Elindult a Valorant konzolos zárt tesztelése

Bár a készítők bétáról beszélnek, a játékban aktívak a trófea és achievement rendszerek, lényegében a teljes kiadást kaptuk meg.

2019-ben mutatkozott be először, majd 2020-ban egy hosszabb béta időszak után megjelent a Valorant című FPS, amely eddig csak PC-re volt elérhető, napokkal ezelőtt azonban hivatalosan is bejelentették a konzolos kiadásokat. A PlayStationre és Xbox-ra szánt verziók már kipróbálhatóak a meghívottak számára, aki bekerült a tesztelésre azok öt plusz ismerőst is meghívhatnak. Furcsa módon magában a játékban sehol nem találunk utalást arra, hogy egy bétát kaptunk (csak a hiányos tartalom ami feltűnő), mindemellett pedig a trófea és achievement rendszerek is aktívak, szóval lényegében a teljes verzióval játszhatunk.

A korábbi bemutatkozó előzetes

Arról egyelőre nincs hír, hogy az alapból ingyenes FPS mikor lesz elérhető a teljes közösség számára, de tippünk szerint alig néhány hetet kell már csak erre várnunk. A konzolos verziók egyébként támogatják a cross-progression rendszert, tehát amit PC-n megvettünk skinek és karakterek azok itt is elérhetők, valamint van crossplay is, de csak a PlayStation-Xbox tulajok között. Ha valaki egyedi módszerekkel próbálkozna egér-billentyű használatával, azokat bannolja a rendszer.