E3-as kívánságlista

jimessor666

Vagrant Story

Életem legmeghatározóbb játéka. Pontosan megmondani már nem tudnám hányszor játszottam végig, ráadásul japánul, akkoriban még a kanji-kat sem ismerve, ettől függetlenül töretlen lelkesedéssel és játék kedvel, szorgosan lapozgatva az akkori gamer magazinokat, hátha valami plusz információt kapok a produktumról, hisz a történetet csak a látottak (videók, átvezetők, néha angol szöveg) alapján tudtam összerakni. Később természetesen sikerült egy angol változatot is szereznem, itt már a történet is kikerekedett és ismételten egy feledhetetlen élmény részese lehettem.

Az akkoriban még csak Squaresoft néven ismert, ma már Square Enix-ként futó fejlesztő és kiadó a legelső Playstation-re készítette el a játékot, ami 2000 nyarán jelent meg nálunk Európában, igaz én már tavasszal játszottam vele, lévén nekem az első verzióm Japán kiadású volt.

A főszereplőnk Ashley Riot, egy a Valendia Béke Lovagjaiból, feladata elkapni Sydney Losstarot, egy okkultista vezetőt. A történet természetesen nem ilyen egyszerű, a Prológusból (ami trükkös módon el is nyomható) kiderül, hogy Sydney amellett hogy gyakorlatilag hallhatatlan, nem lesz egy könnyű préda, szinte azonnal egy megtépázott sárkány zuhan a nyakunkba, megadva a kellő hangulatot a játék kezdéséhez. A későbbiekben nem egy sárkánnyal, minotaurusszal, elementállal és Fantasy lénnyel találkozhattunk, mind-mind megkövetelve a megfelelő taktikázást és fegyverhasználatot, az RPG-k mélységeit is kihasználva.

A szokatlan harcrendszer és a kovácsolási lehetőségek hihetetlen összetettsége, a megannyi szörny és varázslat, az akkoriban kiemelkedőnek számító látványvilág egyszerűen beszippantott, a hosszú játékidő, a fejtörők, amik még mai fejjel is elgondolkodtatóak lehetnek, a többszöri végigjátszást elősegítő extra helyszínek és mentési lehetőségek hatalmas pluszt jelentettek. Naphosszakat lehetne mesélni a játék varázslatos világról, azonban ez sokaknak mégse volt elég. A játékot, habár az hatalmas kultusszal rendelkezik, a Square nem folytatta. Hogy miért? Nos, erről sokat nem tudni. Voltak már pletykák nem egyszer egy esetleges második részről, aminek én mindennél jobban örülnék, persze itt is a pénz beszél, játékos remél.

A Final Fantasy minden esetre nagyobb rajongói tábort mozgat meg, ez meg is látszik a kiadó stratégiáján, ha valaha is folytatnák a Vagrant Story-t, aminek szinte semmi esélye, nem egy ember szívét aranyoznák be vele, köztük természetesen az enyémet is. A játék egyébként megvásárolható a PSN-ről, akár PSP-re, akár PS3-ra, mindenkinek melegen ajánlom!

 

 

 

Parasite Eve (2)

A másik játék, amelyet szintén a Square készített, szintén egy Playstation „egyes” alkotás, s minő véletlen, szintén 2000 nyarán jelent meg Európában, s ismételten Japán verzió volt az első, amivel dolgom volt.

Nos, ez nem más, mint egy túlélő akció-horror stílusú alkotás, amiből eddig két rész jelent meg (az első rész csak Észak Amerikában és Japánban jelent meg hivatalosan ’98-ban), s számomra a második felvonás volt az emlékezetesebb, a sokat végigjátszott és kiemelkedőbb. A főszereplő Aya Brea, egy különleges FBI ügynök, egy, amolyan természetfeletti különleges alakulat tagja.

A játék leginkább a Resident Evil-ökre emlékeztet, fix hátteres megoldásokkal és 3D-os szereplőkkel. A hangsúly a természetfeletti dolgokon van, volt itt minden, ami egy ilyen „horror” játékhoz akkoriban kellett; fegyverek, akció, varázslatok, mutánsok hada, zombi / láthatatlan predátor kommandósok, fejtörők és a történet, ami szintén emlékezetes maradt a számomra.

A játék CG videóit újra és újra öröm volt végignézni, volt, hogy már csak emiatt is végigvittem a játékot, mert látni szerettem volna, ahogy Aya zuhanyozik a motelszobába.

Jó, természetesen volt itt végigjátszásokat megsokszorozó jutalmazási rendszer, az egyik legjobb fegyver, a Buster Sword koppintása volt a Final Fantasy 7-ből, tudjátok, Cloud szép nagy kardja, lehetett is vele irtani rendesen (nem véletlen a fenti művészeti alkotás sem).

 

Természetes még rengeteg extrát felpakolhattunk szeretett szöszke ügynökünkre, hogy megvédjük a mutánsok hadseregétől, a pisztolyoktól egészen a gránátvetőkig, ami a csövön kifért, s akkor még a különféle paranormális képességekről nem is beszéltünk, amik szintén jól jöttek egy-egy szorult helyzetben.

Máig magával ragadó (legalább is számomra), s ha a Square nem PSP-re akarná erőltetni a következő, állítólag nem számozott, de teljes értékű részt, akkor még örülnék is.

Igaz, ebből még jó is kisülhet, de egy HD konzolos, igazi harmadik résznek örülnénk igazán a rajongókkal együtt. Hogy mi a sorozat jövője? Nos, talán a PSP rész majd eldönti, hatalmas sikerre szinte biztos, hogy Japánon kívül nem számíthat és ez szomorú, főleg annak tekintetében, hogy így a nagygépes változatokat is jegelik, akár örökre. Ne így legyen!

Jim

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt