Aktív témák

• #19 Jorus nagyúr

  2017-12-22 17:54:04 #19

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Jorus

  nagyúr

  Pilinszky János - Apokrif
  Pilinsszky saját előadásában, Tape Underground zenéjével

  1
  Mert elhagyatnak akkor mindenek.

  Külön kerül az egeké, s örökre
  a világvégi esett földeké,
  s megint külön a kutyaólak csöndje.
  A levegőben menekvő madárhad.
  És látni fogjuk a kelő napot,
  mint tébolyult pupilla néma és
  mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

  De virrasztván a számkivettetésben,
  mert nem alhatom akkor éjszaka,
  hányódom én, mint ezer levelével,
  és szólok én, mint éjidőn a fa:

  Ismeritek az évek vonulását,
  az évekét a gyűrött földeken?
  És értitek a mulandóság ráncát,
  ismeritek törődött kézfejem?
  És tudjátok nevét az árvaságnak?
  És tudjátok, miféle fájdalom
  tapossa itt az örökös sötétet
  hasadt patákon, hártyás lábakon?
  Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
  a rézsut forduló fegyencfejet,
  ismeritek a dermedt vályukat,
  a mélyvilági kínt ismeritek?

  Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
  a haragos ég infravörösében.

  Így indulok. Szemközt a pusztulással
  egy ember lépked hangtalan.
  Nincs semmije, árnyéka van.
  Meg botja van. Meg rabruhája van.

  2
  Ezért tanultam járni! Ezekért
  a kései, keserü léptekért.

  S majd este lesz, és rámkövül sarával
  az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
  őrzöm tovább e vonulást, e lázas
  fácskákat s ágacskáikat.
  Levelenként a forró, kicsi erdőt.
  Valamikor a paradicsom állt itt.
  Félálomban újuló fájdalom:
  hallani óriási fáit!

  Haza akartam, hazajutni végül,
  ahogy megjött ő is a Bibliában.
  Irtóztató árnyam az udvaron.
  Törődött csönd, öreg szülők a házban.
  S már jönnek is, már hívnak is, szegények
  már sírnak is, ölelnek botladozva.
  Visszafogad az ősi rend.
  Kikönyöklök a szeles csillagokra –

  Csak most az egyszer szólhatnék veled,
  kit úgy szerettem. Év az évre,
  de nem lankadtam mondani,
  mit kisgyerek sír deszkarésbe,
  a már-már elfuló reményt,
  hogy megjövök és megtalállak.
  Torkomban lüktet közeled.
  Riadt vagyok, mint egy vadállat.

  Szavaidat, az emberi beszédet
  én nem beszélem. Élnek madarak,
  kik szívszakadva menekülnek mostan
  az ég alatt, a tüzes ég alatt.
  Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
  és mozdulatlan égő ketrecek.
  Nem értem én az emberi beszédet,
  és nem beszélem a te nyelvedet.
  Hazátlanabb az én szavam a szónál!

  Nincs is szavam.
  Iszonyu terhe
  omlik alá a levegőn,
  hangokat ad egy torony teste.

  Sehol se vagy. Mily üres a világ.
  Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
  Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
  Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

  3
  Látja Isten, hogy állok a napon.
  Látja árnyam kövön és keritésen.
  Lélekzet nélkül látja állani
  árnyékomat a levegőtlen présben.

  Akkorra én már mint a kő vagyok;
  halott redő, ezer rovátka rajza,
  egy jó tenyérnyi törmelék
  akkorra már a teremtmények arca.

  És könny helyett az arcokon a ráncok,
  csorog alá, csorog az üres árok.

  [ Szerkesztve ]

  ''És nagy kópék vagyunk. Igyunk barátaim, yo-hoo!'' - Jack Sparrow

Aktív témák