zavaróan sok bug és irányítási gond;
• a történet nem érdekes.

Bényi László