Új hozzászólás Aktív témák
-
-
vlevi
nagyúr
Még egy dolog.
Ha már Insider, akkor legyen kövér. Letöltöttem az Edge Insider buildet.
Igen, ez már az új, Blink motoros valami, Króm.
Még csak hármat kattintottam benne, de beszabehu, ez marhajó.
Eddig.
Normálisan jelennek meg benne a szövegek, ez nekem már kb. elég is. Direkt megnéztem a prohardver, fotótrend oldalakat, a fórumot több böngészővel is.
A Firefox volt eddig a legolvashatóbb megjelenítés, a Chrome, Opera, Vivaldi, mindegyik valahogy elmosott szöveget jelenített meg, de az Edge-ben most ennek nyomát sem látom.
Lehet, hogy többet fogom használni, hogy kiderüljön jó-e.
Még a smooth scroll is elviselhető, pedig eddig minden böngészőn az volt a legelső, amit kikapcsoltam, mert marhára idegesített a fel-felgyorsuló, majd azonnal lelassuló, megint begyorsuló görgetés. Amikor nem 1-1 lapot, hanem egérgörgővel pár sort görgetek, akkor ez a fajta begyorsítás, lassítás nagyon nem illik oda.
Egyedül az hiányzik, hogy a bal oldalra még (2 perc használat alatt) nem tudtam kirakni a könyvjelzőimet. Pedig a weboldalak jó része nem használja ki az FullHD szélességet, Firefox alatt pont jó helyen vannak bal szélen a könyvjelzők. A felső sávban, a címsor alatt viszont értékes helyet vesz el, mert, hát 16:9-ben inkább széles a kép, nem pedig magas.[ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
Nnna, de azért egy dolgot találtam, ami nem tetszik.
Amikor a lapok között váltogatok, akkor az összes Blink motoros böngésző villan egyet, amikor először lépek át egy másik lapra. Pedig, amikor megnyitom a háttérben az oldalt, akkor valamennyire betöltődik, csak a megjelenítés nem történik meg, csak akkor, amikor odaváltok a lapra. És arra az 1 tizedmásodpercre egy teli fehér oldal van a képernyőn, és ez okozza, a lap váltáskor a fehér villanást.
A firefox nem villan. -
vlevi
nagyúr
Láttam valahol képeket (lehet, hogy csak fantáziarajz volt) a file kezelő átszabásáról.
Arra mindenképp kíváncsi leszek.
Igen, én használom a filekezelőt -
vlevi
nagyúr
Na, azért a start menü itt is elég experimental verzió lett.
Amikor feljön, akkor kb. szürke, majd nagyjából 1mp múlva háttérszínt vált, és beáll arra az átmenetes homályos színre (ami szerintem ronda, de mindegy), ami be van állítva a színbeállításoknál.
A windows intézőben is írták, hogy átvariálták pl. a keresést. Észre is vettem, hogy a címsor mintha más lenne, mint a 1903-ban, a keresést viszont annyira átvariálták, hogy nem tudok belekattintani a kereső mezőbe... -
vlevi
nagyúr
Azt már akkor veszélyesnek tartottam, amikor betéttel oda. Mert, aki nem figyel, és megszokásból bekattant mindent, ami sok helyet foglal, az nagyon meglepődik.
Főleg, ha nem olvassa végig a listát, mert downloaded drivert, meg hasonlók eddig is voltak, de azokért nem kár. -
vlevi
nagyúr
19037 build.
[link]
Ha jól olvasom, az USB probléma meg mindig nem oldódott meg, és, mivel nálam is fennálló probléma, ezert az most ezt kihagyom. -
vlevi
nagyúr
-
vlevi
nagyúr
válasz Kékes525 #2195 üzenetére
Nem mindegyikkel van problema. Van itthon ketfele kulso hdd-m, az egyikkel semmi gond, a masikat viszint nem kezeli. Egy pillanatra felvillan, aztan annyi. És, mivel már hónapok óta írjak a known issues részben, tudnak róla, nem is érdemes próbálkozni, hogy driver cserélgetéssel megjavulna.
-
vlevi
nagyúr
Ááá, éngyőztem
Announcing Windows 10 Insider Preview Build 19555Az USB3 problémát javíttották megnézem, tényleg változott-e.
"We’ve resolved an issue where certain external USB 3.0 drives ended up in an unresponsive state with Start Code 10 after they were attached."De kaptam egy újabbat is, asszem.
"We’re investigating reports that certain devices are no longer sleeping on idle."
Hát, nálam ez is megvan, de nem a19555-től, hanem már az 51-essel sem akart elaludni a gép. Persze, ha erőszakkal bealtatom, akkor igen, elalszik, és úgy is marad, de a beállított 30 perc idle leteltével nem történik meg az alvás.[ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
Hát, még nem tökéletes az az USB3, sőt, lehet, még rosszabb lett.
Amikor bedugom, akkor meghajtójelet kap, de a file rendszert nem ismeri fel. 10-15mp múlva eltűnik a meghajtó a sajátgépből, aztán megint megjelenik, de csak a meghajtó betűjele, filerendszer nélkül.
Sőt, egyik alkalommal még a billentyűzet, és az egér is elsötétült, mintha a teljes USB-t kiütötte volna...
USB2-be dugva természetesen tökéletes. -
vlevi
nagyúr
válasz #86564352 #2286 üzenetére
Ja. És nem érnek a végére az egységesítésnek, mire belekezdenék egy ujfajtaba.
Kedvencem az volt, amikor az Office-ban be lehetett allitani, hogy a taskbaron külön ablakként jelenjenek meg az egyes nyitott doksik.
Erre mi volt a következő lépés? A windows összevonta az azonos ikonokat a taskbaron, egybe. -
vlevi
nagyúr
De, most kezdik el az insider programban kiadni.
A mostani, legfrissebb blog bejegyzésben is írnak róla.
[link]
Wiszont én most hirtelen elvesztettem a fonalat, hogy most melyik build micsoda, mert ez, ami itt van, 19042 build, 20H2, vagyis iden osszel tervezik kiadni a végleges változatát.
Ez a béta channel, ami régen a slow ring volt, ha jól értelmezem.
Amit pedig ti linkeltetek, ázok a 20xxx buildek, már előrébb járnak, az lenne a korábbi fást ring.[ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
válasz #86564352 #2319 üzenetére
"egy lelkes usert: [link] "
Szerintem ő már ott van, és ő rajzolja az új kula emojitAmúgy tényleg kicsit valahogy izzadságszagú, erőltetettnek tűnő néha, amiket próbálnak világmegváltó újdonságnként előadni.
"nagy üres fehér lap felére csak szövegesen "
Ha az UWP ennyit tud, akkor ennyit tud. Nekem se a szíves csücske az UWP, szerintem a Microsofton kívül nagyon kevesen fejlesztenek UWP appot, és gondolom a MS fejlesztők is csak azért, mert kényszerítve vannak rá -
vlevi
nagyúr
válasz Joker88 #2340 üzenetére
Egyik insider verzió sem ajánlott napi használatra.
Bármikor beuthet valami, hogy egyik másik insider buildben valamelyik fu kcio hosszú időre használhatatlanná válik,
De, ha csak nézegetni akarod, hogy milyen újdonságok kerülnek bele, akkor a legfelső, dev channelt.
Szerintem otthoni felhasználásra csak a UI változásait fogod észrevenni, abból viszont egyre kevesebb van. -
vlevi
nagyúr
Ezt inkább ide írom, de még insidernek is korai a dolog.
Új felületet próbálnak rajzolni.
https://www.windowscentral.com/windows-10-sun-valley-ui-october-2021-update?amp
[link][ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
Korábban szó volt róla, hogy ejtették a Windows 10X-et, de a funkcionalitiasabol fognak átemelni dolgokat a win10-be.
Meglep, hogy milyen gyorsan "kiszivárgott".
Máskor éveket ülnek 2 új kaki emojin, most meg 1 hónap alatt kész a vadonatúj rendszer?
Valami itt sántít. Nem lehet, hogy valaki vicces kedvében volt, és ez egy Win10X, csak átírt verzió számmal???[ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
Ha lesz hivatalos előzetes kiadás, akkor megkukkolom mi is ez.
Remélem egy tavaly vásárolt ryzen5 elég neki....
Nem fog nyavalyogni, hogy ez meg az hiányzik.
Ja, és remélem, hogy bejön a sorszamozas, mert az utóbbi időkben a páratlan számú windowsok voltak a jók.
XP és a W7.
Vista, 8, 10 valahogy nem annyira :) -
vlevi
nagyúr
-
vlevi
nagyúr
Ryzen5-3600, B450 chipset, Asus alaplap.
UEFI-ben be kellett kapcsolni a TPM-et, és már települ is a 11.
ami alapvetően lehetetlen, mert azt mondták korábban, hogy a 10-es lesz az utolsó Windows :)
De, nem baj, újra kell kezdeni, ami elb....tak a 10-esben, azt mostmár illene tényleg rendberakni :) -
vlevi
nagyúr
Beallitasokhan at lehet rakni a tálca ikonokat. Kozepre, vagy balra.
Amúgy egyelőre kicsit furcsa a látvány, de nem rossz értelemben.
Eddig vagy negyedórát töltöttem el vele, de a UI változása tetszik.
Csak szokatlan, hogy közepén van, de nem rakom vissza bal oldalra.
A lekerekített vezérlő elemek is pofasan néznek ki.
Végre a gépház, sőt egyes polip menük is kaptak ikonokat, ez is jó.Nekem viszont valamiért nem olyan gördülékeny, mint kellene. Gépház megnyitásakor pl látszik, hogy van valami köztes állapot aközött, hogy megnyílik a gépház, utána valami villanás felé, és akkor jelenik meg a bal szélső rész, ahol az egyes beállítások vannak, és jobbra az adott beállítás, pl témák.
Ja. És végre megcsinálták azt is, hogy az értesítés sáv teteje nem a képernyő tetején van, hanem csak olyan magasra nyílik meg, mint amennyi szükséges.
-
vlevi
nagyúr
Biztos volt már, csak nem tudom, mire keressek.
Réges régen nem néztem rá az Insider programra, most elindítottam arról az SSD-ről a gépet, amire insider build van telepítve. Egész pontosan 22458-as Developer build. Nem mai darab, tavaly novemberben lejárt
Szeretném én frissíteni, de amikor a gépházban a Windows update lapra váltok, akkor a gépház bezár.
Próbáltam már az eddigi módszereket, sfc /scannow, dism, és társai, de semmi.Az a bosszantó, hogy a https://insider.windows.com/en-us/ oldalon is az Update Now gomb a gépházat nyitná meg. Ha megnyílna
[ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
Találtam Dev ISO-t, azt letöltöttem, feltelepítettem, és most 25120.1010 verzión vagyok.
Állítólag van újabb, de a Windows Update most sem áll a helyzet magaslatán
Ezt úgy tudtam megoldani, hogy ráböktem a szüneteltetés 1 hétig-re, és utána rögtön a frissítések folytatására.
El is kezdte letölteni, amit talált.[ Szerkesztve ]
-
vlevi
nagyúr
Nálatok is hülyén néznek ki néha az ikonok?
25140 verzió van fenn.
Néha, ha olyanja van, akkor a desktop ikonok körül hatalmas nagy hézag van, nem is lehet őket összerendezni.
Iletve, most vettem észre, hogy az intézőben, lista nézetben van egy nagy semmi a file ikonok előtt. Olyan, mintha a "checkboxes for..." be lenne kapcsolva, de természetesen az nincs bekapcsolva.
És persze a Windows XP-vel megszűnt, és azóta is idegesítő dolog, hogy a Windows az egyes foldereket random módon, a tartalmához próbálva igazítva jelenítgeti meg. Pedig nekem 99%-ban tökéletes lenne a lista nézet névsorban.
Ez volt régesrégen a "mappa nézet beállítás megjegyzése" opció, de ez a win7 megjelenésével megszűnt, és már megjegyzi az egyes mappák nézetbeállítását, sőt, van egy olyan agymenése, hogy pl.a letöltéseket nagy ikonnal, dátum szerint csökkentő sorrendben, és dátum szerint csoportosítva szereti megmutatni, a zenéket előadó szerint, én meg nem találom az M betűvel kezdődő file-t a listában.
Nem kicsit bosszantó, hogy mindíg vissza állítgassam.
Az sem segít, hogy a tulajdonságok lapon beállítom, hogy ezt a nézetet alkalmazza minden mappára, mert az a "minden mappa" nem mindenre vonatkozik.
Tényleg nincs erre semmi opció, hogy én NEM KÉREM ezt az automatikus állítgatást? -
vlevi
nagyúr
válasz westlake #3103 üzenetére
Nekem van egy Orico 2.5"-es külső HDD házam, ami sokáig tökéletesen működött, de egyszer, pár éve, valamelyik W10 frissítés óta csak usb2-be dugva tudom használni. Usb3-ba dugva csak villog rajta szaporan a LED, de nem jelenik meg a meghajtó.
Természetesen minden más helyen működik (androidos tv-be dugva, Linux alatt, stb...) csak Windows 10,11 alatt nem.
Pedig már gép csere is volt, intelrol amd-re váltottam, a rendszer is új, mert az insider preview -t néha nulláról újra szoktam telepíteni.
Új hozzászólás Aktív témák
- AKCIÓ! - STEAM kulcsok /Anuchard, Aragami, Children of Morta, stb. - 2024.04.17.
- World of Warcraft Shadowlands Collectors edition EU EN
- PC JÁTÉKOK (OLCSÓ STEAM, EA , UPLAY KULCSOK ÉS SOKMINDEN MÁS IS 100% GARANCIA )
- Steames kulcsok jó áron eladóak!
- Windows, Office licencek a legolcsóbban, egyenesen a Microsoft-tól - 2990 Ft-tól!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest