Bevezetés

Az alábbi cikket egyik olvasónk, DaemonX küldte be. Benne az ő szubjektív véleménye olvasható, ami nem feltétlen egyezik a Gamepod szerkesztőinek véleményével.

Életem során rengeteg nagyszerű játék megfordult már a kezeim között. Mindegyik más-más dolog miatt vált emlékezetessé a számomra. Volt, ami a fülbemászó zenéi, volt ami a felejthetetlen hangulata, és volt, ami a szívbemarkoló és megkapó története miatt. Most az utóbbi kategóriába eső alkotásokról olvashattok, melyekből igazán erőteljeset csak nagyon keveset tudok mondani. Mert leszögezem: nem arról lesz szó, hogy mely játékok rendelkeznek óriási, profin kidolgozott, már-már filmszerű történettel, hanem hogy melyek azok az alkotások, melyek masszív érzelmi sokkot okoznak és könnyeket csalnak a játékos arcára. Sőt, rendkívüli esetben ezen játékok hatására a katarzis átélése se kizárt. Jöjjön tehát a teljes mértékben szubjektív lista, főként a jelen generációban fellelhető játékok alapján.

UI 1: Próbáltam olyan játékokat tenni a listára, melyeknek nem csak a vége üt, hanem az érzelmekben gazdag részek a történet több pontján is jelen vannak, vagy akár az egészében is. Továbbá, mivel azt szeretném, hogy a blogom hatására lehetőleg minél többen kipróbálják ezeket a játékokat, s megtapasztalják az általuk nyújtott óriási élményt, igyekszek spoiler-mentesen írni. Így nem kell tartani a történetet felfedő szövegektől sem. A játékok sorrendjét pedig ne vegyétek nagyon komolyan, mert bár nagyon sokat gondolkoztam rajtuk, így sem vagyok biztos benne, hogy mindegyik megfelelő helyen áll. Ja és még valami: nem, nem, és nem, csak azért sem lesz TOP10, mert szebben hangzik :P

UI 2: Több mint valószínű, hogy a listán szerepelne a The Last of Us, a Journey, valamint a Heavy Rain és a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots is. Azonban Xbox 360 tulajként nem volt alkalmam az alábbi játékokkal játszani (vagy csak nem eleget), így kétlem, hogy érdemben véleményt tudnék alkotni róluk. A listán szereplő 12 cím így az általam eddig végigvitt több mint 500 játék közül lett kiválogatva.

Brothers: A Tale of Two Sons

12. Brothers: A Tale of Two Sons (505 Games/Starbreeze Studios, 2013)

A listát a nemrégiben megjelent zseniális indie játékkal kezdeném, mely elsőnek az Xbox Live piacterén debütált pár héttel ezelőtt, de immáron elérhető PS3-ra, valamint PC-re is. A játék nem hosszú, mindösszesen 4 óra alatt teljesíthető. De az az élmény, amit nyújtani képes, és az a meseszerű, fantasztikus hangulat, ami az egészet körülöleli.... az valami elképesztő. A játékot felfoghatjuk egyfajta kísérleti produktumként is. Két mindenre elszánt fiatal testvért irányíthatunk egy csodás, megható kalandon keresztül. A slusszpoén az az egészben, hogy mindkettőjüket egyszerre kell irányítanunk, ráadásul ugyanazon kontroller segítségével. A testvérpárnak veszedelmes és megpróbáltatásokkal teli kalandjuk során számos akadályt kell leküzdeniük, melyek során csak egymásra számíthatnak. A játék témája a testvéri összetartás és annak mindenható ereje, mely minden akadályt legyőz. Egy 4 órás kaland, melyet hosszú időkre az emlékezetébe vés majd minden gamer.

