-
GAMEPOD.hu
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #2953 üzenetére
Mit mondjak, azért ez képekben elmesélve sokkal emészthetőbb lett volna.
Így kicsit hosszú, száraz és nehezen emészthető lett. Pedig ezt sokkal rövidebben is össze lehetett foglalni. Például az is elég lett volna, hogy ha azt írod ez egy rohad jó üveg lett!Viccet félretéve ha obi a téma akkor szerintem egy kép is többet mondd minden szónál. Ettől függetlenül teljesen hihető amit írsz és kb. pont azt hozza az obi amit előzetesen vártam.
Az hogy egy kicsit a szélek felé gyengül az obi felbontása az engem se nagyon szokott zavarni. Főleg, hogy a szubjektív élességérzetet sokkal inkább befolyásolja pl a kontraszt, mint a nyers felbontás.
És amúgy a legtöbb méretet is kordában tartó mirrorless obinál csökken a szélek felé a felbontás. És ezt most márkától és rendszerektől függetlenül mondom.
Ennek legfőbb oka sokkal inkább a mai érzékeny szenzorok, mint maga az obi. A Fuji-Pana páros (és gondolom mások is) már dolgozik egy mainál sokkal vékonyabb szenzoron, ha ez összejön akkor szerintem az ehhez hasonló jelenlegi mirrorless obiktól is érdemi javulást várok ilyen téren.No nem mintha a jelenleg mutatott szintekkel nem lennék már most is nagyon elégedett.
[ Szerkesztve ]
-
madgie
titán
válasz sebgutkopf #2974 üzenetére
Na látod, az utolsó mondattal támadhatatlan érvvel zártad le a témát: abszolút igaz, f4 sovány oda.
Amúgy nem pixelkukk a dolog sokszor, a Pana 14/2.5-tel tudok példálózni: egyszer megnyitottam egy caillagfotót rawtherapee-ban, hadd legyen nagyobb látószögem... mert ugye szoftveresem korrigált a cucc. Akkor jöttem rá, hogy bezony nem csak a hordó miatt korrigált a dolog, alapból le is vágja a probémásabb széleket. A csillagokon ez monitorméretben is látszik, kóma, széli taknyolás
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #2975 üzenetére
a legjobb! klasszikus obitesztelős témák
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #2975 üzenetére
Nem veled van a baj, szerintem én se tudnék csak szöveggel kellő pontossággal jellemezni egy obit, még akkor se ha kisregényt írnék. Ennek legfőbb oka, hogy az objektívek képalkotása elképesztő összetett és bonyolult dolog.
És bár tudom nagyon elcsépelt, de jelen esetben pár kép tényleg többet mond minden szónál. -
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #2980 üzenetére
Megnéztem őket. Tényleg nem rossz obi, a kontrasztja például tényleg remek.
Ugyanakkor a korábbi tesztelőket is megértem. Bár szerintem is nagyon jó üveg, de azért messze nem olyan lehengerlő, mint amit egy Zeiss obitól várna az ember.
Mondjuk amíg ilyen érzékenyek a szenzorok addig kénytelenek valamilyen kompromisszumot kötni a kis méret és a hibátlan képalkotás között, mirrorless vonalon nehezen összeegyeztethető a kettő jelenleg. Ezt figyelembe véve ez az obi elég kellemesen balanszíroz a méret és a teljesítmény között.Kicsit konkrétabban belemenve a torzítás korrekciót azért szerintem nem árt majd néha bekapcsolnod ennél az obinál. Rég láttam ennyire ronda bajusz torzítást.
A vignettálása is elég csúnyácska nagylátón nyitott rekeszen. Nem feltétlenül a mértéke, hanem a milyensége miatt. Nem az a kellemes finom átmenetes, hanem az a sarkokban hirtelen sötétedő. Ez mondjuk többnyire a zoom obik velejárója, én meg mostanában el vagyok kényeztetve fix obikkal.
Ez a kettő könnyen korrigálható, így igazából csak érdekességként tértem ki rájuk.
Ami a nagylátón nyitott rekeszen mutatott lágyulást illeti az egy picit erősebb annál, mint amire számítottam. Így érzésre az mZuiko 12-40/2,8 köröket ver ugyanitt erre a Zeiss obira, jpeg-ben meg aztán különösen.
Ami ennél egy kicsit szomorúbb, hogy ezeken a képeken nekem a te obid is egy picit decenteresnek tűnik.
A DSC08365, DSC08427, DSC08449 képen is úgy tűnik nekem, hogy a kép jobb oldala kicsit gyengébb, mint a bal oldala, pedig ezek között vannak lerekeszeltek is.
Persze pixelkukkolás nélkül ez nem annyira zavaró, de azért egy Zeiss obi esetében ennél pontosabb összeszerelést várna az ember. Ha jól emlékszem a Sony Zeiss obikon többek között pont azért van Zeiss logo is, mert a gyártás során Zeiss szintű a minőség ellenőrzés.[ Szerkesztve ]
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #2980 üzenetére
ezek out of camera jpeg-ek, kikapcsolt torzítás, CA és shading korrekcióval?
átfutottam őket. nekem jó lesz (majd használtan, százér'...) -
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #3029 üzenetére
a 16-70 is jó rá, crop üzemmódban
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #3034 üzenetére
Ez a lilulás olyan dolog ami jellemzően csak pár RF objektívet érint. Abból amit eddig láttam a fix rendszer FE obik nyitott rekeszen jelentéktelen mértékben, a két zoom obi meg ahogy néztem semennyire nem lilul.
[ Szerkesztve ]
-
Bogyó bá'
nagyúr
válasz sebgutkopf #3036 üzenetére
Attól, hogy feszülten figyeled, még nem lesz hamarabb rendszer belőle...
Galilei halott! Már Einstein sem él! ...és én is nagyon szarul érzem magam...
-
jjeahh
nagyúr
válasz sebgutkopf #3042 üzenetére
igaz lehet, kicsit félek is ettől, de azért nekem mondjuk egy 50/1.4-el tágra nyitva sem gáz a fókuszálás, belenagyítós módon, kereső nélkül sem
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #3142 üzenetére
Ahogy korábban már írtam, maga az FF mirrorless koncepció nekem is nagyon tetszik és én is sok potenciált látok többek között az új Sonyba is. Egyelőre egyszerűen csak e jelenlegi obi kínálat nem feltétlen találkozik az én igényeimmel, lehetőségeimmel. Ettől még lehet másnak ugyanez akár tökéletes is.
Meg aztán később még új obik érkezésével még kiforrhatja ez magát.
Remélem idővel mirrorless fronton majd az árakat is egy kicsit átrendezi.Ez az A7 -A7r közötti dilemma egy érdekes kérdés. Végigfutva az adatlapokat nekem is elsőre a sima A7 tűnik befutónak. Az viszont fura, hogy többek között a dpreview is azt írja, hogy az A7-ben hiába van hibrid AF, valójában AF teljesítményben elmarad az A7r-től.
Hogy ezt hogy sikerült így összehozni azt én se értem. -
p_adam
addikt
válasz sebgutkopf #3159 üzenetére
A következő A-mount modell továbbra is marad az SLT-nél, ennyi biztos.
-
p_adam
addikt
válasz sebgutkopf #3163 üzenetére
Mivel a gyári slide-on az SLT-k között van a következő modell (ami valszeg egyszerre váltja az A99-et és A77-et, talán kicsit olcsóbb lesz mint az A99) ezért marad, azt persze nem tudni hogy ez az utolsó lesz-e, de még messze nem működik ez olyan jól a szenzor PDAF mint ami ehhez szükséges lenne, meg az objektítvek egy kisebb részét is frissíteni/cserélni kéne még, mert nem működik mindennel.
Egyébként a huszárvágás az lehetne, hogy ellátják egy olyan móddal, ami felcsapja az SLT tükröt ugyanúgy mint a DSLR-ek esetében (csak itt egyszerűbb). Persze ez is csak egy koncepció...
[ Szerkesztve ]
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #3163 üzenetére
az oszlop alján olvasható: Translucent Mirror Technology.
közben meg azon dödörgök hogy kéne egy 16-50/2.8 obi... alphán nagyon megszerettem, és most NEX-en nagyon jól kiegészítené a 18-200-at, egyfajta multifokális fixként
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3190 üzenetére
vagy legalább pontosabb lesz, de marad lassú, aztán kijön az utód javított af-fel, így a régi a7-eket gombokért elszórják a sarki zöldségesek
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz sebgutkopf #3328 üzenetére
Nem is tudom már melyik gép volt a sok közül ami magyar menüvel került hozzám pár napra és a menüben kóborolva rábukkantam egy "Parancsnok villantás" funkcióra... Mondom WTF, most nekem egy tükörben csupasz kolbásszal szelfiző katonát kell elképzelnem?
Persze a "Commander Flash Mode" egy nagyon félreértett fordítása volt.
-
kalorobi
csendes tag
válasz sebgutkopf #3385 üzenetére
Már megvettem. Lesz egy 55-210, annyira nem lehet az sz@r.
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3416 üzenetére
azért lehetne olcsóbb, lehetne kisebb és lehetne jobb képminőségű is... úgy értem, ezek mind együtt, akkor lehetne rá korrekt, jó vételként hivatkozni.
a stabi, mint elfogadott árfelhajtó tényező pedig csak azoknál fér bele, akik szívesen fizetnek érte 4-5x. jobb helyeken beteszik a vázba...
de térjünk vissza a kérdésre, ha kijön a 45/1,8-as oly párja, a 25/1,8...
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
jjeahh
nagyúr
válasz sebgutkopf #3438 üzenetére
gondolom mert mindenki dslr 35-ösök árához viszonyítja a 35-ös oss árát lélekben
[ Szerkesztve ]
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
p_adam
addikt
válasz sebgutkopf #3438 üzenetére
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3438 üzenetére
mondjuk a pana 25/1,4 szerintem kb. a legrosszabb ár/érték arányú mft obi (ja nem, a 45/2,8-as leica az! ). és igen, ff vázra egy 50/1,8 pedig 50e ft újonnan. de oké, ha szerinted az igazából olcsó, hurrá, szerintem meg rohadt drága ahhoz képest, hogy mennyibe kéne kerülnie. a stabitól hadd ne sírjak be, mennyit is ér egy nikon 18-55 vr?
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3445 üzenetére
úgy, hogy nem drágább milc-re alapobit csinálni, mint tükrösre. az állítás pedig az, hogy rohadtul túl van árazva a 35/1,8. de most komolyan, szerinted az olcsó? nem, nem olcsó. akkor miért csinálunk úgy, mintha az lenne? imádom a sony-t, de azért bakker, nem ennyire, hogy a feketéről magyarázzam, hogy az tulajdonképpen fehér, csak egy kicsit koszos.
[ Szerkesztve ]
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3456 üzenetére
végülis igazad van, most nézem, a pana kifuttatta a 20/1,7 előző verzióját, a rev. 2-t, ami tök ugyanaz, pedig drágábban adja. szigorúan saját szemmel nézve persze 20/1,7-est mindig lehet venni használtan 70 ezerért, ezzel szemben ez a sony nincs sehol.
de az igazság az, hogy mindegyik túl van árazva. és igen, a samsung 30/2 sokkal inkább korrekt, kár, hogy valahogy nincs igazán izgalmas kombó abban a rendszerben (az nx300 egyébként nem rossz váz), se egy klassz zoom.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #3466 üzenetére
tetszett összességében.
kicsit műanyagos, én jobbra számítottam. oldalt, ahol a csatlakozók vannak, meg a tetején. olyan mint a pár évvel ezelőtti Dell Latitude-ök az 5R valahogy tömörebb, masszívabb benyomást kelt.
AF, ebben nem leszek mérvadó, mert széles fókuszmezőt és arcfelismerést használtam ebben nem volt számottevően gyorsabb mint az 5R. főleg az 55/1.8-at használtam, de a 28-70 kitobit is, ami elképesztően könnyű. meg egy pár manuál cuccot. pixelbuzulás még nem volt, egyelőre LR-ot kéne frissítenem, hogy egyáltalán megnyissa a raw-kat.
ami nem tetszett, a menü gomb a kijelző felett, nehéz hozzáférni és fura a nyomáspontja. hasonló a C2/belenagyítás gomb. de biztos megszokható. a fogás maga számomra tökéletes. érdekes hogy tegnap este szintén fogdostam egy D300s-t és az sokkal kényelmetlenebb volt számomra, nagyon nyomta a középső ujjamat a markolat, a piros izé feletti kitüremkedés nem kéne nekem már akkora gép.
