Elérkezett a szindikátusok ideje
Londonba érkezésünk után már kinyílik a világ, megkezdjük a kerületek felszabadítását különböző küldetések teljesítésével, és fokozatosan számoljuk fel a templomosok hordáit. A Syndicate egyszerre két főhőst biztosít a játékos számára, ami nem csak két eltérő természetű, habitusú és nemű karaktert takar, de két teljesen eltérő tulajdonságokkal rendelkező egyént is. A testvérpár férfi tagja (Jacob Frye) egy betonfejű utcai harcos, azonnal odacsap, ha szükségét érzi. Heves vérmérsékletével mindig megtalálja a bajt és a baj is őt.
[+]
Karakánsága révén jó vezető, irányítási képességeit London lázadói között tökéletesen tudja kamatoztatni. Ezzel szemben a lánytesó (Eve Frye) nyugodtabb, megfontoltabb természetű. Szeret utánajárni a dolgoknak, mielőtt cselekedne. Könnyed mozgású hangtalan gyilkológép, ha kell, távolból penge éles tőrökkel rendezi a nézeteltéréseket. Tulajdonságai között szerepel a megtévesztés és a rejtőzködés, szóval egy igazi Assassinról van szó. A fő küldetéseknek mindig az aktuális és a megfelelő feladatra szakosodott szereplővel vágunk neki, de ha csak bóklászunk Londonban, akkor bármikor válthatunk a hőseink között.
[+]
A megújított harcrendszert összevonhatjuk kicsit a fejlesztésekkel, ugyanis a szintlépésekért kapott pontokat (1000 XP után egy képzettségpont) olyan képességekre is elkölthetjük, amik segítségünkre lesznek a gyilkolászásban. A fejlesztések komoly fejtörést okoznak a játék első szakaszában (harc, lopakodás és ökoszisztéma témakörökből mazsolázhatunk), hiszen nem mindegy milyen területen próbáljuk könnyebbé tenni az életünket. Vagy életerőt, tárkapacitást növelünk, zárakat törünk fel, vagy kombózással elérhető instant killek kiosztására áldozunk, esetleg a lopakodás terén szerzett tapasztalatainkat erősíthetjük egy újabb szintre. Többségükben ugyanazokat fejleszthetjük mindkét szereplőnél, csak néhány karakterspecifikus képességet lehet találni. A harcrendszer a napjainkban megszokott trendekhez igazítva egyszerű, olykor már-már monoton, hiszen az egygombos püfölést, fedezékátütéssel és kitérésekkel kell a lehető legfolyamatosabbá tenni. Hosszú távon inkább szájhúzós a harc, még ha fegyvereket is bevethetünk (távolról lődözhetünk vagy késeket dobálhatunk), sőt lopakodással fűszerezve kihasználhatjuk a környezet nyújtotta lehetőségeket és egy kisebb csoportot rájuk zúdított hordókkal, vagy dinamitos ládák felrobbantásával is ártalmatlaníthatunk.
[+]
Miközben haladunk előre a történet felgöngyölítésével és fokozatosan vesszük át London egyes kerületei felett a hatalmat, egészen kellemes küldetésekben lehet részünk, ez pedig a mellékküldetésekre is igaz. Azt senki ne gondolja, hogy nem válnak ismétlődő jellegűvé egy idő után a fejvadász akciók, a rabszolga-felszabadítások és a bandavezérek lekapcsolásai, de az biztos, hogy a megtisztított terület uralmáért vívott hatalmas bandaháborúk felettébb mód hangulatosak (aki látta Scorsese New York bandái című remekművét, az tudja mire gondolok). Ügyes megoldás, hogy a városban kóborolva belefuthatunk olyan területekbe, amit nálunk jóval magasabb szintű katonák, rendőrök vagy Kőfejűek védenek. Ilyenkor a frontális harc kész öngyilkosság, szóval nem célszerű lebukni, csak a lopakodás jöhet szóba és a csendes, gyors orgyilkolás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
