A család a legfontosabb

2002-ben még messze nem tartottak ott a videojátékok, mint manapság. Bár a GTA III ekkor már a piacon volt, a nyílt világú, filmszerű akciójátékok műfaja még gyerekcipőben járt. Nem csoda, hogy az Illusion Softworks egy maffiavezérhez méltó kasszát robbantott az első Mafia játékkal, amelyet sokan azóta is a sorozat legjobb részének tartanak, és amelyet sokan csak most tudnak először kipróbálni, a Mafia: Definitive Edition megjelenésének köszönhetően. Több ez, mint egyszerű felújítás, az eredeti kaland abszolút modern újragondolása.

A játék története természetesen megegyezik az eredetivel. Főhősünk, Thomas „Tommy” Angelo egyszerű taxisofőr Lost Heaven városának utcáin, amikor egy este rosszkor van rossz helyen, és belekeveredik a helyi bandaháborúba. Miután kisegíti a Salieri család két fontos emberét, ő maga is a szervezet részévé válik – a kisebb megbízásokat egyre nagyobb balhék kísérik, miközben a háború is fokozódik a Morello banda ellen. A teljesen lineáris, viszonylag rövid fejezetekből felépített kampány során ezt a történetet, Tommy Angelo bűnös életútját járhatjuk végig.

Fontos megjegyezni, hogy a Mafia: Definitive Edition nem egyszerű remaster, hanem egy teljes értékű remake, csaknem a legutóbbi Resident Evil játékok szintjén. Míg a második rész csak minimális ráncfelvarrást és felbontásnövelést kapott (a harmadikkal pedig semmi sem történt), addig az első részt teljesen újjáépítették. Ez nem is csoda – a 2002-es eredeti ma már semmilyen formában nem állná meg a helyét, sem grafikailag, sem irányításában és játékmechanikáiban. A Definitive Edition abszolút hűen követi az elődöt, de az utolsó pixelig kicseréltek benne mindent, és bizony ez meg is látszik rajta.

Engem őszintén szólva komolyan meglepett a Definitive Edition látványvilága. Rendkívül jól néz ki, esetenként kimondottan döbbenetes, hogy mit hoztak össze a Hangar 13 munkatársai. A karakterek kidolgozása teljesen filmszerű, a lecserélt átvezetők elképesztően hangulatosak, a profi szinkron mellett az egészen részletes arcmimikának, kézmozdulatoknak és rendezésnek köszönhetően. Maga a város is gyönyörű, teljesen élethű bevilágítást kapott minden, az éjszakai fényszórók és neonfények mellett a nappali fényár, vagy éppen a súlyos felhőszakadás is fantasztikus látványt nyújt. A képek nem hazudnak, ez a játék tényleg így néz ki, kész csoda, hogy a jelenlegi konzolokon is fut – méghozzá nem is rosszul, Xbox One X-en egyetlen jelenetet leszámítva semmiféle lassulással nem találkoztam.

A filmszerű látványnak köszönhetően simán ki lehet jelenteni, hogy ez az első rész a legszebb a három közül, és bárcsak mindhárom epizód megkapta volna ezt a kezelést, lenne egy felbecsülhetetlen értékű trilógiánk. A hangulatot a rengeteg párbeszéd, a remek korabeli soundtrack, a rádióadók (amik az alagutakban még el is halkulnak) fokozzák tovább, vagyis technikai szempontból abszolút csúcs lett a felújítás. Ami további örömhír, hogy a végigjátszás során, sőt a városban később kolbászolva sem találkoztam egyetlen buggal sem, véleményem szerint ezt a játékot nagyon alaposan kimunkálták.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!