fogdostam még RX10-at, hú, az nagyon tetszett. méretre teljesen okés, fogása is jó.
kipróbáltam a Zeiss 16-70-t is, hát, én nem tudok belekötni. érzésre alig nagyobb mint a 18-55. csak az ára... majd' annyi mint az RX10, pedig az is Zeiss
ja, a keresők, az A7-é jobbnak tűnt mint az utána próbált NEX-6-é, pedig elvileg ua., mégis szellemképesebb volt. persze lehet h a rajta lévő obi sem mindegy (f1.8 vs. f4 fényerő). -
Stauffenberg
nagyúr
válasz sebgutkopf #3492 üzenetére
Lényegében igen. Ráadásul az R1 akkoriban szintén drága volt. Az egyik rokonom képes volt Bécsbe utazni, hogy egy használt R1-et elhozzon onnan, mert így spórolt rajta annyit, hogy a 60 ezer forintos memóriakártya (nem tudom mekkora volt) még beleférjen.
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #3491 üzenetére
nem volt 24-70 és 35/2.8 sem. a súlya nagyon kellemes, egyáltalán nem zavaró. ennyinek kell lennie, pont.
expo korr tárcsához hozzá sem nyúltam.
ami még feltűnt, hogy a peaking mintha használhatóbb lenne mint az 5R-en. egész jó aránnyal lőttem használható képeket MF-szal. -
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3495 üzenetére
évek óta ez a duma, hogy nem engedhetik meg maguknak. de, megengedhetik. ha meg majd nem, mert látszik bármi már a számokon is, akkor összerakják a sajátjukat, a kompetencia megvan hozzá. de az a7 egyelőre pont ugyanúgy nem változtat meg semmit, ahogy a korábbi sony digicam "világszabadalmak" sem. sőt, igazából túl sok előnye sincs egy d600-zal szemben, thom hogan elég szépen kifejtette, hogy miért.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #3505 üzenetére
na igen, ez az, minden obit, és nem csak Leica M-et, fel lehet rakni erre a vázra, krop faktor nélkül, különféle MF segédletekkel lehet használni. ezt most még senki sem tudja és szvsz igenis óriási fegyvertény és komparatív előny. erre igenis sokan fel fognak figyelni vagy már felfigyeltek.
továbbá az A7 nem csak a legolcsóbb FF gép már most, megjelenése idején, de biztos vagyok benne, hogy folyamatosan csökkenni fog az ára, ami egyáltalán nem jellemző erre a szegmensre.
aztán felőlem hozza ki a C/N/akárki a még jobb FF milc vázát, még olcsóbban. várom! ha jobb lesz mint az A7, bizisten azt fogom venni (ha egyáltalán). -
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3505 üzenetére
Sokszor írtam már, meg amúgy sem újdonság, de önmagában a váz az semmi. Tök jó hogy "olcsó" (természetesen relatíve) , csak épp amikor kiderül hogy az egy szem fényerős normál látószögű az 1.000 euro, míg máshol szinte kilóra mérik, akkor már hirtelen nem olcsó...
Meg mondjuk kellene egy 85 minimum 1.8 (hiszen azért ha már FF, akkor ez a két portréra való üveg eléggé adná magát) - ja hát az meg nincs... sőt, még roadmapen sincs...Nálam pl. ezzel helyből bukó (az AF gyengesége szinte már csak ráadás) , és nem valószínű hogy én lennék az egyetlen.
Persze, ettől még az internetet megkavarta (amúgy ez is benne van Thom Hogan előzetesében (ráadásul neki direkt tapasztalata is van, mert sok emailt kap) "The interesting thing is that the early betting was all on the Olympus E-M1. No other new mirrorless camera generated quite as much buzz in the first nine months of the year, with the X-E2's phase detect autofocus getting a bit of buzz, too. Until the Sony A7's arrived, at which point the E-M1 buzz died considerably and the X-E2's buzz disappeared."
De ettől még a canikon (az USÁban meg pláne) brutálisan dominálja a piacot, még ha minden ízében versenyképes lenne a termék, akkor is nehéz lenne komoly részesedést elvenni - de itt most még bajok vannak, a vázzal is, az obiparkról nem is beszélve. Az utóbbi a fontosabb, vázból akár jövőre ki is hozhatnak egy javítottat 8persze erre sincs garancia), de az obipark még nagyon sokáig csak épülget.
Ellenben pl. Nikon 1 (ami relatíve nem egy üzleti siker - mármint a Nikonhoz képest... ) de műszakilag nagyon korrekt. Az a hibrid AF rendszer q*rvajó, ráadásul jól kezeli a tükrösök üvegeit is. Ha kell, majd megcsinálják ezt DX-re / FX-re is. Mert a jövő a tükör nélkülieké.
Amúgy ja, aki az A7-re mint "digitális hátfalra" tekint, meg amúgy is van egy csomó szuper manuális üvege (pl. Steve Huff), még örül is hogy mennyivel olcsóbb mint a Leica, és a szenzor is újabb (persze ott a lilulás kérdés)
[ Szerkesztve ]
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3505 üzenetére
semmit sem tud az a7, amivel ne foglalkozna az összes többi gyártó. a kontraszt af feladat, az evf feladat, a követő fókusz feladat, a szenzorstabi feladat stb. de a sony még csak nem is áll a legjobban ezekből. bármikor csinál egy ff milc-et bármelyik gyártó, nem értem, hogy mire gondolsz pontosan. "olcsó", de ez nem olyasmi, ami versenyelőnyt adna a sony-nak a többiekhez képest hosszútávon.
de ne érts félre, örülök az a7-nek, kellett már egy ff milc rövid bázistávolsággal, és nem is sikerült rosszul.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
Bogyó bá'
nagyúr
válasz sebgutkopf #3548 üzenetére
Mlért kényszerítené a Canikont bármi az olcsóbbítás irányába? FF gépeik elérhető áron vannak az USA-ban, Nyugat-Európában, persze az ottani fizetésekhez képest. Nem a cuccok drágák, hanem mi vagyunk szegények.
Más: egy fotózást kedvelő, átlag honpolgárnak (tehát aki nem készít 50x70cm-es papírképeket kiállításokra, nem is ebből él, csak a monitornak meg magának kattogtat) egyáltalán mi a fene szüksége van a fullframe-re?Galilei halott! Már Einstein sem él! ...és én is nagyon szarul érzem magam...
-
lenan
aktív tag
válasz sebgutkopf #3550 üzenetére
Az egész FF sony rendszer legnagyobb dobása, hogy pont a tükör nélküliség miatti kis bázistáv miatt bármilyen objektívbajonettel feltehetőek rá meglévő obik. Ezt nem fogja tudni egy F bajonettes nikon, sem egy EF bajonettes canon váz sem. (Amúgy a 6d egészen kicsi és könnyű, nagyon jól megépített és használható, iszonyatosan jó fogású váz - pont ezerszer jobban mint a d600) A nikonnak még bajonettje sincs ehhez, a canonnak meg csak az.
Pont a natív objektívek hiányát teszi teljesen érdektelenné ha a kézi fókuszt vagy lassú af.et (canon), vagy bazi nagy adapteres minolta af gyors fókuszát elfogadja valaki.
Én hetekig törtem a fejem ebbe, vagy a hihetetlenül jól megépített, gyors af-es lassan teljes obiparkkal bíró oly em1-be gyötörjem bele a pénzem. Ez lett belöle (A7)
Győzött ismét a kultúrsznobság.
Iszonyatosan élvezem :-) -
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3548 üzenetére
"Nem egészen értem, hogy jön ide, amit írsz. Nem olvastad el, vagy nem értetted amit postomat?"
Ez biztos hogy nem fordítva történt és Te nem értetted meg amit írtam?
Nyilván nem csupán a személyes problémáimat írtam, hanem ezek elég _tipikusan_ írt hiányosságok. Ne mond hogy én voltam az egyetlen akinél problémaként olvastad a kevéske és egyben nagyon drága objektívparkot meg a gyenge AF-et Csak én beidéztem már minimum 4 külföldi reviewt.Meg 3 generáció? Miért, bárki is olyan messzire lát előre? Hogy mi nincs kizárva három genrációra előre arról nem nagyon van értelme írni, mert akkor ezt beírhatod bármelyik konkurenciára is. Ellenben amit obik terén _legalább_ roadmap szinten előre lehet látni, és ami alapján véleményt lehet formálni, az bizony nagyon kevés.
Na mindegy, amiket (nem szubjektív, hanem általános műszaki/piaci szempontok szerint) komoly problémának látok azt leírtam, és azt is hogy miért gondolom így. Ettől természetesen elfogadom hogy Te meg nem így gondolod.
[ Szerkesztve ]
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
PRO-peller
senior tag
válasz sebgutkopf #3551 üzenetére
Azt gondoltam, h másnak is bejön a koncepció. Én makacsul ellenállok az árazás miatt. Főleg mert a 16-50 nek is van előnye vele szemben. Meg van 18-70 is a házban tükrösön. Eleve nem életbevágó.
Elektronikus a fókuszgyűrű v direkt? Ha direkt, akkor rámondom, h remek videóra is. Márpedig a nexeknél a videózást pazarlás mellőzni.
bogyo112
...egyáltalán mi a fene szüksége van a fullframe-re?
Szűkebb dof? Még kevesebb zaj?
[ Szerkesztve ]
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3548 üzenetére
az slt hány generációt is élt meg..?
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
PRO-peller
senior tag
válasz sebgutkopf #3568 üzenetére
Én videóztam manuál fókusszal életemben. Volt szerencsém kipróbálni. Ha nem tévedek nagyot a broadcast kamerákon is kézzel fókuszálnak többnyire. Ez pedig ezzel a enyhén késős fókuszgyűrűvel nem az igazi, mert túlhúzható. Előre elképzel, elpróbált snittnél nem jelenthet gondot.
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3569 üzenetére
nekiállok majd visszakeresni, hogy nem azt mondtad-e, hogy a sony milyen okos-ügyes, megoldotta a fókuszt videó alatt...
az a7 amúgy jó dolog szerintem is. semmi innovatív, milc már van millió, a szenzorméret meg döntés kérdése. de az csak jó, hogy van ilyen is. amit én szeretnék már valakitől, az egy középformátumú vázakat idéző méretű kereső. szóval nagy. NAGY kereső.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3567 üzenetére
"Olyan aggályokat fogalmaztál meg, amiket fel se hoztam."
Ne mond már, erre írtam a választ: "Az a7 ugyanis a jelenleg elérhető legolcsóbb FF váz a piacon. Olyan árat tud nyújtani, amit egyik ff dslr se."
Erre írtam hogy a váz (relatív) "olcsósága" az semmi, mert stb, stb. Szerintem fölösleges lenne megint leírni.
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
madgie
titán
válasz sebgutkopf #3580 üzenetére
Nekünk van még egy E-330 a családban
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #3593 üzenetére
Nekem kicsit olyan ötletszegény az R1 mellett, de meg kell hagyni teljesítmény szempontból méltó utóda az öregnek.
-
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3593 üzenetére
"Na meg épp oly drága mint anno az R1 volt. "
Hát igen, egy helyen írták 332.900ért, a többi helyen 369.900...
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3605 üzenetére
"Az RX10 az ekv 24-200 látószöggel fix 2,8-as obival és a csak 1"-es szenzorral, vagy az aps-c oltárán áldozva egy 24-120/4 fényerejű obival összenőtt gép?"
Hát az f2,8 és f4 között 1 FÉ van, míg a szenzorterület alapján (idealizálva) kb. 1,41 FÉ (a canon területét vettem, nikon dx esetében még jobb az arány) , szóval ebből a szempontból az utóbbi lenne jobb.
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3604 üzenetére
az rx10 tényleg elég jó lett, de azért van hol hozzányúlni. az egyik egy normális manuális zoom. vagy sokkal jobb elektronikus, mindenki szerint elég so-so lett. a másik a jobb kereső. a harmadik a váz méreteihez jobban illő markolat (nagyon vékony lett).
de alapvetően ezek apróságok ahhoz képest, hogy végre van egy rendes, tökös bridge gép. ezzel együtt nekem hiányzik egy, az rx100-nál izgalmasabb obival bíró, de az rx10-nél kompaktabb gép. hogy úgy mondjam, a "canon s100-klón" és a "canon xy bridge-klón" között egy "canon g15-klón".
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #3604 üzenetére
Miért ne lenne elég? Már több helyen leírtam, hogy a RX10-et sok szempontból a kategória legjobbjának tartom.
Én csak annyit mondtam, hogy visszatekintünk a nagy elődök az R1, vagy akár a Sony 717 meglepően ötletes és a tömegből kitűnő kialakításaira, akkor ezt a sort folytatva az RX10 kicsit olyan unalmas szürke kisegér.
Ettől persze még rohadt egy jó gép, csak valahogy hiányzik belőle a jó értelembe vett Sonys ötletesség.
Kicsit olyan ez, mint Panasonic vonalon az L1 utáni űr. Azután a gyönyörűség után minden mFT Pana váz kialakítás szempontból kicsit csalódás volt egészen addig míg végre ki nem adták az GX7-est.
[ Szerkesztve ]
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #3614 üzenetére
azta! derült égből 16-50/2-2.8 a Samsungtól
azért az obin felül egyéb szempontjaim is vannak, meg ugye az anyagiak... szóvak marad a Sony.
pletyiznek Fuji 16-55/2.8-ról is, remélem a Sony is észbe kap. NEX-7 utódhoz igazán dukálna egy minőségi alapzoom. -
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #3618 üzenetére
Már kezdtem megörülni, hogy valamiben egyet értünk, de nem, én nem erre gondoltam!
A Sony A3000 tényleg valószínű ilyen megfontolásból akar görcsösen DSLR-nek látszani. Ezzel szemben a Fujinál eddig én nem tapasztaltam ilyen jellegű identitászavart, sose akart DSLR-nek látszani és ez a most érkező nagyobb vázuk se lesz szerintem ilyen. Ez is valószínű ugyanolyan retro lesz, mint az eddigiek, csak ez most inkább fog hasonlítani a régi filmes SLR gépek. És szerintem itt ennek is elsősorban praktikus okai vannak, mégpedig hogy egy végletekig professzionális mirrorless vázat nehéz kihozni távmérős féltégla formában.
Egy nagyméretű minden szempontból csúcsminőségű EVF-et nem biztos hogy be lehet préselni a sarokba, így egy ilyen váznál lehet jobb ha az az EVF középen kicsit kitüremkedik. Ezen felül egy pro vázra gyakran kerülnek nehéz komoly üvegek, ehhez nem árt a jó fogás, plusz egy pro vázba komolyabb akksi is dukál, hogy az állóképessége is meglegyen.
Na ez a kettő orvosolható egy nagyobb kiálló markolattal. Ez is egy olyan dolog ami egy távmérős féltégla vázon elég bután mutatna.
Szóval szerintem a Fujinál úgy gondolom ezzel a kialakítással elsősorban a megváltozott igényekre reagálnak majd. Valószínű leginkább majd az Olympus OMD vázakra hasonlít majd.
Azaz lesz neki középen EVF-e és nagy fixen beépített, vagy opcionális kiálló markolata, aminek ellenére a váz majd marad ugyanolyan vékony, mint a többi Fuji váz. Vagy legalábbis nagyon remélem, hogy a Sony-n kívül nem lesz senki más olyan ökör, hogy még a váz értelmetlen megvastagításával is komolyabbnak akar látszani annál, mint ami![ Szerkesztve ]
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3624 üzenetére
hát, a sony-kat felejtsd el... olympus e-m1 vagy e-p5 + vf4 az egyik legjobb, a fuji x-e2 a másik
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
jjeahh
nagyúr
válasz sebgutkopf #3626 üzenetére
ezek között a pana milyen szintet képvisel szted? melyiknél jobb/roszabb? illetve melyiket láttad?
[ Szerkesztve ]
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
madgie
titán
válasz sebgutkopf #3630 üzenetére
...és mégis azokban aszivárványos keresőkben jobban látom, mi éles, mint a kúkuszpíkeres szotyikban
-
konyi79
addikt
válasz sebgutkopf #3631 üzenetére
Én is most kivárok, bár én vágyok egy GPS-el felszerelt vázra, igaz az 5n-t nagyon jónak tartom 2 év után is. Ami biztos első adandó alkalommal lecsapok ha lesz akcióban 10-18, kicsit bánom a múltkorit nem hoztam el, de az rosszkor volt. Persze azóta se sehol...
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- ASUS routerek
- Spyra: akkus, nagynyomású, automata vízipuska
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Disney+
- HBO Max & OD topic
- Mobilinternet
- Ukrajnai háború
- Okos Otthon / Smart Home
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen