-
GAMEPOD.hu
Ha kérdezel, akkor kérdezz úgy, hogy segíthessünk: írd le a gyártót, típust, évjáratot és motorkódot/ teljesítményt!
Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz Mágus2 #40365 üzenetére
Nézd meg egyszer az Újszász és a 4-es főút közti szakaszt. Ezek még tavaly nyár végi képek apám terepjárójából: 1 - 2 - 3
Az A4-et inkább nem gurítom itt keresztül, ha csak rajtam múlik, de holnap velem akar apám eljönni Budapestre, ő pedig arra fog szavazni, hogy inkább ~1km szar úton guruljunk 5-10 km/h-val, mint ~15km-t kerüljünk 100 km/h-val, ami igazából nálam is mindig nehéz döntés, így meg tud győzni, ha nyaggat.[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
A traktorral taposott út is út, de ez már tényleg régen volt korrekt aszfalt pályaszerkezetű út. A kopórétegre már csak apró foltok emlékeznek a kötőrétegen, sok helyen pedig már a zúzottkő alapréteg kandikál ki (itt-ott akár már a talajjal együtt).
Nemsokkal a képek után "javították", de persze azóta már megint ugyan ilyen, mert annyit csináltak, hogy összedarálták ezt, amit látsz, elsimították, és ráhúztak pár centi kopóréteget, ami (mindenki legnagyobb meglepetésére ) hetek múlva elkezdett szétszakadni, tél végére pedig már le is potyogott, az autók pedig megint árkokat vájtak a puha sár+kavics+bitumen "izébe", amit befedtek pár centi aszfalttal, mint ha teherviselő réteg lenne (szép munka volt, én már akkor is jót röhögtem, mikor láttam mit csinálnak).
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
A jobbaldali ködlámpa akvárium lett. LOL. Ez hogy? Most két napot a garázsban állt mégis félil van vízzel.
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Ma rászántam magam, hogy egyszer lemossam az autót (hajléktalanok köpete*, madárürülék, és miegymás borította már, amit most már nem vitt le az eső, ami pár napja nincs már).
Nemrég ellopták a magasnyomású mosónkat (ezért se ugráltam eddig, hogy néha gyorsan leveressem a nagyja port), így simán ívóvízvezetékből csapattam, kicsit keféztem autósamponos vízzel**, aztán megint bő slagos öblítéssel zártam.
És amiért ez érdekes: A végére egy masszív víztócsa állt a pedálok alatt.
Reggelre a ködlámpában állt víz (már kifolyt), most meg ez...?Mióta megvan, már sokat gurult és még többet parkolt szabad ég alatt esőben, és eddig soha nem tapasztaltam ilyesmit, hogy bárhová bejutna a víz, ahová nem kéne neki. Most pedig egymás után két helyre, amiből mindkettő problémás...?
Látszott, hogy a kormány alatt folyt be a víz az utastérbe. De jobban már nem néztem meg, mert közben lement a nap. Kiszívattam vizes porszívóval és remélem nem lesz holnap pocsolya szaga.
* Régebben (az amúgy drágább) Mazda terepjáróban ülve sohasem köptek még rám, az A4-ben már kétszer is (egy napon belül ugyanott, oda és vissza, de másik csöves).
Vagy az Audi van a listájukon, vagy a terepjárósoktól félnek, hogy az kiszáll és agyonveri csőkulccsal? Passz, de ma raktam vissza a meghegesztett kesztyűtartót, amibe most berakok egy csőkulcsot.** Na, ilyet se csinálok többet. Egy szemmel nem lett jobb a nanokerámiás izémizé és kefés mosástól a vízlepergetése, mint ha csak magas nyomású tiszta vizet kapott volna. Simán látszik, hogy hol kapott már az üveg ablakmosó folyadékot és hol csak ilyen sampont.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz AndrewTdi #40567 üzenetére
Annyira nem érdekelt, hogy külön rákérdezzek, de amúgy érdekes, hogy egy ide tévedő fórumozónak (legalább is nekem) egyáltalán nem egyértelmű, hogy miként kerültek be az első hsz-be, akik már ott vannak (bárki egyszerűen bekerülhet, aki lefényképez és magának mond egy ilyen autót, vagy ki kell érdemelni valahogy, pl. tenni valamit a közösségért valamilyen formában). A topic címe, mint "club" adná magát, hogy létezik egy klub, és a klubtagok vannak ott, de ez talán már csak a képzeletem szüleménye, és azt nem tudom kitalálni, hogy ki és miért kerül be a klubba, ami miért is jó nekik.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz perge666 #40571 üzenetére
Tehát nincsenek club-os összejövetelek (pl. más klubtagok nyaralóinál), vagy épp csoportos kopóalkatrész (szíj, olaj, szűrő) vásárlások kedvezményes árakon, stb. "Csak úgy" van egy lista. -> Ami persze nem félreértendő, hogy az ilyen dolgokat ne tartanám tiszteletben, vagy hogy többre vágytam volna (pl. valaha is jelentkeztem volna egy "komolyabb" klub-ba, ha létezik), csak mivel nem volt leírva, így bármit el lehetett képzelni mögé.
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #40649 üzenetére
Jah...
Egyik ismerősöm mondta szombaton, hogy: "Végre! 18 fok, napsütés. Első letolt ablakos, kikönyöklős vezetés."
Én pedig vasárnap válaszoltam: "Tényleg fasza. Vagy a napszemcsi nyomja az orrom, vagy kiég a szemem. Az autópályán ~150-nél eszembe sem jut lehúzni az ablakot, mert megsüketülök a huzattól. Viszont kopp, kopp, kopp..., és 90km után már a szélvédő 90%-át szétkent bogarak foltjai borítják, pedig most tudtam le a tavaszi autómosást."[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #40665 üzenetére
Ezt már akartam kérdezni, hogy normális-e, ha nálam a döntött (nem síkban elhúzott) tetőablak időnként visszadönti magát (ha megindul, akkor utána koppig zár). Még nem tudtam rendesen kifigyelni, hogy teljesen véletlenszerű, sebességfüggő, esetleg időzített, vagy netán a szélnyomás löki vissza. De autópályán többször is megesett, és ez alapján amit írsz ez mégsem üzemszerű. (A fűtés automatán volt 22 fokkal)
Mikor átvettem az autót már világított a sárga jel, így belecsorgott ~63 liter, de én örültem, hogy fér bele rendesen. Legutóbb eszembe jutott lenullázni a kijelzőt, majd megnézem meddig ketyeg el következő tankolásig (eddig ~780km és most lép az utolsó negyedbe).
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #40685 üzenetére
Nem tudom, mert én mindig magamnak tankolok.
Kiakasztom a pisztolyt, aztán míg becsorog az 50-60 liter, addig lemosom magamnak a szélvédőt, ha látványosan poros/bogaras.Gyengébbek (nem a hsz eredeti címzettje) kedvéért: vidéki gázolaj -> a mezőgazdasági vállalkozók visszakapják a gázolaj jövedéki adójának egy részét (mostanában talán ~90Ft-ot), és a ÁFA teljes összegét is.
Nálam sem pusztán azért volt merev kikötés a dízelmotor, mert amúgy is jobban szeretem, mint a benzineseket.TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz MunezXBK #40719 üzenetére
Átfutottam a FAQ-t, és például az sem derült ki belőle, hogy ha friss olajhoz adagolod, akkor azt érdemes-e ledobni 1.5-2k km után ("a kezelés végén"), vagy maradhat annyit, amennyit ízlés szerint egyébként használtad volna azt az olajat (<=10k).
Ez főleg a váltóolajnál lenne érdekes, ami jelentősen drágább, és sokkal tovább használná az ember.
Amúgy már épp akartam kérdezni, hogy AVF kódos (1.9 PD TDI 2003-ból) motorhoz milyen olajat javasolnátok (és esetleg honnan érdemes rendelni olaj+üzemanyag+levegő/klíma szűrőkkel egy csomagban). Le akarom dobni ezeket, mielőtt május végén pár nap alatt belenyomunk 4-5k km-et (ki Németország és Svájc közös csücskébe, kis országnézés, aztán haza). -> Ez a kis út ideális lehetne egy ilyen kerámiagéles hülyülésre (folyamatosan meleg motorba mehetne).
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
-
válasz MunezXBK #40728 üzenetére
Még egy kérdés jutott erről eszembe:
Ha már határozottan eldöntötted, hogy használsz egy ilyen megoldást, és amúgy is épp olajcsere előtt állsz, akkor miért vettél külön olajat és mellé külön ilyen adalékot, miért nem egyben vettél tőlük ezzel az adalékkal készült olajat?
Számomra valahogy biztonságosabb megoldásnak tűnne az általuk készített komplett elegy betöltése, mint a véletlenszerű, saját adalékokkal rendelkező olaj, és a tőle független cégtől származó extra adalék házi összevegyítése. Így kisebb rá az esély, hogy az olaj gyártója olyan adalékot tett bele, ami összeveszik ezzel az extra adalékkal, illetve lehetőségük volt a késztermék (nanokerámiás adalékkal kevert olaj) tesztelésére. (Elvileg, mert a valóságban persze nem tudjuk biztosan, hogy megvették-e egy OEM gyártó kész, adalékolt olaját, és csak pluszban mellélöttyintették a sajátjukat is, vagy tényleg nyersolajból indultak a saját egyedi adalékaikkal, és tényleg rendesen letesztelték-e a végső elegyet. De legalább a lehetőségük meg volt rá, ami otthon kevergetve nincs...)
Vagy úgy tervezted, hogy a jelenleg futó olajba adagolod be a tervezett csere előtt 1-2k km-el, és utána friss, extra adalék nélküli olajjal fut majd?
Az is érdekes, hogy árulnak automata váltóba való szmötyit is. Nem tudom ki fogja otthon leengedni, bekeverni aztán melegen visszapumpálni az CVT dobozos váltó olaját.
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #40762 üzenetére
Végül is valószínűleg elkeveredik az akkor is, ha hidegen becsepegteti az ember az olajszint ellenőrző/túlfolyató nyíláson, visszazárja, aztán rögtön megy vele egy kört. Hidegen biztos belefér, és ez a pár milliliter nem okozhat gondot (a feltöltés sem milliliterre egzakt, melegebb éghajlatú országban magasabb hőfokon javasolják túlfolyatni). Bár ez sem olyan triviális, mint a motorolajhoz löttyintés.
Akkor legközelebb vigyázok, mert én is abból az évjáratból vagyok.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Hihetetlen, hogy március eleje óta nem találok egy jó kis wikipedia jellegű oldalt a B6-os A4-ekhez. Eddig ez az auduzune.com wiki áll legközelebb ahhoz, amit keresek, de jobb lenne egy olyan, ami EU és nem US modellekről szól.
Most sem találom meg sehol, hogy mennyi olaj fér be az 1.9 PD TDI motorba, ha alaposan kiszippantja az ember a régi maradékát és száraz szűrőt tesz bele. (Vagy ugyan így érdekes lehetne még, hogy valójában mekkora a tankja, stb.)
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz MunezXBK #40768 üzenetére
De, olvastam és épp erre voltam kíváncsi, hogy még gyorsan a csere előtti utolsó 1000 km-re, vagy majd a friss olajba akarod önteni a gélt.
Erre most nagyjából válaszoltál, és épp ezt a verziót nem értettem, hogy akkor miért a drágábbik és macerásabb megoldást választottad: 4l VW 507 előírásoknak megfelelő szintetikus olaj (pl. Castrol 5W30) és a hozzá külön beadagolós XADO (mazo? ) gél együtt lényegesen drágább, mint tőlük egyben megvenni 4l, azonos kívánalmaknak eleget tevő kész keveréket. És akkor az legalább egy komplett késztermék, előre így megtervezett elegyként.Erről jut még eszembe: ha 140-nél még jól megtaposva a gázt (sok kamion és köztük kis öreg autó ment a külső sávban, így gyorsan kificcentem egy RangeRover elé a belsőbe, ami aztán úgy tapadt rám, mint aki ezért kötelezően le fog lökni az útról, így nem akartam fasz lenni, és fékkel visszafurakodni se, így nyomtam, nyomtam, nyomtam... és reméltem legalább neki van lézerérzékelője, ha ennyire sürget ) hirtelen felszalad a vízhőfok ~90-re, az teljesen normális, vagy azt jelenti, hogy minél előbb le kéne tudni az esedékes vízpumpával egybekötött vezérműszíj cserét? Vagy esetleg féljek valami komolyabbtól is?
Kicsit meglepett, mert tény hogy ez már a specifikáció szerinti végsebességnél történt, de viszonylag hűvös volt még odakint (múlt hétvége), és nem így mentem végig, csak pár kilométert, és úgy ugrott fel a mutató 60-ról 90-re, mint ha a sebességet mérné ugyan ilyen gázadásra.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz Hikvision #40773 üzenetére
Gyári VAS-al, eredeti, esetleg kínai klón VCDS-el.
Ja, megnéztük a kínai 11.11.3-as VCDS-em, a B5-ös Passsat-on sem tudott CAN-only módban hibanaplót olvasni.
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz MunezXBK #40772 üzenetére
Víz van benne, de már 90k-s a szíj, amivel a vízpumpát is cserélgetni illik, ezért paráztam rá. Akkor inkább túlhűti magát, ha 140-es autópályázáskor alulról szereti nyalni az 50 és 90 közti osztót? Apám 2.5-ös dízele is csak akkor ment 90-re ilyen körülmények közt, mikor meghalt a ventillátor szabályzó, amúgy az is 60-70 közt szeret mutatni. ... Na, és előbbi hiba nyárra katasztrófa lett (lassan kerülközött alkatrész), a kánikulában utastér hűtés helyett fűtéssel kellett menni, csak úgy tépte a fejem a szél letolt ablakkal...
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz Mágus2 #40812 üzenetére
Ma rádugtam egy 2007-es Passatra. Itt a kábeldiagnosztika is azt mondta, hogy "CAN: ok", szemben a 2003-as A4 "CAN: not ready" üzenetével, és most Auto-detect módban is lefutott a hibakód olvasás, ami az A4-en csak annyit jelez vissza, hogy nem talál támogatott Getaway-t. Továbbá a Passat-on meg tudtam nézni a motorvezérlős kilométereket is azzal a beépített scrip-el, ami az A4-en hibát dob.
Ha ez így mind-mind teljesen normális, akkor mire kell a CAN támogatás a 2003-as A4-nél? Mert még azt tudtam volna elképzelni, hogy a Getaway segítsége kell ahhoz, hogy rátaláljon a többi vezérlőre, ami aztán a K1/2 csatornán kommunikál, de itt még a Getaway-t sem látja CAN-el, tehát látszólag abszolút semmire nem kell a kábel+szoftver CAN bus funkciója.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz Mágus2 #40842 üzenetére
Az mondjuk érdekes, hogy a szervizemlékeztetőt nem sikerült eltüntetni a VCDS féle SRI-vel.
30k-nál cserél olajat, most 81k-s, úgyhogy már régóta zavarja a 15k-s jelzés.
Mondtam neki, hogy én inkább 10k után fogom, de nem győztem meg.Igaz hogy felénk még simán jó az az olaj, amit egy személyautóból 10k után kidobunk azokba az öregebb mezőgazdasági gépekbe, amik isszák az olajat (nem is feltétlenül a motortérből kiköpve, hanem van olyan eszköz, amit eleve úgy találtak ki, hogy a fáradt motorolajat folyamatosan csepegtetve mossák le az üzemi port a külső mozgó csuklókról...).
Így könnyebb nagyvonalúnak lenni. De 30k már nagyon a másik véglet.Jut eszembe: 1.9 TDI-be akkor ~4.5l olaj megy?
Ha holnap "szóba állnak velem" (ki tudom alkudni, hogy vállalkozóira kistételben is nagykeráron adják ki) akkor kipróbálom a VW 507.0 minősítésű Xado olajat. (A könyvelőnk biztos megdicsér majd érte. ) Nagyobb bajt nem igen okozhat 10k alatt, mint ha Castrol lenne benne 30k-t.[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
-
Vaú. Ma 69.4l szaladt az A4-be. Ezek szerint 70 lityós lehet a tank.
GPS-en be volt időzítve a tankolás, de az lefagyott, és mire ez feltűnt már majdnem késő lett, 90-el gurultam az M3-on a következőig. Többször nem játszok ilyet hogy a pirosba is beengedem csak azért hogy OMV is útbaessen, vagy inkább 20 literért is megállok ha elmegyek amellett.
Ez a 69.4l 998km-ig vitt az előző csurdultig öntéstől, szóval nem tudom miért igérget nekem mindig 1200-1300 kilométert a számítógép friss teletankra. (Lefelé jól lát, mire megálltam már csak 10-et írt.)TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Nekem a motorolaj nem fogy látványosan. A gázolajból viszont elcsepegtet egy kicsit, bár szerencsére nem annyit, hogy egyedül is hazataláljon. A betonon nem hagy foltot, ahol megáll, csak az alsó műanyagon látni a nyomát, hogy kicsit lemossa valami a port egy csíkban.
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Van bárkinek bármi tippje, hogy mire használhatták azt a tárcsázót (számpad 0-9*# és két visszajelzőfény helye, de most sohasem világít egyik se, ahogy a számsor sem), amit az A4 váltókar előtti hamutartójába szereltek (amúgy egész igényesen lett bevarázsolva, nem elkapkodott házibarkács, de engem mindig zavarnak az abszolút felesleges dolgok).
Talán PIN kódot kérhet motorindításhoz, mikor aktív? Tud ilyet gyárilag az ECU?
(Két választásom van, hogy ne legyen felesleges -> 1: kiszedem 2: újra funkciót kap )[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Ma is rendeztem egy (úgy tűnik havi rendszerességűvé váló) mosást, mert már alig láttam ki az ablakokon, és ismét meggyűlt a bajom a vízzel.
Biztos a pollanszűrő-akkumulátor-fékolajtartály-ECU sorból folyik be az utastérbe, mert mikor láttam, hogy ismét szivárog befelé a fékpedálnál, akkor felnyitottam az elejét, benyúltam, és olajos-iszapos fekete szar kentem meg az ujjaim hegyét a tócsa aljáról. Aztán bedugtam oda egy vizes porszívó fejét, ami literszámra rántotta ki onnan a folyadékot.
Gondolom két (+1) probléma együttállása lehet ez:
1: több víz jut át az akksi-sor feletti műanyag burkolaton, mint kéne (pedig illeszkedik)
2: el van zárva a víz útja abban az irányban, ahol el kéne folynia, mikor bejut ide
+1: nem tökéletes a tömítés az utastér irányábaAz 1-es és 2-es közül melyiket lenne egyszerűbb megszüntetni és hogyan?
A 2-es orvoslása tűnik kivitelezhetőbbnek, de nem tudom mit kéne kiszerelni, hogy ki tudjam takaírani a vízelvezető nyílást -> ami hol is van pontosan? Melyik alkatrészt kéne kiemelni, hogy hozzáférjek és kiganajozhassam?[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
-
válasz rob210 #41173 üzenetére
Mikor legutóbb Munez felhozta a Xado témát kicsit utánanéztem.
2010-ben tényleg csináltattak egy tesztet a TÜV-el is, ami igazolta, hogy valósak bizonyos állításaik (nem "ég és föld" mértékben, de mérésekkel kimutathatóan csökken a káros anyag kibocsátás, látványosan felfelé nőve kiegyenlítődik a hengerek közt a nyomás, és már nem rémlik miket mértek még, de elektro-mikroszkópos vizsgálat nem volt, hogy tényleg kialakul-e a kerámiaréteg, ahogy a reklám ígéri, csak gyakorlati beállítottságú vizsgálatok voltak és pontszerűen, nem vizsgálták azt sem, hogy meddig marad meg ez a hatás, és hogy hosszú távon lehet-e hátulütője, főleg pl. a turbónál...).
Ezt maga a TÜV is visszaigazolta nekem email-ben, mert elsőre biztosra vettem volna, hogy kamu ami az oldalukon szerepel (a tanúsítvánnyal együtt). Viszont azt is melléírták a válaszlevélben, hogy a méréseket 2010-ben végezték és egy tanúsítványuk csak egy éven át hiteles, azóta viszont nem végeztek újabb vizsgálatokat Xado termékeken, tehát lényegében mégis átverés, hogy még mindig a 2010-es (azóta lejárt) TÜV papírokkal reklámozzák magukat (ami eleve csak a dízel gél érvényes, nem az egész termékpalettájukra).TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #41171 üzenetére
Köszönöm a képet.
Több luk is van még, vagy az egész sorért az akksi alatti lukak felelősek?
Mint ha az ECU felől benyúlva a tartály alá egy mélyebb gödröt tapogattam volna, amit szintén el tudnék képzelni valamikori lefolyónak (mivel mély, így ott gyűlik össze a víz) és közelebb van a vezető oldalhoz, ahol beázott. Viszont azon a részem bonyolultabb dolog szerelgetni, mint kiemelni az akksit.Az ECU15-nek van permanens tárolója, esetleg tartalék akkumulátora vagy jó eséllyel elfelejti a kulcs ID-ket (és pár kevésbé látványos finombeállítást is), ha nem kötök töltőt a kábelek végére míg kiveszem az akkumulátort?
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz latyak17 #41298 üzenetére
Gyári küllemű autón szerinted mennyire gáz a vonóhorog?
Vásárlás előtt feldobtam a "majdani első tennivalók" listára, de én sem vettem le március óta (az előző tulaj sem szégyellt vele leparkolni a parlament előtt se). Már csak azért is, mert emelőt is lusta voltam szerezni hozzá, és talán van benne valami, hogy nem minden autónak fog annyira a féke, mint ennek, így még jól jöhet az, mint "hátsó lökhárító védő".TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz latyak17 #41342 üzenetére
Itthon utánfutó nincs, egy pick-up viszont igen, tehát kb. szökőévben se akasztanék rá semmit, csak ha úgy hozná egy furcsa kényszer (és elég nagy kényszernek kéne lennie, hogy CVT-vel próbáljak húzni is valamit).
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #41378 üzenetére
Mint azok a régi orosz gépek, amiken egy kis villanymotor csattintott egy kis benzinmotort, ami aztán beröffentett egy nagy dízelt?
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz Kiskokó #41382 üzenetére
Mikor eltűnt a boltokból a Continental CrossContact, a Barum pedig nem tetszett, akkor Yako féle fél-terep gumit rendeltem apám pick-upjára, és eddig meg vagyunk vele elégedve. Nem olyan hangos aszfalton sem, mint az igazi izom terepgumi, de ehhez képest elég szépen vágja a sarat is. Ma is csak szórakozásból nyomtam meg annyira a gázt, hogy "driftelgessek" vele, mikor a laza poros földútra hirtelen lehullott a zápor. (Amúgy hülyeségnek tartom a hagyományos gumiégetős driftelést, de ez szinte ingyen van gumiban, és így még izgalmas is, ha a 10m mély, 5m-es vízszintű kanális mentén csinálod, mert így tényleg van tétje is. )
Lehet, hogy progresszív módon fog fokozódni a kopás, de egyelőre úgy tűnik többet bír majd ki, mint a Continental vagy a Barum.
Na, az első kerekes multitronic A4-el ilyet nem lehet kikapcsolt ESP-vel sem.
Már nem mint ha konkrétan így próbáltam volna. Ez persze csak aszfalton jár, abból is ha csak lehet autópályán.[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Nem tudja valaki milyen mostanában a Kecskemét és Baja közti 54-es út?
Arra nem nagyon jártam még (normális esetben nem tenném egy napra a holnapi úti céljaimat, csak kicsit hülyén sikerült szervezni, de már így marad) és elég nagy kerülő, ha az M5-ön nem délnek indulok, hanem északnak és M0-M6-55. (Vizuális típusoknak: v1 vagy v2).
A GPS szerint időben egyforma, és ő azt mondja pályázzak, a gázolaj egy részét pedig megfizeti a futómű is, ha hosszan szar az 54-es (matrica van, az nem lenne plusz).Ui.: Nincs egy erre szánt topic itt Ph-n? Kerestem, de nem találtam, ezért ide offolok.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz MunezXBK #41519 üzenetére
Üzem szempontjából okozott pozitív változást hogy nincs túlhűtve?
Én már szar thermostat-al vettem, csak lassan jöttem rá, hogy az (bár szerintem pont akkor járta az utolsókat, mert eleinte még gyakran 90 fokos volt, mostanában viszont már soha), azóta pedig épp emiatt nem sietek kicserélni ezt az amúgy olcsó kis kütyüt, amit a képeid mesélnek.[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz MunezXBK #41535 üzenetére
Számomra hihetőnek hangzik, mert vásárlás előtt figyelmesen hallgatóztam, és mostanában picit szurkálja a fülem, hogy mint ha kicsit másabb lenne a hangja. Nem olyan finoman duruzsol, mint tesztvezetéskor, pedig kb. 2 hónap és 5000km alatt csak nem tudtam volna szétbaszni még akkor sem, ha kifejezetten hülyén vezetem. A termosztát dolgot viszont csak pár hete figyelem és csak nemrég fajult addig, hogy tényleg fixen és agresszíven túl van hűtve a motor.
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Ebben az autóban (gyengébbeknek A4'03 1.9 Multitronic, többieknek: 8E20NH, AVF, FZH ) mennyire kell elkoptatni a motortartó bakot, hogy alapjáraton érezhető rezonanciát okozhasson?
Kezdettől fogva tudom, hogy már a végét járja, de nem bánok vadul a gázzal, így menet közben még nem zavar túlzottan, de most elkezdtem összekapcsolni ezt a két dolgot.
Illetve vasárnap mentem egy szar úton (az 54-es végül kimaradt, valahol máshol mentem ott délebbre keletnek, ahol végig hullámosra gyűrődött az aszfalt ) és hallottam egy kis kopogást, mikor nyomtam a gázt (nem is kellett kimondottan gyorsítani, csak akkor volt folyamatos csend, ha alig értem a gázpedálhoz).Ja, amúgy épp most pötyögöm ezeket egy excel-be is (amolyan előzetes költségszámítás és majd kivonatként "szerviz teendő lista"), most már tényleg csak egy-két hét kérdése, hogy teszek is valamit ezek ellen.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz Mágus2 #41554 üzenetére
Az üzemi hőfokom kb. 58 fok.
Kb. 5 fok különbség van az Engine és Instrument blokkos coolant temp mérések közt, ez az átlag autópályán (ott érek rá laptopozni).Van elfekvőben egy kölcsönvett studio minőségű (szobaakusztikai mérésekhez való) mikrofonom, így akár még értelmes hangmintát is vehetek, ha ráérek. De mikor ma odaérnék már lemegy a nap és jönnek a szúnyogok.
Amúgy gáz ez a túlhűtés.
Ma egy rövid időre úgy gondolta mégis felmegy 90-re a víz, és olyan volt, mint ha éveket fiatalodott volna az autó. Olyan volt, mint mikor boldogan tesztvezettem ~2 hónapja. De aztán megint visszahűlt és ismét rezonálgat a kacni. Igaz, most hazafelé volt némi terhem is (5 lemeztárcsás terepjáró gumi és pár apróság), és így gázadáskor szépeket rezonált néha. (Már úgy önmagához képest, mert ha traktort játszana akkor nyilván nem is mernék már vele menni.)Reggel pedig 30km után is lomha volt magához képest. Rendesen félve előztem a kamionokat a 4-esen. Mikor meg felment a hőfok, akkor olyanokat ugrált a lomhább motorhoz szokott lábam alatt, mint "mikor a zöldfülű megkapja az Ódit". Majdnem belém is szalad egyszer egy szőke nő a hirtelen gáz, majd erős fék szakaszolás közben.
[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #41579 üzenetére
Mi az az ovális izé és ez az és most és=vagy, vagy és?
A hátsó szélvédőn van egy látszólag tökéletes kör alakú ezüst színű hologramos és kódszámos matrica, valami eredetiségvizsgáló szöveggel. Azt a Porsche Hungaria matricával ellentétben inkább fennhagytam, de arról sem tudom, hogy kell-e nekem és/vagy érvényes-e még egyáltalán.TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz Mágus2 #41554 üzenetére
Ma nem mentem sehova, de beindítottam és hagytam nagyjából bemelegedni alapjáraton. Viszont mivel szar a tehrmostat, így amúgy se nagyon melegszik tovább. Alapjárat, felpörgés ~2900rpm-ig, aztán ismét kis alapjárat: [link]
(Win7-en még ment volna, de nem tudtam hogy rögzítsem Win8-on videóként a VCDS ablakát, ezért csak egy screenshot lett.)[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz Mágus2 #41619 üzenetére
Legutóbb 67l-el 11xx-et mentem, de előtte 70-el 10xx-et, szóval viszonylag ja.
Alapjáraton a műszerfal mindig 0-át mutat, VCDS-ben még nem néztem.Nincs most itthon normális kamera, a telefonomé pedig szoftveresen szarakodik.
~110k-nál cserélt vezérműszíjat a márkaszerviz, most ~210k, úgyhogy nem hihetetlen ha elcsúszott a finomhangolása. Ha minden jól megy pár nap múlva kap újat (holnap tervezek beugrani és megrendelni, ha nem kell mennem máshova).
Amúgy bajlódok most ezzel a VCDS-el, mert olyan van nálam, ami nem tudja hardware-esen emulálni a license-t anélkül, hogy belenyúltak volna a bináris fileokba is, tehát visszafelé sem mehetek, és vagy a 12.10.3-as béta, és/vagy a "crack" a szar. Ha futtatok egy Auto-Scan-t, akkor érvényes lesz a license, de csak a program bezárásáig. Viszont mikor aktív a license, akkor ezek az alapfunkciók sem működnek (pl. csak az egyik hengerre írja ki a 13-as csatorna értékeit).
Vagy kapok új szoftvert az eladótól, vagy küldhetem vissza kínába (mindkettőt, mert ráadásul egy ismerős is kért egyet ha már rendelek).
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
~210k-s PD TDI motorba, és ha inkább 10, mint 20k után engedem le, akkor milyen olajat javasolnátok, Castrol Edge 5W30, vagy...?
És még egy: A vásárlás utáni xenontalanításkor derült ki, hogy le van lazulva a levegőszűrőről a szívócső (az is lehet, hogy épp akkor mozdult meg először, az is hogy régebben). Van erre valami jó módszer, amivel be lehetne saccolni, hogy vajon elkezdett-e bekoszolódni a légtömegmérő?
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz kk831228 #41628 üzenetére
Bedobtam itt a szervizesnek a "megrendelőlapom". Első átfutásra csak egy dolgot kommentált, a zárójelben szereplő Castrol Edge 5W30-at: "Miért akarsz bele főzőolajat?"
Mondtam, hogy az eredetire gondoltam, nem az olcsó hamisítványra, de ha szerinte van jobb, akkor hajrá.TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz alibaba78 #41776 üzenetére
ő bizony beparkol oda és ki is száll a kocsijából
A tetőablakon még nem (bár múltkor ZH előtt a BME előtt keringve fontolra vettem ), de az anyósülésen keresztül szálltam már ki gilisztaként az A4-ből (mondjuk épp azért jobbról, hogy a másik két autó vezetőoldali ajtajaitól legyek távolabb, így tőlem nagyobb emberek be tudjnak ülni a kormányaik mögé és kigurulni ha lesz utas jobbról), de a B2500-ból már úgy is, hogy kicsusszantam az ajtó résén, végigaraszoltam a díszküszübün, felléptem a platóra, aztán hátul leugrottam (ez ott kb. a tetőablakos menekülés alternatívája, a másik két autóba csak a másik oldalról volt esély beülniük a kevésbé rugalmas alakoknak).
... Na, ilyesmiket én épp akkor produkálok, mikor valaki direkt úgy áll be, hogy ne férjen be mellé senki, mert arra utána sokszor úgy reagálnak a többiek, hogy kialakul épp egy zárt ajtós autónyi szélességű sáv. Ez szerintem ilyenkor természetes, hogy azt fogom anyázni, aki ezért felelős, hogy pazarolja a parkolóhelyeket, úgyhogy ha lehet, akkor bedobom oda az autót, remélve hogy tanul belőle és legközelebb rendesen áll meg. -> Persze ilyenkor vigyázok rá, hogy ne tegyek kárt a másik autóban, csak esetleg beülni lesz nekik szar az anyósülés felől mászva (vezetőolal felől annyira ráállok, nehogy megpróbálja, így elkerülöm, hogy rámcsapja az ajtót próbálkozás közben).
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Kicsit hülyén sikerült az akksi alatti lefolyótakarítás.
A gumi színültig volt porral és növényi darabkákkal. Kimostam, elkezdtem visszaigazgatni, de nem akart bepattanni. Megfogta apám, hogy tesz egy próbát, erre szépen átrepítette a peremen és "ki tudja hol állt meg". (Azért csináltuk ketten, hogy míg egyik emeli az akksit, a másik vigyázzon a töltő csipeszeire, de ezt is sikerült elbaszni, mert pont akkor gondolt egyet és rántott rá, mikor én nem figyeltem, szóval csodás csapatmunka volt. )
Megemeltük, és nézegettük mindketten, de nem találtuk meg az alsó műanyag borítás felett.
Lehet még ebből baj (pl. beleszorul és eltömi azt a járatot, hogy ismét beázzon a pedáloknál), vagy majd kirázódik egyszer és vagy elveszik az úton vagy előkerül, ha legközelebb leveszik az alját? (Köv héten elvileg ki lesz emelve a motor a fáradt bakok miatt.)Ui. A Skoda emelő, amit egy bontóból hoztam, az épp nem fér be az Audi pótkerék melletti dobozába. Ha valakihez Audi emelő került Skoda helyett, akkor cserélhetnénk.
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz kk831228 #41811 üzenetére
Nekem van. Mivel 2.2˙-al siet a vezérlés és szar a termosztát, illetve fáradt a tartóbak, így talán nem reprezentatív a teszteredmény, de nálam látszólag semmit sem csinált.
11 napja beletoltam Budapesten egy tubus 1Stage-t, hazajöttem vidékre (~120km), aztán pár nap múlva bespricceltem az üzemanyag adalékukat is és aznap belevertem ~900km-t. Azóta pedig kisebb utakból jött össze még pár száz (egy Budapest és egy Győr oda-vissza), tehát elvileg már végzett (a 1Stage-re 1000-1300km-et írnak, de már kb. 1500 is letelt).
Az autó hangjáról pár napja töltöttem fel egy filet. A Xado-tól szerintem semmit sem változott.
A termosztátcsere, a vezérlés finomhangolása és a tartóbak csere gondolom többet hoz majd (igaz, az legalább 10x annyiba fáj majd, mint ezek a fogkrémek ).TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz #81556480 #41854 üzenetére
Miért nem viszed el egy tisztességes chiptuningra miután rendbe tetted?
Vagy ha OBD2-es, akkor esetleg vehetnél egy ilyet és addig játszogathatnál egy map editorral, míg rá nem unsz.TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Huh! Ma volt egy kis eső (amit a ház előtt állva, nem tető alatt élt meg), és máris vizes a szőnyeg. Úgy tűnik, hogy az akksi alatti műanyag szűkítő (részleges) kiiktatása nem oldotta meg az ügyet.
Sőt, eddig egy kis zápor nem volt elég, hogy érezhetően nedvesítsen (gurultam is már heves esőben, és akkor sem vettem észre, csak mosás után, mikor hirtelen sok vizet kapott öblítéskor).Mi a következő opció, amit a pedálok feletti vízbejutás ellen lehet tenni?
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #41892 üzenetére
Google-el még olyasmit találtam, hogy a tetőablak szigetelésénél is be-, majd az A oszlopnál a belső burkolat mögött lecsoroghat, és onnan is átáztathatja a szivacsot.
Tényleg megtörténhetne ilyesmi anélkül, hogy közben átnedvesedne a kárpitburkolat az ablak körül és/vagy az A oszlopon?Eltolattam a tetőablakot, és körbenéztem. Nem állt víz a sínei mellett, de nem volt teljesen száraz sem (olyan szaunásan nedves volt ott a por). Mondjuk amennyi víz lejutott a szőnyegre, az biztos lesodorta volna már magával a port, amit még ott fent láttam. Biztos csak a párát és/vagy a kenőzsírt vette fel az ottani por, de nem folyik át közvetlenül deciliter számra a víz (ami lemosná ezt a port...).
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
válasz bitpork #41892 üzenetére
Tényleg. Az esővíz most nem a pedálok felett folyt be, mint legutóbb kocsimosáskor, hanem az A oszlopnál csorgadozott. Már csak azt nem tudom, hogy a tetőablakon lépett-e be az oszlopba, vagy valahol máshol.
Itthon nincs elég tág spektrumú kulcskészlet, hogy nekiálljak szétbelezni, de majd felírom a listára (csütörtökön azt mondták kb. 1 nap lesz beszerezni a cuccaimat, de úgy tűnik az Audi CVT ATF szűrő azért meglassította az ügyet, mert ma még nem hívtak ).TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
-
Az 1.9-es PD TDI motor 96 és 110kW-os kiadásai csak szoftverben, vagy hardware-ben is különböznek?
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs