Episode Two

A Burial at Sea második epizódja közvetlenül az Episode One eseményei után játszódik, így mindenképp érdemes végigvinni az előzményeket, mielőtt belevágunk. Magáról a történetről nem is árulok el többet, elég annyi, hogy Elizabeth tovább kutat Sally után. Mivel a DLC története összeköti a BioShock és az Infinite sztoriját, ezért azok számára, akik nem játszottak az első résszel, vagy szimplán elfelejtették, miről is volt szó benne, egy kis összefoglalót készítettek, melyet "Previously on BioShock..." címmel megtekinthetünk a játék "Downloadable Content" menüjében, az Episode Two bekezdés alatt.

Miután most Booker DeWitt helyett Elizabeth bőrébe kell bújnunk, így az Episode Two játékmenete gyökeresen eltér majd az első epizódtól. A készítők egy érdekes történeti csavarral - melyet itt természetesen nem árulok el -, megoldották, hogy Elizabeth ne legyen képes dimenzionális szakadásokat (Tear) nyitni, így hiába reménykedtünk benne, hogy majd mindenféle lőszert, elsősegély csomagokat és egyéb utánpótlást varázsolunk elő magunknak, bizony csalódni fogunk.

A hangsúly ezúttal a lopakodásra helyeződött át, vagyis lövöldözés helyett Elizabeth csak úgy élheti túl a kalandokat, ha minél inkább elkerüli az ellenfeleket. Ha leguggolva közlekedünk, jóval kevesebb zajt csapunk, ám nagyon figyelnünk kell arra, milyen felületre lépünk rá. Ha például vastag szőnyegen haladunk, tovább tompul lépteink zaja, míg a vízben tocsogva már könnyebben meghallanak. Ha pedig üvegcserepek recsegnek-ropognak talpunk alatt, egyáltalán nincs értelme lopakodni, mert seperc alatt ránk találnak. Az ellenfelek feje felett négy csík jelenik meg, ha valamilyen zajt hallanak. Ez folyamatosan feltöltődik, ahogy egyre inkább gyanakvóvá válnak, végül pirossá válik, ha észrevesznek bennünket.

Szerencsére több eszköz is rendelkezésünkre áll, melyek segítségével könnyebben rejtve maradhatunk a Splicerek elől. Kezdetnek itt van mindjárt a nyílpuska, melyhez összesen háromféle, nem halálos vesszőt találhatunk. Az első egy erős altatóval van töltve, mellyel egyetlen ellenfelet üthetünk ki jó időre. A másodikkal zajt csaphatunk a kilőtt nyíl becsapódásának helyén, ezzel odacsalogatva a Splicereket, míg mi angolosan távozunk (Ezt a fajta lőszert nem találhatjuk meg mindenhol, csak a zárak feltörésével tudjuk beszerezni. Erről még lesz szó). Végül a harmadik egy kábítógázzal szerelt vessző, ami becsapódáskor szétterül a levegőben, így egyszerre több ellenfelet is elaltathatunk vele.

Leghasznosabb azonban a "Peeping Tom" nevű plazmid lesz, melyet szerencsére elég sűrűn tudunk használni, viszonylag kis Eve-igénye miatt. Ennek segítségével rövid időre átlátunk a falakon, látjuk ellenfeleinket, a használható tárgyakat és objektumokat, valamint mi is láthatatlanná válunk a Splicerek számára, ha egyhelyben állunk (Mozgás közben nem vagyunk teljesen láthatatlanok, csak nehezebben vesznek észre). Sajnos a hatása nem tart sokáig, mégis nagyon jól jön, ha valaki mögé akarunk osonni, hogy alaposan fejbe kólintsuk a Sky-Hookkal, aminek haszna jócskán megnőtt az első epizódhoz képest.

Akárcsak a Batman-játékokban, úgy a Burial at Sea DLC-ben is képesek vagyunk bemászni a szellőzőkbe, így elkerülve a komolyabb összetűzéseket. A Sky-Hook pedig az ellenfelek kupán vágásán kívül arra is kiváló, hogy a magasban lévő kampókra felugorva szemrevételezzük a terepet. Sajnos ezek a kiszögellések nem épp stabil alkotások, hiszen még Elizabeth súlyát sem képesek sokáig elviselni, egy idő után nyikorogni kezdenek, ez a zaj pedig felhívja ránk a Splicerek figyelmét.

Mivel most mi irányítjuk Elizabeth-et, így a zárt ajtók, páncélszekrények és egyebek kinyitását is nekünk kell elvégeznünk. Ehhez továbbra is álkulcsokat kell gyűjtenünk, szerencsére viszonylag sokat találunk a pályákon, és ha van elég pénzünk, automatákból is vehetünk jó párat. Ha megvan a kellő mennyiségű álkulcs, megnyílik a zár sematikus rajza, abban látjuk a pöcköket. A művelet egyszerű: a kulcs véletlenszerűen mozog előre-hátra a zárban, nekünk pedig ki kell választanunk az alkalmas pillanatot, amikor a megfelelő pöcök alá ér a kulcs és megnyomni az akciógombot. Háromféle színnel vannak jelölve a pöckök, ennek megfelelően hatásuk is eltérő: a fehér pöcök szimplán kinyitja az ajtót, a kék pöcök ad mellé egy zajkeltő nyilat is (fentebb említettem), végül a piros beindít egy riasztót, ami odavonzza a Splicereket.

A Burial at Sea Episode Two tartalmaz egy új játékmódot, ami az 1998 Mode névre hallgat. Ennek lényege, hogy gyilkolás nélkül vigyük végig a kiegészítőt, kevesebb lőszerrel, kizárólag a nyílpuska és a Sky-Hook használatával. De természetesen aki nem szeret lopakodni, az is végigjátszhatja a DLC-t, ugyanis találunk pisztolyt, sörétest, sőt, még az Episode One által bemutatott Radar Range is rendelkezésre áll, ha sunnyogás helyett inkább erőszakkal oldanánk meg a nehezebb helyzeteket. Emellett van egy új plazmid is, ami Ironsides névre hallgat, és nemcsak felfogja az ellenfelek ránk lőtt lövedékeit, hanem be is tölti őket fegyverünkbe, így afféle "vissza a feladónak" stílusban kézbesíthetjük azt számukra.

Szintén az Episode One egyik újítása az Old Man Winter, valamint visszatér a Possession is, mindkettő jó szolgálatot tesz számunkra, ha nem akarunk csendben meglapulni a háttérben, helyette inkább kivennénk részünket a küzdelmekből. A Burial at Sea DLC bemutatója ezzel véget ért, ennél többet már spoiler nélkül nem tudok írni róla. Most térjünk rá az összesített értékelésre, lássuk, együtt milyen képet mutat a bővítmény, ha nem külön-külön vásároljuk meg azt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!