Halo 4

11. Halo 4 (343 Industries, 2012)

A tizenegyedik helyezet pedig nem más, mint a méltán híres és elismert Halo széria negyedik része. Gondolom, senkinek nem kell bemutatni a sorozatot, amely már több, mint egy évtizede szolgál etalonként korunk FPS-ei számára. A Halo 4-re nagyon sokat kellet várni, mert hiába jött az évek során több játék is, amely a Halo univerzumában játszódott, a tényleges folytatásra hat évet kellett várni. A játék fejlesztését egy új stúdió, a 343 Industries végezte, melynek tagjai közt fellehetőek többek között volt Bungie-tagok valamint megszállott Halo fanatikusok is. Sokan kételkedtek a játék megjelenése előtt, hogy okos döntés volt e az XBox vélhetően legnagyobb húzócímének jövőjét egy új csapat kezébe adni. Mert bár igaz, hogy a csapat 2011-ben már bizonyított az akkor 10 éves eredeti Halo remakejével (amit sokan egyébként a legjobb remakenek tartanak), de önálló játékot még nem készítettek, ami az ő elgondolásaikon alapul.

2012-ben megérkezett a Halo 4, mellyel egy teljesen új irányba vitték el a Halo sorozatot a készítők. Ideje volt újítani. Az új csapat ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy bebizonyítsák, nem csak a Bungiet akarják majmolni, semmit se kezdve a hagyatékukkal, hanem egy ízig-vérig a saját elképzelésükön alapuló játékot akarnak létrehozni. Az eredmény? Nos, az én véleményem szerint minden idők egyik legjobb FPS-e. Én sose voltam Halo fanatikus, pedig eddig minden résszel játszottam, de ezzel végre az lettem. A történet olyan ívet vett, és olyan mélységei voltak, amiket talán még soha nem láthattunk ezelőtt Halo játékban. Van persze, akinek ez nem tetszett, s egyenesen elítélte a játékot, mondván, hogy ez már minden, csak nem Halo. Szerintem meg minden valamire való sorozat, ami ad magára, egyre komolyabb lesz, s felnő egyszer. Ilyen volt a GTA sorozat a 4. résszel, és ilyen lett a Halo, szintén a negyedik részével. Van, akinek ez tetszik, van akinek nem.

Mindenesetre, az kétségtelen, hogy a játék végeztével el fogunk morzsolni egy két könnycseppet. A történet két síkon halad - az egyik a Forerunnerek ellen zajló harc kibontakozását, a másik pedig Master Chief és Cortana kapcsolatát mutatja be - nyilván jelen esetben számunkra ez az érdekesebb. S ezzel kapcsolatban fel is merül egy nagy kérdés már a sztori legelején. Mi a különbség ember és gép között? A kérdésre megkapjuk a választ, de csak a történet legvégén. Gondoljatok csak egy kicsit bele: Master Chief, aki már testileg egyre inkább gép, mint ember, köszönhetően a sok génmódosításnak, amit rajta végeztek. Az egyetlen, aki iránt érezni képes, az Cortana. Cortana viszont alapvetően nem egy személy. Ő az egyetlen mesterséges intelligencia, akit valaha létrehoztak. Viszont így emberi módon reagál. Érdekes, nemde?

Prince of Persia

10. Prince of Persia (Ubisoft Montreal, 2008)

Azt hiszem, ez a játék a tökéletes példa rá, ahol találkozik és tökéletes formában egyesül az úttörő történetmeséli technika, a fantasztikus művészi design, és az egész egyszerűen leírhatatlan, elképesztő hangulat. Na és persze a humor, mert az elmaradhatatlan, ha POP-ról beszélünk.

Tudjátok, annak idején nagyon nagy rajongója voltam az Idő Homokja trilógiának, többször végig is pörgettem mindegyik részt. Azonban tény, hogy egy jó történetnek van eleje, közepe, és vége, de nem lehet a végtelenségig folytatni. A Ubisoft gondolt egy merészet, és három év csend után a rajongók hada közé eresztette az új, újragondolt, teljes mértékben egyedi Prince of Persiát, ami egy új történetnek a kezdete lett volna. Azonban a játék csúnyán megbukott a pénztáraknál. A játékosok egyenesen utálták, és a Sands of Time sorozat visszahozását követelték. Így aztán persze 2010-ben megszületett a felemás Forgotten Sands, rajongói nyomásra, ami történetileg a Sands of Time és a Warrior Within közé volt illeszthető.

Hát igen, a 2008-as rész óriási kudarc lett, a játékosok zöme (a fenét zöme, mondhatni az összes játékos) ki se próbálta a játékot, és úgy minősítette mindenféle nyomdafestéket nem tűrő szavakkal. Pedig ha tudták volna, hogy mekkora nagy kincset hagynak így feledésbe merülni. Persze én is hibás vagyok, én is így gondolkodtam. Ostorozom is érte magamat azóta rendesen.

Egyszer valahogy úgy adódott, hogy a netet böngésztem, és mindenféle kritikákat olvasgattam különböző játékokról. Épp a Prince of Persiákról olvastam, és láttam, hogy a 2008-as részről mennyi jót írnak. Még mindig nem akartam elfogadni, hogy az egy jó játék lehet, de úgy döntöttem, csak akkor járhatok ennek a végére, ha kipróbálom. Mondanom se kell, nagyon jól tettem.

Véleményem szerint egy szerelmi szál akkor működik jól egy filmben, egy játékban, vagy akár egy könyvben, ha maga a néző/játékos/olvasó is érzelmeket kezd el táplálni az adott karakter iránt, és szimpatizálni kezd vele. Ezt iszonyatosan nehéz elérni, azonban a Prince of Persia azon kevés alkotások közé tartozik, amelyeknek ez sikerült (A másik háromról egyébként szintén volt, vagy lesz szó a cikkben, ezek név szerint a következőek: Halo 4; Enslaved: Odyssey to the West; The Darkness 1-2).

Mint ahogy a bevezetőben említettem, itt egy eddig nem látott történetmesélési módszert ismerhetünk meg. A játékban szinte nincsenek videók, ott van viszont társunk, a bájos Elika, akivel a játék során akármikor beszélgethetünk, és mindig, minden egyes alkalommal más párbeszédek fognak lezajlani a herceg és Elika között. Ez egy roppant személyes, belsőséges hangvételt kölcsönöz a játéknak, s lényegében a történet java része is így bontakozik ki. Rajtunk áll, hogy mennyire akarjuk megismerni azt a hölgyet, ki egész kalandunk során végigkísér minket, s hogy mennyire akarunk közel kerülni hozzá. Mivel sokkal személyesebbnek fogunk érezni mindent, ami a herceggel és Elikával történik, izgatottsággal s egyben félelemmel teli kíváncsisággal tekintünk majd az előttünk álló kalandokra. Egyre inkább kötődni kezdünk a szereplőkhöz, s ezáltal a történet tetőpontján, ahol kalandunk véget ér, egy minden valószínűség szerint sokkoló, és megható élményben lesz majd részünk. A játékot csak ajánlani tudom.

Fable sorozat

9. Fable sorozat (Microsoft Studios, 2005, 2008, 2011)

Hoppá, megint egy XBox-exklúzív cím, de higgyétek el, nem direkt csinálom, na! Viszont az tény, hogy az az élmény, amit a Fable sorozat nyújtani képes, azt semmilyen más játék sem tudja.

Tulajdonképpen a Fable világának varázsa abban rejlik, hogy a fantasy világot meseszerű történettel, motívumokkal és elemekkel keveri. Ez pedig egy gyönyörű és teljesen egyedi világot alkot. Persze tény, hogy a sorozat fénye az utóbbi időben eléggé megkopott, ennek pedig a felemás 3. rész, és a Kinectes mellékszál az oka, de az tagadhatatlan, hogy sztori terén a játék még mindig nagyon ott van a szeren. Ugyanazon kalandunk során lehetünk részesei roppant felemelő és szórakoztató, valamint igencsak szívbemarkoló és elszomorító történéseknek is. Ez a kettősség adja többek között a játék sava-borsát. Mindezt csak fokozza, hogy minden egyes tettünknek következménye van, a világ pedig reagál ránk. "Ahány döntés, annyi véletlen" - Szerepel a 2005-ös első rész borítóján, mely egyébként ott csücsül gyűjtőiben a polcomon. Nagy igazság ez, mint ahogy az is, hogy van ebben a játékban valami varázslatos, ami magával ragadja az embert. Ha egy meghatározó, és csodálatos utazásra vágysz ami minden képzeletet felülmúlóan színes, szórakoztató, akkor ezt a játékot neked találták ki.

Mafia 2

8. Mafia 2 (2K Chezch, 2010)

A Halo 4 után megintcsak egy meglehetősen megosztó játék következik. Most tegyük félre az előítéleteinket egy kicsit, és azt, hogy mennyiben változott ez a játék a Mafia első részéhez képest. Erről oldalakon át lehetne írni, de itt most nem ez a lényeg.

A mára kultikussá vált és sok szempontból játéktörténelmi mérföldkőnek számító 2002-es Mafia folytatására 8 évet kellett várni. A kritikusok és játékosok egyaránt vegyes fogadtatásban részesítették a játékot; volt aki istenítette, volt, aki pedig egyenesen a pokolba küldte volna a fejlesztőket, amiért olyan sok tartalmat kivágtak a játékból. Egy valamiben azonban a legtöbben egyetértettek: a történet kimagasló volt. Emlékszem, valamely nagy hírnevű kritikus annak idején valahogy úgy nyilatkozott róla, mint a játéktörténelem talán legmeghatározóbb filmes/filmszerű élménye. Egyet kell, hogy értsek. Bár igaz, ami igaz, a fő történeti szál teljesítésén kívül mást nem igen csinálhattunk, azonban ha belevetettük magunkat a sztoriba, és elmerültünk benne, nem is nagyon akartunk csinálni, annyira magával ragadó, és lehengerlő volt az egész. Joggal nevezhetem a Mafia 2-őt a videójátékok Keresztapájának (remélem, ezért a kijelentésemért nem kapok csoportos megkövezést), mert gengsztertörténet ilyen színvonalon tálalva még soha nem láttam. A sztori egy percre sem ül le, fordulatokban gazdag, lebilincselő, megkapó, elgondolkodtató, és természetesen szívszorító. Ne úgy üljetek le elé játszani, hogy jaj, de jót fogok most bohóckodni, mint a GTA-ban (függetlenül attól, hogy ott a komoly sztori mellett azt is lehet), hanem úgy, hogy egy mély történetnek, mondhatni, egy interaktív filmnek akartok a részesei lenni. A Mafia 2 esetében a nyitott világ sokkal inkább körítés a filmes történethez, mintsem egy tényleges eszköz a szórakoztatásra.

Alan Wake

7. Alan Wake (Remedy, 2010)

A játék, melyre oly sokáig vártunk, a játék, mely új műfajt teremtett, a játék mely.... igen, már megint Xbox-exklúzív címet hoztam fel, de már nem az, ugyanis PC-re is megjelent!

Komolyra fordítva a szót, az Alan Wake olyan szintű mérföldkő volt a játékok történelmében, hogy balgaság lenne azt figyelmen kívül hagyni. Tökéletesen egyesítette a filmek illetve sorozatok történetvezetési mechanikáját a játékok adta interaktivitás lehetőségével. Zseniális, eddig sehol máshol nem látott ötletek voltak benne, a hangulat pedig pazar volt.

Az Alan Wake nagyon sok dologban megegyezik a Mafia 2-vel, már ami a sztori színvonalát és filmes jellegét illeti, azonban van valami, amiben kétségtelenül túlmutat rajta: sokkal jobban lehet azonosulni a karakterekkel, és beleélni magunkat a történésekbe, hiába van szó alapvetően egy fantasy-science fiction elemekkel operáló játékról. Én együltömben vittem végig a 12 órás kalandot, annyira lekötött az egész. Érdekelt, hogy mi fog történni, izgultam a szereplővel sorsa miatt, s nyomon követtem Alan lélekben zajló tortúráját, ahogy kétségbeesetten küzd szerelméért.

A játék epizódokra van bontva, akárcsak egy sorozat, azonban a történet színvonala, és hitelessége a komolyabb filmekét idézi. A játék vége erősen elgondolkodtató, csavaros, egy igen nagy mindfuck, ha így jobban tetszik. Megéri játszani vele. Egy biztos, ha elkezditek, nem akarjátok majd abbahagyni.

Enslaved: Odyssey to the West

6. Enslaved: Odyssey to the West (Ninja Theory, 2010)

Tudtátok, hogy ezt tartják minden idők egyik legalulértékeltebb játékának? Jó, persze lehetne mondani, hogy ilyen volt az I am Alive, az Alone in the Dark, a Mirror's Edge, meg még sok más alkotás is, de tény: az a kevéske játékos, aki megvette ezt a remekművet (vagy más, nem legális úton játszott vele), élete egyik legnagyobb videojátékos élményének tartja. Engem mindig elszomorít, amikor látom, hogy az ilyen gyöngyszemek csak úgy eltűnnek a játékok végeláthatatlan rengetegében. Egy igazán nagyszerű alkotás ez, amely sajnos nem kapta meg a kellő figyelmet, ami kijárt volna neki. A pénztáraknál így csúnyán megbukott, akárcsak a már korábban említett Prince of Persia - igaz, az más okok miatt. Na de milyen játék is az Enslaved? Alapvetően úgy definiálnám, hogy egy sztori-orientált akció-kaland-platformer egy poszt-apokaliptikus világban. Talán a Metro sorozathoz tudnám hasonlítani bizonyos okok miatt. Mind a Metro és mind az Enslaved egyaránt könyvadaptáció, zseniális történettel, karakterekkel, és szinte tapinthatóan erős hangulattal, és atmoszférával. A Metronak legalább sikerült annyi bevételt termelnie, hogy elkészüljön a folytatás. Sajnos utóbbinak azonban nem. De hogy mi teszi mégis ezen kívül oly különlegessé ezt az általam oly nagyon szeretett játékot? Hát maga az ötlet, amire az egész játékmenet épül. Mert az valami fantasztikus.

Ha olvastátok a blog első részét, tudhatjátok, hogy mi a véleményem a képernyőn zajló szerelmi szálakról. Csak akkor működik jó, ha maga a játékos is érezni kezd valamit az adott szereplő iránt, s kötődni kezd hozzá. E gondolataimat tökéletesen kifejtettem a Prince of Persia-nál, amit immáron már másodjára említek meg e játék kapcsán. Ez pedig nem véletlen, ugyanis van köztük egy óriási hasonlóság. Szintén adva van egy férfi főszereplő, aki kissé mogorva, de mégis szerethető, s a történet során egyre jobban megismerjük az emberi oldalát. Továbbá adva van egy lány, nevezetesen Trip, aki törékeny, de mégis talpraesett, és számos belső értékkel rendelkezik. E két szereplő közös kalandját követhetjük nyomon a történet folytán.

Megpróbálom vázolni a játék alapszituációját. Mindezt pedig természetesen úgy, hogy nem fedek fel semmit a történetből. Tehát van Trip, a tettrekész, ám törékeny lány, akinek segítségre van ahhoz szüksége, hogy eljusson valahova. Találkozik főszereplőnkkel, amikor ketten sikeresen megszöknek egy rabszolgaszállító űrhajóról. Ugrok egyet, mert mint mondtam, nem akarok történeti szakaszokat felfedni előttetek. Monkey, a játék hőse úgy ébred, hogy egy elektronikus szerkezet van a fejére erősítve. Itt jön csak a feketeleves. Trip arra kényszeríti Monkeyt, hogy kísérje és védelmezze őt a cseppet sem veszélytelen út során. Ha Trip meghal, a szerkezet működésbe lép Monkey fején, és ő is meghal. Ha távol megyünk Triptől, egyre jobban el kezd fájni hősünk feje, aminek egy idő után szintén halál lesz az eredménye. Innen ered a játék címe. Ez pedig arra készteti a két szereplőt, hogy bármi áron együttműködjenek, segítsék egymást a továbbjutásban, és életben tartsák egymást. A történet során pedig egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz.... A játék vége pedig valami elképesztő. Akkora nagy katarzis a vége, hogy azt leírni nem lehet. Ritka ilyet látni, és átélni, épp ezért mindenkit arra kérek, hogy aki csak teheti, játssza végig ezt a remekművet, talán egy életreszóló élménnyel lesz gazdagabb. Ez az Enslaved.

Silent Hill sorozat

5. Silent Hill sorozat (Team Silent, Double Helix, Climax, Vatra Games, 1999-2012)

Gondolom, most igen sokan furcsának találhatják, hogy egy komplett játéksorozatot teszek az ötödik helyre, ami már igen előkelő helyezésnek számít. Mert azért itt nem csupán három játékról van szó, mint a Fable esetében. Véleményem szerint azonban akármilyen médiumot is tekintünk (tehát könyveket, képregényeket, filmeket, játékokat, vagy bármilyen más hasonló szórakoztató eszközt), a Silent Hill unblock képviseli a horror műfaj csúcsát. Vagy legalábbis az egyik csúcsát, ami az iszonyatosan nagy lelki terrorban nyilvánul meg.

Pszichológiai horror, ami elgondolkodtatásra készteti a játékost, kirívó esetben pedig arra, hogy átértékelje a saját életét. Ezek már nagyon szélsőséges példák, elismerem, de a Silent Hill 2 éppenséggel annak idején képes volt rá. Tulajdonképpen minden Silent Hill rész egyfajta önismereti túra az adott rész főszereplője, és bizonyos esetekben a történéseket átélő játékos számára.

Azt hiszem, ez az a játék/játéksorozat, amelynek a lélekre gyakorolt hatását egész egyszerűen nem lehet elmagyarázni. Ezt mindenképpen meg kell tapasztalni. Viszont, ha ki kellenem emelnem, hogy melyek a legemlékezetesebb részek, akkor a Silent Hill 2-őt, és a Shattered Memoriest mondanám. De ha rákaptok a sorozat ízére, garantáltan az összes részt tolni akarjátok majd.

Bioshock: Infinite

4. Bioshock: Infinite (Irrational Games, 2013)

Nocsak-nocsak. Csak nem bekerült egy idei játék is a listára? De bizony.A Bioshock sorozatra mindig is az FPS-ek egyik nagy királyaként tekintettem. Az első két rész sötét, komor, vízalatti városát ezúttal felváltotta Columbia mesés, szemetgyönyörködtetően szép steampunk városa, mely a fellegek fölött lebeg. Csodálatos, nemde?

A történet, minő meglepetés, itt is két karakter körül forog, mint a Halo 4, az Enslaved, és a Prince of Persia esetében. Az ott elmondottak tehát itt is igazak. Viszont valamit ki kell emelni: ilyen szinten csavaros történetre még talán soha nem volt példa játékok történetében. Ha valaki komoly érvet próbál felhozni a mellett, hogy mitől jobbak éppen a játékok, mint a könyvek, vagy filmek, akkor a Bioshock: Infinte lesz a tökéletes válasz rá. Ugyanis az, amit itt megalkottak, és véghezvittek, bármilyen más formában lehetetlen lenne.

Egy negyedik helyezettől illik elvárni, hogy az emberben alaposan termelődjön tőle az adrenalin, miközben játszik, s a pulzusunk is megemelkedjen egy két váratlan esemény hatására. Ennek a Bioshock: Infinite maradéktalanul eleget tesz. Nem csak a játék (egyébként elképesztően brutális) vége szolgál majd meglepetéssel - a történet közben is lesznek időközönként olyan részek, ahol igen csak meg fogunk lepődni. Ráadásul a sztori hatását az is mérhetetlenül erősíti, hogy rengeteg apró hangulat -és érzelemfokozó rész került a játékba. Ilyen az többek között, mikor Booker leül gitározni a szegény kisgyerek előtt, vagy akár az is, mikor meghalljuk a Girls Just Wanna Have Fun című számot az egyik Tear-en keresztül. És ha ez még mindig nem lenne elég, a sztori iszonyatosan komplex, összetett, csavaros, és logikai bukfencektől mentes. És épp ez okozza az óriási mindfuckot a játék legvégén, amikor már csak az állunkat fogjuk keresni. Szerintem a legtöbben már tudják, hogy miről beszélek, de akinek még esetleg valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem volt szerencséje hozzá, az most sürgősen pótolja be. Irány játszani, de azonnal!

The Walking Dead: A Telltale Game Series

3. The Walking Dead: A Telltale Game Series (Telltale Games, 2012)

Minél inkább közeledünk az első helyezetthez, annál jobban előtérbe kerülnek a szívszorítóbbnál szívszorítóbb, lélekmarcangoló, óriási pszichés és érzelmi hatással bíró játékok.

2012 kétségtelenül a Walking Dead éve volt. Nemcsak, hogy csúcsra járatták a már akkor is nézettségi rekordokat döntő sorozatot, de a Telltalle Games tolmácsolásában elkészült adaptáció jobbára osztatlan sikert aratott mind a játékosok, mind a kritikusok között (Nem a szó szoros értelmében adaptáció). A zseniális The Walking Dead játék több helyen is elnyerte az év játéka díjat, s még ezen kívül is rengeteg díjat zsebelt be, azóta pedig már mindenki türelmetlenül várja a folytatást.

A játék azzal vált széles körben elismertté, és híressé, hogy a többi videojátékokhoz képest szokatlanul nagy hangsúlyt fektettek a realizmusra (Épp úgy, ahogy tette azt annak idején a Walking Dead sorozat is, hiszen ez a fajta realizmus mindaddig ismeretlen terep volt a sorozatok világát nézve). Már persze, amennyire életszerű lehet egy történet, ami egy zombiapokalipszis kellős közepén játszódik. A másik dolog, mellyel egyébként oly magasra tették a lécet a fejlesztők, hogy igazán nehéz szituációkban kellett helytállnunk, és döntést hoznunk, emberi életekről kellett döntenünk, olyan emberekről, kik a történet során a szívünkhöz nőttek. S természetesen, minden egyes cselekedetünk kihatással volt a történet alakulására is. Ami ezt a játékot annyira szerethetővé, és meghatóvá teszi, az a félelmetesen jól eltalált, és valószerű karaktábrázolás, s a szereplők között zajló konfliktusok szintén realisztikus, életszerű bemutatása. A történetbe így annyira beleéljük már a végén magunkat, és annyira körülvesz minket a játék nyomasztó, elkeserítő, reményvesztett világvége hangulata, hogy a döntéseink meghozása során komoly felelősséget fogunk érezni mert tudatában leszünk majd, hogy a tetteinknek súlya van; mások élete múlhat azon, mit teszünk. A The Walking Dead először epizodikus formában, öt egymást követő, letölthető részben jelent meg, majd később egyben is elérhető vált Lee és csapatának története. Most pedig epekedve várja a játékostársadalom a folytatást, ahová mentéseink szintén importálhatóak lesznek. Várjuk!

Mass Effect 1,2,3

2. Mass Effect 1,2,3 (Bioware, 2007, 2010,2012)

Ajaj, úgy érzem, ezért kapni fogok. Vagyis lehet, hogy nem, de a harmadik résszel kapcsolatban sok embernek olyan érzései vannak... Na sebaj, az tény, hogy 2007-ben a Bioware csapata valami egészen forradalmit alkotott. Előtte már bizonyítottak nekünk a KOTOR játékokkal, de az igazi áttörést mégis a Mass Effect jelentette számukra, mely kezdetben egy XBox-exkluzív cím volt. Azóta persze a sorozat részei több platformra is megjelentek.

A Mass Effect sorozat nagyságát tulajdonképpen az adja, hogy minden egyes részben több száz, vagy akár ezer döntést hozhatunk meg, melyek kihatással vannak a sztorira. Mivel ennek köszönhetően teljesen testre szabhatjuk az egész történetet, meglehetősen személyes élményként élhetjük majd meg John Shephard és csapata kalandját.Persze a Mass Effect főleg azoknál üt, akik már a kezdetektől fogva követték a sorozatot, s hosszú éveket vártak, hogy megtudják, mi a lesz a nagy, epikus történet vége. A Mass Effect 2-be importálhattuk az előző rész mentését, s tovább vittük döntéseinket. Ugyanaz igaz a 3. rész esetében is. Minden egyes döntésünk pedig itt kristályosodik ki. A döntésnek, melyet évekkel ezelőtt meghoztunk, óriási szerepe lesz a történet kimenetelét figyelembe véve. Persze ezzel is lehet vitatkozni. Tény: bár sok szempontból jobb lett a Mass Effect 3, mint elődjei, bizonyos szempontból gyengébb lett. Ennek oka, hogy az eredeti két rész történetét jegyző Drew Karpyshyn lelépett, mielőtt befejezte volna a trilógia lezárásának forgatókönyvét / szkriptjét. Így, aki egy komplett, hihető sci-fi univerzumként tekintett a Mass Effect univerzumra, és kódexeket olvasott, és már-már beteges mértékben elmerült a játék világában, az a harmadik résszel csalódni kényszerült. Aki viszont egy jól megkoreografált, drámai sci-fi történetet látott az egészben, annak minden álma teljesült.

Lehetne ezen hosszasan elmélkedni még, és mint tudjuk, van is erre megannyi példa a YouTube-on, és más egyéb oldalakon. Az viszont tény, hogy a Mass Effect 3 vége olyan szinten a földhöz csapta a játékosokat, hogy kellett nekik vagy fél-egy óra, mire magukhoz térnek kábulatukból. Sok minden kellett ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Egy fantasztikus történet, univerzum, karakterek, az elképesztő hangulat, na meg persze a lelkes fejlesztők odaadó munkája, és az, hogy mi alakíthassuk eme univerzumnak és lakóinak a sorsát.A Mass Effect trilógia korunk egyik legnagyobb játéka, és bár a harmadik rész igencsak megosztotta a játékostársadalmat, annak ellenére bizton állíthatom, hogy ez egy olyan játékszéria, amivel mindenkinek játszania kell. Ha nem tudsz angolul, az se baj. PC-re tudtommal már a végső fázisban van a befejező rész magyarítása, az első két rész pedig már jó ideje elérhető magyar nyelven.

The Darkness 1,2

1. The Darkness 1,2 (Starbreeze, 2K Games, 2007, 2012)

Mielőtt bárki támadna: leszögeztem már az elején, hogy ez totálisan szubjektív összeállítás! Nagyon furcsának tűnhet ugyan, hogy egy viszonylag kevésbé ismert játékot rakok az első helyre. De hát mint tudjuk, a minőség nem mindig azonos a mennyiséggel (Ez alatt csupán azt kell érteni, hogy attól, mert egy játék ismert, és esetlegesen sok darabot adnak el belőle, még nem biztos, hogy olyan jó. Lásd: Aliens: Colonial Marines).

A The Darkness az a játék, amiről teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy számomra a legnagyobb érzelmi sokkot okozta. Tulajdonképpen ezt főleg a második részre értem, azonban az első rész is tartogat nem egy, és nem is kettő olyan pillanatot, ahol majd a szemünket törölgetjük. Illetve ahhoz, hogy a folytatás elérje nálatok is azt az érzelmi hatást, amit nálam, és oly sok más játékosnál, elengedhetetlen az első rész végigvitele. Ellenkező esetben korántsem lesz akkora a hatás.

A The Darkness története az azonos című sikeres képregénysorozaton alapul, tehát egy adaptációról beszélhetünk jelen esetben. A történetről nem szeretnék semmit elárulni, legyen elég annyi, hogy Jackie Estecado, aki a főszereplő, az olasz maffia tagja, egyetlen köteléke pedig a "jók" világához pedig Jenny, akit már kölyökkora óta ismer, hiszen együtt nevelkedtek fel az árvaházban.Persze Jackie alvilági életének köszönhetően (és más egyéb dolgoknak köszönhetően, amit a sztorira való tekintettel nem említek meg) elszabadul a pokol, és innentől kezdve egy bosszúhadjárat részesei lehetünk.

Az első rész annak idején a  híres "kanapés" jelenet miatt nyert díjakat - a "legérzelmesebb jelenet ez a videojátékok történetében". A második rész, pedig mikor megjelent, történetét a Bioshockot és a Half Life sorozatot felülmúlónak titulálták. Mert lehet ugyan, hogy utóbbi két játék rajongói tábora lényegesen nagyobb (ez pedig részint annak köszönhető, hogy régebb óta vannak a piacon),de attól még tény, hogy a The Darkness mindkét része olyan színvonalú és mélységű, és megható történetet tár elénk, hogy szem nem marad szárazon. Persze a történetbe való beleéléshez szükséges a megfelelő érzelmi intelligencia is. De ha ez meg van, akkor bátran álljatok neki. Ez nem csak egy agyatlan FPS, amit végigtolsz, aztán soha többet nem veszed elő. Nem. Ez egy óriási élmény, amely végigkísér téged egész hátralévő gamer pályafutásod során (S minő meglepetés, a már említett négy játék mellett ez is olyan, ahol lehet kötődni elég erősen a női karakterhez). A második rész végén pedig olyan döntések elé állítanak minket, ahol TÉNYLEG nem tudjuk majd eldönteni, hogy mi a helyes választás a briliáns és furfangos sztorivezetés miatt.

Ezennel cikkem végére értem, remélem, sikerült valami újat, és esetleg hasznosat megosztanom a gamer közösséggel. Valamint remélem, hogy írásom hatására ha nem is sokan, de néhányan tesztek egy az említett művek valamelyikével egy próbát. Sziasztok!