A Steam Fest demói #03

Hétfő délután ér véget a Steam demófesztiválja, addig több száz játékot lehet megjelenés előtt kipróbálni. A teljes mustra lehetetlen, de most újabb 12+12 játékot hoztunk.

Póker és pátriárka

Indika

Az Indika már rögtön témájával elkapja azokat, akik vevők a furcsább játékkoncepciókra: a XIX. század vége felé játszódik a kaland, mégpedig az erősen vallásos (és egyébként legalább két nyugati országgal sporadikus háborúban álló) Oroszországban. A demó különösebb felvezetés nélkül, ráadásul a játék közepén kezdődik, így sok kontextusunk nincs a saját elmondása szerint közvetlenül Istennel beszélgető katona, illetve egy, a zárdájából kitaszított apáca tajgát átszelő vándorútjához. Szerencsére a játék egyedi hangulata átlendít ezen is, no meg a néha kicsit kopottas kalandjáték-elemeken is – kit érdekel, ha megint egy kulcsot kell keresgélni, ha időközben maga az ördög kommentálja a látottakat, és teszi próbára hitünket? A demó alapján harc nem lesz, az akcióra vágyókat legfeljebb a rövidke menekülős jelenetek próbálják kielégíteni – de az Indika sokkal inkább szól a gazdagon berendezett, de jobbára elhagyatott falvak felfedezéséről, a finoman szólva is furcsa karakterek megismeréséről, illetve a fejtörőkről. Utóbbiak közül az volt a kedvencem, amikor a sátán széttöredezi a pályát, amit csak imánk tud helyreállítani, és a két állapot közt váltogatva kell eljutnunk a kijáratig. Szintén érdekes a fejlődés sokfelé találhatunk szentképet, bibliát, vagy kegyhelyet, amelyeket megfelelő áhítattal kezelve Indika egy furcsa rendszeren keresztül szinteket lép. A sok vallási témájú párbeszéd egyelőre érdekesnek bizonyult (bár nyilván nem törnek új utat a vallásfilozófiában), az ördög kaján érvei és heccelései pedig sokszor sötét humorban fürdenek.

Chicken Police: Into the Hive!

A magyar fejlesztésű Chicken Police egy fantasztikusan szórakoztató, játékmenetét tekintve pedig könnyed kalandjáték volt, amelyben egy állatszereplők (többek között Doktor Bubó!) által benépesített noir-történetben kellett valahogy felgöngyölítenünk a szálakat. A műfaj kellékei most sem tűntek el: mindenhol bundába öltözött, elegánsan dohányzó végzetasszonyok és sűrűn sercintő gengszterek várnak ránk. A két csodálatos detektívkakas újabb kalandja az alcímnek megfelelően ezúttal a Kaptárba vezet, Clawille rovarlakta negyedébe, ahol a belvárosi hírnév és a külső kapcsolatok mit sem érnek. A demó nyugodtan kipróbálható, az nagyrészt a végleges játékban nem szereplő jeleneteket tartalmaz – de legalább meg lehet nézni, hogy a fekete-fehér látványvilág mennyivel hangulatosabb, mint a rajongói kérésre ebben a részben debütáló színes grafika. Az angol szinkron mesés, és a magyar feliratban is vannak kifejezetten jó szövegek – no meg egyelőre rengeteg elütés és stilisztikai hiba is.

Harold Halibut

Először is egy figyelmeztetés: a Harold Halibut demója a maga 54 GB-os méretével nem kis falat. Aki tud ennyit áldozni rá, azt egy fantasztikus látványvilággal sziporkázó kalandjáték fogadja – a játék olyan, mintha egy stop-motion bábfilm lenne, nem kicsit Wes Anderson stílusában. A történet a Fedora 1 nevű tengeralatti bázison veszi kezdetét: a bárkát a hidegháborúban lőtték fel, hogy új otthont keressen az egyre sötétebb jövőképű Föld helyett az emberiségnek. A célpont bolygón azonban nem volt szárazföld, így a telepesek leszármazottai most az All Water Corporation bölcs (?) irányítása alatt ezen a többszintes bázison élnek. A kalandjátékok jó szokása szerint gyakorlatilag mindenki meglehetősen lökött, és leginkább ez adja meg a Harold Halibut fanyar humorát. A játékmenet sokkal inkább a Night in the Woods, vagy a Firewatch felderítésre és párbeszédekre épülő stílusát követi, mintsem a klasszikus, fejtörőkkel és tárgyhasználattal operáló point ’n’ click kalandjátékokét – a Harold Halibut azoknak fog tetszeni, akik nem bánják, sőt, kifejezetten nagyra értékelik a rengeteg párbeszédet, még akkor is, ha azok nem feltétlenül a továbblépést, hanem inkább a világ megismerését, kiszínezését szolgálják.

Balatro

Hacsak valamit nagyon el nem rontanak a mindjárt érkező végleges verzióra, nem csodálkoznék rajta, ha a Balatro sokak 2024-es kedvencei közé kerülne – továbbra is elképesztően addiktív a játékmenet, és ha nem lett volna még 50 kipróbálásra váró demó, tucatnyi órát megint elpókerezgettem volna vele. Merthogy a Balatro a póker feldolgozása, mégpedig lényegében úgy, hogy a Slay the Spire-korszak digitális kártyajátékainak kreativitásával bolondították meg a jól ismert lapkombinációkat. Nincsenek ellenfelek, a feladatunk mindössze annyi, hogy az adott pályára kitűzött pontmennyiséget elérjük néhány leosztás során – ehhez pedig természetesen a legjobb lapkombinációkat kell kijátszani. Szerencsére ötnél több lapból gazdálkodhatunk, ráadásul a paklit fejleszteni is lehet. A meccsek közti szünetben vásárolható extra lapok néha tulajdonságainkat növelik, máskor különféle jokerek képében jelennek meg, netán a tartotkártyákkal igazi mágiával növelik taktikázási lehetőségeinket. A kezelőfelület igényesen letisztult, és bár a háttérzene szerintm nem igazán alkalmas arra, hogy a játékra teljesen rácsavarodókat órákon át szórakoztassa, ez igazán könnyen orvosolható probléma.

További négy érdekesség:

Kooky: Land of Aotearoa
A Kooky-játékok mindig is a zsúfolt rajzokban megbúvó részletek megkereséséről szólt – a széria nagy húzása azonban az, hogy célpontjainkról nem kapunk listát, hanem egyszerűen az a feladatunk, hogy a képen található mafla részletekre kattintsunk; azokra a dolgokra, amik láttán mosolyra húzzuk a szánkat. Pingvin favágók, felhőn épített kastély, csizmát viselő ló – nem egy mély játék ez, de a pályánként cirka egy percjátékidő vidám lesz.

Mortal Glory 2
Büszkén és bevallottan a Slay the Spire alapjaira épít a Mortal Glory, éppcsak a kártyákat és az azokkal vívott csatákat váltja le arénákban zajló gladiátorviadalokra. A grafika nem bűvöl el, de kis csapatunk állandó fejlődése, a sokféle képesség és varázslat, no meg az igencsak interaktív terep végtelen kombinációt szül a taktikus elme számára.

Please, Touch the Artwork 2
Az elődhöz hasonlóan meghökkentő játéknak ígérkezik a Please, Touch the Artwork 2 is: a terepet ezúttal is festmények jelentik, igaz, a posztimpresszionizmus helyett ezúttal James Ensor szürrealista képei. Ezeken kell jólöltözött – ám koponyafejű – hősünkkel egyszerű feladatokat megoldani, és ezzel váratlan animációkra késztetni a világot.

Entropy Survivors
Kártyajátékok és farmépítős játékok mellett a Steam által action roguelike-nak nevezett stílusból (értsd: a Vampire Survivors követői) is több tucat újdonság érhető el demóformában. Ezek közül az Entropy Survivors fogott meg legjobban, mégpedig azért, mert itt taktikusabbra, akciójátékosabbra sikerült a harc, ráadásul a látványt sem hanyagolták el a fejlesztők.

Kaszinó és kaszárnya

Millennia

Sokan megpróbálták már a Civilization-szériát hazai pályán legyőzni: nemrég mutatkozott be bővebben például a Microsoft által felkarolt Ara, most pedig az indie Millennium vált kipróbálhatóvá. Az alapok nagyon hasonlóak: városok, találmányok, egységek, körökre osztott harcok, kulturális terjeszkedés, diplomácia – minden szükséges kellék megtalálható is ahhoz, hogy népünk történetét tízezer évnél tovább is egyengessük. A mélyebb elemzésre természetesen még várni kell, de egyelőre nekem tetszett a fürgén játszható, áramvonalas kezelőfelülettel kényeztető demó – és kifejezetten szórakoztató volt annyi évnyi Civilization után egy kicsit másként felépülő játékban kipróbálni a máshol már bevált taktikákat.

Stormgate

A Warcraft III és a StarCraft II egykori fejlesztői álmodták meg a Stormgate-et, ami így nem is lehet más, mint egy nyersanyag-gyűjtésre, bázisépítésre és taktikus csatázásra épülő klasszikus RTS. Kinézetére és működésére a játék le sem tagadhatná StarCraft II-ihletését, nem csak a nyersanyagok kitermelése, de az emberi fajnál még az épületek is deja vu-t okoznak majd (az Infernal faj pedig le sem tagadhatná, hogy kitalálói ismerik a zergeket). Ami a kezelőfelületet illeti, jónéhány hasznos kijelző segít abban, hogy minden információ állandóan a szemünk előtt legyen, a pályákat pedig MOBA-szerű eldugott helyek teszik kalandosabbá. A matchmaking gyors, a kezelhetőség kiváló – igazából csak annyi gondom volt, hogy az eddigi két játszható faj kinézetre és hangulatra sokkal felejthetőbb, mint a Blizzard-játékok vidám egyéniséggel és kiváló szinkronnal felruházott szereplői.

Dungeons & Degenerate Gamblers

Ha a Balatro a pókert dobta fel a modern kártyajátékok kreatív húzásaival, hát a Dungeons & Degenerate Gamblers a blackjackkel, a 21-ezéssel teszi ugyanezt – ráadásul annál sokkal vadabb formában. Feladatunk minden körben tényleg csak annyi, hogy a lehető legközelebb jussunk a mágikus 21-hez, de ne lépjünk azon túl. Ezt a nem kifinomult alapot a szinte végtelen, és nem egyszer teljesen őrült, nem egyszer az egész taktikánkat gyökeresen átalakító kártya teszi kevésbé random és igen vicces játékká. Számít, hogy a lapok milyen színűek, kreálhatunk pajzsot magunk köré, lophatjuk, módosíthatjuk, megsemmisíthetjük ellenfelünk lapjait, védőtokot húzhatunk a lapokra, alakíthatjuk azok értékét, kijátszhatunk bankkártyákat, köthetünk biztosítást – és ez még csak a demó, amiben rengeteg lehetőség még nem is szerepel. A látványvilág olyan, amilyen, de a játszhatóság, az addikció már most annyira a helyén van, hogy uninstallálnom kellett ezt a játékot is, hogy a cikk valahogy elkészülhessen.

Backpack Battles

Multiplayer játék, elsősorban azoknak, akik nem kedvelik a közvetlen PvP által okozott feszültséget. Ellentmondás lenne? Nem – egyszerűen a Backpack Battles különleges designnal készül elrabolni sok-sok órát életünkből. Messziről nézve a koncepció hasonlít a nemrég tesztelt Backpack Heróra (https://gamepod.hu/teszt/backpack_hero_teszt/zsak_es_foltja.html), éppcsak kizárólag multiplayerben játszható (legalábbis a demó mindenképp). Nincs tehát dungeonben mászkálás és városépítés: vidám hősünk a hátizsákjába pakolt fegyverekből, páncélokból, varázsitalokból, és ki-tudja-még-milyen bigyókból tudja kialakítani harcmodorát. A játékmenet egyelőre nem olyan mély, mint a Backpack Hero rendszere (a kasztok közel sem olyan eltérők, és nincsenek például a hátizsákunkra támadó, a cuccainkat kikapcsoló támadások sem), de a kombók sokkal hamarabb kiépíthetők, és a körök közt vásárolt új holmikkal kifejezetten jól szabhatók testre. Az is remek megoldás, hogy a nagyon elhúzódó meccseket egyre méretesebbet sebző „fáradtság” teszi erősen időlimitessé.

További négy érdekesség:

Star Trucker
Mindenki ismeri a kamionos játékokat, amelyekben valós távolságokat megtéve kell fuvarozni ezt vagy azt, bambulva a monoton tájat, esetleg CB-rádión beszélgetve a többi sofőrrel. A Star Trucker ezt a játékmenetet teszi át az űrbe, de ezen túl nem sokat változtat a koncepción – például járgányunk az űrben is egy kamion, és a CB-rádió is fontos eszköz lesz a szociális életünk megteremtésében – igaz, az oxigénszökés baleset után azért új veszélyt jelent! Anakronisztikus móka, csak a műfaj kedvelőinek.

Quest for Gold
Egyszerűen induló, de aztán folyamatosan trükkösebbé váló egyképernyős stratégiai játék – úgy kell irányítani egységeinket, hogy a folyamatosan érkező goblin támadók ne juthassanak épületeink, parasztjaink, és még inkább, bányáink és kastélyunk közelébe. Nem egy különleges, kiemelkedő alkotás, de szórakoztató apróság.

Children of the Sun
Meglehetősen elvadult kinézete ellenére a Children of the Sun valójában egy gondolkodást is igénylő különleges puzzle-shooter: minden pálya egy egyedi jelenet, ahol az a feladatunk, hogy egyetlen lövéskombinációval végezzünk mindenkivel. Ha eltaláltunk valakit, újra célozhatunk, és így kell ablakokon és ajtókon keresztüllőve láncba fűznünk mindenkit. Néha, a megfelelő látószög érdekében más célpontokat kell keresni (például autókat is felrobbanthatunk), a későbbi pályákon pedig kicsit menet közben is lehet hajlítani a lövedék útján.

Infest
Mit tesz isten, egy újabb, a Slay the Spire által ihletett játék – ami teljesen más játékélményt kínál, mint a Slay the Spire. Noha a fejlődés és az előrejutás az ismert módon zajlik, a csaták teljesen mások: ránézésre oldalnézetes, pixelgrafikás akciójátékra emlékeztetnek, azonban itt nincs szükség akcióra, kis hősünk cselekedetei kártyák formájában jelennek meg, ezeket azonban célozni és időzíteni kell – ráadásul a pályák roppan interaktívak, a felgyújtott olajat például érdemes ellenfeleinkre spriccelni.

Űrhajó és marhajó

Death of the Reprobate

A demófesztivál legőrültebb játéka címet a magam részéről a Death of the Reprobate-nek osztom ki, és a félreértések elkerülése végett ezt óriási dicséretnek szánom. A Four Last Things és a Procession to Calvary után ez a játék is csodálatosan animált reneszánsz festmények által alkotott világban játszódik, olyan helyszíneken, amelyeken a mai szemmel furcsának és bizarrnak, sőt mi több, egyenesen groteszknek tűnő részletei kapják a mókás főszerepet. A körítés tehát fantasztikus, a játékmenet pedig természetesen a klasszikus point ’n’ click kalandjátékokat idézi, csak talán még vadabb fejtörőkkel és még elvetemültebb párbeszédekkel.

Helskate

Hogy a Helskate bizarr műfajkeverése – gördeszkázás plusz roguelite – hosszú távon is működni fog-e, azt egyelőre nem tudnám megmondani, de a demóval remekül szórakoztam. A játék alaphelyzetben egy klasszikus, irányítás terén a Tony Hawk-szériát követő gördeszkázós játék, lényegében annak minden kellékével a gyűjtögethető betűktől a grindelés egyensúlyozásán át a flip és grab trükkök széles tárházáig. A nagy újítás az, hogy elesni lehetetlen, a játék helyszíneit azonban különféle szörnyek teszik intenzívebbé. A deszkás cuccok állandó, a trükkök és a zenék pedig ideiglenes bónuszokat adnak, és két gomb a kardozásnak van fenntartva – ráadásul ezt a rendszert tárgykészítés teszi még komplexebbé.

Ultros

Kevés játék van, amit bármelyik képkockája alapján azonnal és teljes magabiztossággal felismerhetünk, de az Ultros olyan erős művészeti designnal rendelkezik, hogy eltéveszthetetlenné válik. A Cream legendás albumborítójára emlékeztető stílus olyan erős, hogy eleinte kicsit meg is zavarhatja a játékost – az a sok kidolgozott alak, tárgy és jelenség tényleg csak a háttér része lenne? Jobbára igen: a metroidvania felépítésű játékban az ellenfeleket könnyű felismerni, mint ahogy a szétkaszabolásuk után szertefröccsenő darabjaik is kilógnak a zsúfolt háttérből – ezekre egyébként nagy szükség lesz, hisz a gyógyulás mellett a fejlődés is ezek bezabálásával történik. Az új skillek megnyitásával pedig az eleinte eléggé egyszerű harcrendszer válik egyre mélyebbé: lehetségessé válik a lopakodás, a dupla ugrás, ráadásul a repülő lények egymásnak hajítása is igen hasznos. A játék jövő héten már meg is jelenik, a demó pedig tökéletes lehetőség annak kiismerésére a vásárlás előtt.

9-bit Armies

Egykori Command & Conquer-fejlesztők dolgoznak ezen a klasszikus RTS-en, és ez látszik is rajta – ugyanott van az áramtermelést mutató csík, ugyanúgy működik az építés és építkezés, és még az eredeti zeneszerző, Frank Klepacki is visszatért. Igaz, az átvezető videók B-kategóriás színészek helyett voxelkaraktereket használnak, de máskülönben kiváló nosztalgiázási alapnak ígérkezik a játék. Kooperatív kampány, 8-fős multiplayer és pályaszerkesztő is várható a teljes verzióban, de néhány egyszerűbb csatát a demóban is érdemes lehet megvívnia annak, akinek hiányoznak ezek a tempós stratégiai játékok.

További négy érdekesség:

Menace from the Deep és Dragon Eclipse
Két roguelite kártyajáték, amelyek igen sokban a Slay the Spire által lefektetett alapokra épülnek – de mindkettő egyedi vonásokkal is rendelkezik. A Menace from the Deep erős Cthulhu-hangulata is kellemes, de az is tetszett, hogy harcainkat maguktól cselekvő szövetségesek segítik, a következő bosshoz vezető utat pedig a Hand of Fate-játékokhoz hasonlóan mi rakhatjuk ki kártyákból. A Dragon Eclipse radikálisan vidámabb hangulatát magunkkal vihető, fejleszthető lényecskék biztosítják: mindig három ilyen lehet a csapatban, és ezek saját képességeikkel járulnak hozzá a sikerhez. Egyik sem tűnik a kategória új bajnokának, de a műfaj kedvelői nem fogják megbánni kipróbálásukat.

Raw Metal
A felülnézetes lopakodás külső nézetes akciójátékká válik, amennyiben egyelőre ismeretlen célú hősünk lebukna – itt pedig ökleink és rúgásaink (no meg az elhajlásban és parry-menőverben szerzett évtizedes ismereteink) döntik majd el, hogy ki marad életben. Az összecsapásokat záró igen stílusos lassítás csodaszép, de a klausztrofóbiás harcrendszerre ráférne még némi finomítás. És persze a végleges verzióba történetet, célokat és változatosabb terepet is várunk!

Neoproxima
Valahol a visual novelek és a Disco Elysium határán helyezkedik el a Neoproxima, ami az űrkorszakban játszódik, a névadó bolygó egykori idegen lakosait kutató csoportra koncentrálva. Az idővonal kusza, így a hetvenes-nyolcvanas évek technológiáját használjuk a bizarr rejtélyekkel teli bolygón – sőt, még az is kiderül, hogy Rubik Ernő honnan nyerte az ihletet híres kockájához. A demó rövid, de érdekes története és a Syd Mead által inspirált nagyszerű tálalása miatt igencsak felkeltette az érdeklődésemet.

Outcast: A New Beginning
Zaleb, a sappaiak shamaza lampét akar, de amíg meg nem nyitjuk a daokát, nem akar velünk a yodokról beszélgetni. Hát igen, az új Outcast erősen tele van helyi szlenggel, és ez a demó sztorifejezetét nem tette könnyen befogadhatóvá. Hogy a márciusban megjelenő játék rendelkezik-e majd azokkal az erényekkel, mint a 25 éves eredeti, az nem derült ki, de a jetpackes száguldás hangulatos, és a bolygónak is van néhány látványosabb része.

Bényi László

Azóta történt

Előzmények

  • A Steam Fest demói #02

    Hatszáznál is több új kipróbálható játékkal zajlik a Steam szokásos demófesztiválja – bár minden demót nem lehet megnézni és értékelni, most egy rakás, kipróbálásra méltó játékot mutatunk be!

  • A Steam Fest demói #01

    Hatszáznál is több új kipróbálható játékkal zajlik a Steam szokásos demófesztiválja – bár minden demót nem lehet megnézni és értékelni, most egy rakás, kipróbálásra méltó játékot mutatunk be!

  • Indie játékokat néztünk meg alkotóikkal

    A Microsoft meghívására négy, a Game Pass-szolgáltatásra érkező játékot vehettünk szemügyre, és ezeket maguk a fejlesztők és ötletgazdák mutatták be nekünk.