Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Dalai Láma

    őstag

    válasz C64 #4718 üzenetére

    Sok igazság van abban, amit leírtál. És ha ezekben a dolgokban kerested Istent, és ilyen módon, akkor nem csoda, hogy csalódtál. Sőt, jó, hogy csalódtál. Az az isten, akit kerestél ilyen formán, valóban nem létezik. Ez egy nagy és fontos felismerés. Valóban szükség van pszichológusra, gyógyszerekre, lelki társra, és jó szexre.

    ''Ugrott apósom, nagy régi sólyom, mindene az illegalitás''

  • Dalai Láma

    őstag

    válasz C64 #4720 üzenetére

    A kettő mehet párhuzamosan. Isten keresése és önmagam keresése. Ha nem ismerem önmagam, akkor Istent sem fogom ismerni. Ha eljutok önmagam legmélyéig, ott meglelhetem Istent. Az úgy nem megy, hogy nem ismerem magam, de Istent meg igen. Ebből nagyon sok tévút születhet.

    Az ember azoktól a dolgoktól fél, amiket nem ismer, és amikre nincs/nem tud befolyással lenni. Ha önmagát sem ismeri, akkor félhet önmagától -úgy is, hogy nem is sejti ,hogy önmagától fél. És vélhet Istennek olyan dolgokat, amik valójában önmagában rejtőznek. Ebben az istenben törvényszerűen csalódik az ember. És sok téves istenképen kell átrágni magunkat, míg el tudunk jutni a valódihoz. Ott pedig rájövünk, hogy Isten teljességében soha nem ismerhető meg.

    A hitnek nem a félelemhez van köze, hanem a bizalomhoz. Bízni egy hamis istenképben egyenes út a csalódás és a kiábrándultság felé. Ha eljutottál odáig, hogy leomlott a téves istenkép, az már egy nagy előrelépés. Bárcsak minél több hívő ember eljutna idáig! Ami ugyan elég kemény dolog, mert az egész addigi hitnek megkérdőjelezése történik, de ezen át kell esni.

    Sokan viszont megmaradnak ebben a hitfázisban, és nem lépnek tovább. Pedig van tovább, ahol ismét ott az Isten. De ott már nincs csalódás, és kiábrándultság.

    De nem én akarom megmondani, hogy lépj tovább, vagy, hogy bármit is rosszul gondolsz. Nyilván nem mennék vele semmire, és nekem sem sokat használna, ha bárki is elkezdene győzködni arról, hogy Isten nincs. Szóval nincs tanács. Amit most megélsz, az így van jól. Ráadásul jó az irány is.

    ''Ugrott apósom, nagy régi sólyom, mindene az illegalitás''

  • kymco

    veterán

    válasz C64 #4718 üzenetére

    Tiszteletem!
    Hosszú évek tapasztalatát mondom el:
    Csak Isten tud adni bűnbocsánatot, és napról napra megélem Isten szeretetét, azt, hogy mellettem van, ahogy ígérte, és azt, hogy segít.
    Egyet mondhatok, az ember nem menekülhet el maga elől, játszhatja mások előtt, hogy ő más, mint a valóság, de Isten a szívek ismerője, nem lehet előle elrejteni a titkolt motivációkat...
    Nem várhatsz a csodára, hogy minden megváltozik attól, hogy újabb és újabb pszichológiai technikákat sajátítasz el, mert mint ahogy a párduc sem vetheti le a bőrét, te sem tudod...
    Egyedül Isten képes megváltoztatni, és midet nem az érdemeid miatt, hanem azért, mert szeret téged...
    És minden szorongásunk, nyomorúságunk mögött egy dolog húzódik meg, hogy elszakadtunk Istentől, és magunk akarunk a saját és mások életén istenek lenni.
    Az Isten nem azt várja tőled, hogy tökéletesen megfelelj minden isteni parancsnak, mert úgysem tudsz, de azt igen, hogy elfogadd a neked biztosított kegyelmét és akkor megéled a hétköznapjaidban is az Isten országának a jelenlétét....
    Csá!
    Egy földi halandó......

    www.refujvaros.hu

  • kymco

    veterán

    válasz C64 #4916 üzenetére

    Sajnálom, de a családi problémáid alapján nem fogadom el az általánosításodat főleg az után, hogy előttem nem kérdés, hogy mit jelent embernek lenni.... nekem a kereszténységem nem menekülés a problémák elől, sokkal inkább szembenézés a problémákkal. A keresztény hitnek megvan az a "veszélye" hogy Isten az álarcok, a kivetített, megjátszott dolgaid mögé lát, és nem szívbajos ezekkel szembesíteni senkit...
    Tehát nekem ne mondd általánosítva a saját eseted kapcsán, hogy menekülünk, mert nem igaz...
    Sőt még a felelősség tekintetében is helyrerak, Isten nem engedi, hogy másra hárítsam a felelősségem, ezzel is szembesít...

    Nem bántotál meg...

    www.refujvaros.hu

  • Dalai Láma

    őstag

    válasz C64 #4916 üzenetére

    Mint már írtam, remek felismerés. De mint írtam, innen van tovább. Ez nem egy végállapot. Az istenhit és a szánalmasság sem függnek össze.

    Számomra eleve gyanús, ha valaki hívők felé ilyen nagy indulattal van. Egy valóban kiegyensúlyozott, boldog ember miért barmozza le azokat, akik hisznek valamiben, amiben ő nem? Nyilván azért, mert komoly érzelmi kapcsolatban áll az adott dologgal. Továbbá nem elég kiegyensúlyozott és boldog, hogy felülemelkedhessen ezen vélt, vagy valós sérelmein.

    És mivel nyilván nem találtad még meg azt, ami az ember életében hiányként jelentkezik, (hiszen akkor a bölcsek nyugalmával kerülted volna el a topicot) nem is állíthatod bizonyossággal, hogy Isten szükségtelen az ember életébe.

    Amiket leírsz, tipikus tünetek, egész tudományág foglalkozik vele, és szakirodalma is van. Érdekes megtapasztalni azt, amit eddig csak elméletben ismertem.

    Nietzsche sem véletlenül volt olyan markánsan ateista! Amiket írt, azok jogos kritikák, de amivel ő találkozott, az nem az igazi kereszténység. Egy keresztény Nietzsche sok gondolatával azonosulni tud. Nietzsche által megismert istenkép egy hamis istenkép. Nálad is normális, hogy egy kamu, kitalált istenről belátod, hogy nem valódi. Erre írtam azt, hogy árcsak sok keresztény ember eljutna idáig!

    ''Ugrott apósom, nagy régi sólyom, mindene az illegalitás''

  • pc-user

    aktív tag

    válasz C64 #4916 üzenetére

    "Az egész családom Istenfélő és szánalmas"

    Szerintem abból az istenképből lett eleged, amelyik körülvesz kisgyerekkorod óta. A szüleid hitéletén keresztül fogalmazódhatott meg benned egy isten-kép, amiből most (igen indulatosan) kiábrándultál. Kívánom, hogy ismerd meg Őt igazán, az Ő Kijelentésén keresztül!

Új hozzászólás Aktív témák