Keresés

Aktív témák

  • klepto

    addikt

    Jaja pontosan ezért :P
    Egy ''baj'' van a Fidesszel, hogy vannak stabíl bebetonozott emberek. Ha Fidesz, akkor OV mint miniszterelnök, ha MSZP, akkor nem tudhatod.
    Erre lehet ráfogni, hogy a Fideszen belül OV egy személyi kultusz alanya, pedig ez az én olvasatomban csak stabilitás. Hogy OV a Fidesz arca? Igen! Épp úgy, mint Áder, Kövér, Pokorni, stb. Stabil emberek, akikről még azt is lehet tudni, hogy milyen tárcát kapnak, ha egyszer ismét kormányra kerülnek. Nekem ez a fajta stabilitás egyfajta megbízhatóságot is jelent, mert tudom, hogy kire és miért adom, vagy nem adom a voksomat. Az MSZP mindíg új, ezért bizonytalan, hogy ki mit fog csinálni, és az sem biztos, hogy ki lesz a miniszterelnök, és meddig. Az utolsó stabíl MSZP-s politikus Horn Gyula volt, de ő kiszállt a reflektrofényből, és a Kovács László, akit meg félreállított a jelenlegi elit. Az a baj, hogy az MSZP elit mindíg más, a FIdesz elitt állandó.
    Ezért tűnhet úgy, hogy a Fideszen belül személyi kultusz van...
    Ez szigorúan magán vélemény, és nem kívánok értelmetlen vitákba bocsájtokzni!
    Aki nem érti, olvassa el még 1x, vagy kérdezzen, de ne uszítson. Éljen a Béke :R

    [Szerkesztve]

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    Ez nem teljes így van!
    A válltozás lehet jó és lehet rossz is.
    Mondok egy példát, hogy megértsd, de ne asszociálj konkrát politikusra, vagy pártra.
    Én vagyok egy cég tulajdonosa. Te vagy a cég bankára. Ha értesz hozzá, és én kirúglak, mert nem tetszik a szemed, az rossz. Ebben az esetben a válltozás rossz.
    Ha én sikkasztani akarok a cégemnél, és Te rájösz, és szóváteszed, akkor megint kirúglak, mert értesz hozzá. Ez ismét rossz.
    Ha Te kárt okozol nekem, mert hülye vagy, és kirúglak, az jó.
    Szóval a válltozás lehet jó, de sokszor rossz is. Ha viszont Te jó szakember vagy, és a cég érdekét képviseled velem szemben, de ugyanakkor ezzel az én zsebembe teszel még több pénzt, és lehülyézlek, meg te is engem, de nem rúglak ki, mert jó szakember vagy, akkor Te stabíl alkalmazott leszel, aki a mukája árán mérettetik meg, és nem a stílusa után. Ha igy cselekszem, az jó nekem, mert szakember űl a székben, jó neked, mert elismerem az igazadat, és jó a befektetőknek/megrendelőknek is, mert ismernek, és stabíl vezetőkkel könyebb új üzleteket kötni, és a régieket megtartani, mint az állandóan megújuló menedzsmenttel.

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    Gyerekek!
    Akik ismernek tudják, hogy bár elég karakán vagyok, és nem szeretem a meddő vitákat, ezért nem írogattam eddig ebbe a fórumba, sem az elődökbe. Talán 1-2 kivétel akad, de tudjátok a szabályt ;]
    Egyet felejt el mindenki a fórumon: minden politikus ember, és mint esendő lény gyarló is. Aki beismeri a hibáit, az méltó arra, hogy embernek hívjuk, aki nem, az nem. Ez ilyen egyszerű. Orbán sem tökéletes. Az MSZP-ben a Miniszterelnök a keményebb beszédű a Fideszben a ''beosztottak''. Melyik a jobb? Az, hogy személyesen a Miniszterelnök acsarkodik, vagy az, hogy egy Mikola?
    Ne felejtsátek OV első kormányzása alatt a rahedli hiba mellett tett jót is, nem is keveset; az MSZP vénróka politikusai pedig folyton hibáznak, pedig nekik nem lenne szabad annyit, hiszen ők régebbi, tapasztaltabb motorosok.
    Aki ismer tudja, hogy én megrögzött Fideszellens voltam, és ha egy csöppnyi esélyt is látnék rá, hogy nem vész el a szavazatom, akkor a Magyar Kommunista Munkáspártra szavaznék. De jelenlegi hejzetben nincs esélye az MKMP-nek a bejutásra. A Fidesz viszont végre felhagyott az öntömjénezéssel, és végre ki mertek állni az emberek elé, hogy mondjátok meg, mit rontottunk el, és mit szeretnétek?! Ha a nemzeti program töredékét megvalósítanák, már akkor nagyot tennének, és végre sokan úgy érezhetnék, hogy az ő véleményük is számított valamit.
    Én mivel mszp párttag voltam, ismerem a párt belső felépítését, haol a dmeokráciának nyoma sincs, a szólásszabadság, a vezetők döntésének megkérdőjelezése pedig tilos!
    És beszéltem sok Fideszessel is, akik nyíltan a párt honlapján szidták OV-t, és a Fideszt. Én amikor megkérdeztem, hogy ezt, hogy képzelik, és elmondtam nekik, hogy én mszp-s párttag létemre ha ilyet tennék engem úgy segbe rugnának, hogy meg nem állnék az országhatár túloldaláig, erre azt mondták a Fideszesek, hogy ja kérem, nálunk szólás szabadság van....

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz Dilikutya #4785 üzenetére

    Mikola a következőt mondta: (félmeztelen) szingli hordák egymásba kapaszkodva, (a fiú fiúval, lány a lánnyal) tüc-tüc zenére amit hause-nak hívnak vonulnak fel az Andrássy úton...
    Nagyjából ennyi ragadt meg bennem, ezért nem is teszem idézőjelbe, mivel nem szó szerinti idézet, és a zárójeles szavakba sem vagyok biztos. És ha jól emlékszem még hozzátetette a drogos cigit is, csak a szövegkörnyezetre nem emlékszem
    Ebbe sok mindent bele lehet magyarázni, de a lényeg szerintem azon van, hogy végre normálisan kéne élni, házasodni, és ismét a család szentségét megalapozni a ma oly divatos, csak magamnak élek, a mindennap mással testi örömök, és az ezeket összefogó szóval nevezett szingli lét helyett.

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz lazydog #4795 üzenetére

    Meg még több közös is:
    A magyar föld, és parasztság védelme, a kizsákmányozó multik megregulázása, a dolgozó munkásosztály megbecsülése és felemelése, stb.
    Ezt másképp képzeli az MKMP, és a Fidesz is, de nem az út, hanem a cél a lényeg, hogy hova akar eljutni.
    Azt kell, hogy mondjam, a Fidesz mai arca sokkal nagyobb szociális érzékenységet mutat mint a Magyar Szocialista párt.
    Jól mondta Dávid Ibolya, a Fidesz jobbról jött és balról előz, az MSZP balról jött, és jobra tart.
    Az embereknek az kell, aki felemeli és megvédi őket a kizsákmányoló vállalkozóktól, és ezt az álláspontot a Fidesz most jobban képviseli mint az MSZP.
    És azt se felejtsük el, hogy ki képviseli jobban a határon túli magyarok érdekeit, hiszen ők is Magyarok, és nem az őbűnük Trianon, hanem az anyaországé!

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz _Volkovy_ #4800 üzenetére

    Ez is igaz, de ha Te a nekem senki ne mondja meg alapon veszéjezteted a normális embert, akkor igenis meg kell téged rendszabályozni.
    Persze nem diktatúrával, hanem betartható, és betartatott jogszabályokkal. És ez a lényeg (na meg a vazelin) ;)

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz szucsi #4807 üzenetére

    Hát nem az tuti, pedig felvettek újságíró suliba színtiszta 2-es magyarral :B
    Persze Mikola elég szélsőséges, de valahol igaza van. Én soha nem felejtem el, hogy technika órán volt egy tanárunk, aki a ''sűrített marxizmussal'' fenyegetett, ami egy jó méteres fa vonalzó volt. Jött, és mindíg rácsapott a székre (persze a fele a segget érte), és nem kellett indok, elég volt egy rossz nézés. Persze volt, aki felugrot, arra meg direkt rávágott. Mégis őt szerette az egész osztály, és szünetben is ''verekedett'' a diákokkal. Az odézőjel azért, mert nem verte a gyereket, hanem amolyan baráti kakaskodás volt az. De amikor elvitt minket a lőtérre, mert a suliban volt lőtér is, senki nem hülyéskedett fegyverrel a kézben, elég volt egy nézés is a tanártól és a legvagányabb diák is egyből tudott viselkedni. Ez még álltalános iskolában volt...

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz szucsi #4817 üzenetére

    1: tessék a helyesírásomról leszállni, majd a fősulin megtanulok írni, vagy nem :P
    2: mindenki hülye, Te is, én is, mindenki. Aki azt mondja magáról, hogy normális, az a zárt osztályon nyugszik
    3: Nem a nem normális veszélyeztet, hanem az, aki megszegi a törvény morális részét. Mert ha egy jogszabály betarthatatlan, akkor nem tartom be, és ezzel mindenki így van, ez még nem egyén elleni veszélyeztetés. De az már igen, ha neked drog kell, és ezért elvágod a torkomat, hogy a tiued lehessen a bukszám. És még sorolhatnám azokat a hordákat, mert ezek az emberek soha nem egyedül járnak, akik nőket erőszakolnak meg, vagy akik miatt nem mersz este bemenni a 8. kerületbe...
    4: A fülbevaló magányügy, ahogy a minden más is, amíg más embernek nem vagy vele kárára. Az alkohol amíg egy pohárral iszol, addig magánügy. Ha annyit iszol, hogy belekötsz az élő fába, vagy összevizeled magad az utcán, vagy otthon vered a nejed, gyereket miatta, akkor nem magán ügy, és még sorolhatnám két oldalon át, mert ez minden olyan szerre igaz, ami antiszociális viselkedést vált ki

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz _Volkovy_ #4820 üzenetére

    A vazelinnel a pár évvel ezelőtti éjjeli csetre gondolok, amibe Te is benne voltál itt a PH!-n ;]
    Nem a techno-t nem kell betiltani, nem a zene a veszélyes. De ezt leírtam az előzőben, ha az sem egyértelmű, akkor kérdezz ismét, és kifejtem ;)
    És igen, én soha nem voltam normális :P

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz BOOSTER #4821 üzenetére

    Igen, de tételezzük fel, hogy tényleg átgondolta, és komolyan gondolja azt, amit most mond. Az a baj, hogy nincs alternatíva, vagy ez, vagy az, és egyik sem tökéletes, de most ez látszik jobbnak. Vagy lehet, hogy csak jobb a reklámja :F

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz szucsi #4822 üzenetére

    Nem, és ismételten mondom, hogy nem.
    Ahogy én látom, azt leírtam a #4826-ban, és ez szól Volkovy-nak is.

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz bitfarkas #4833 üzenetére

    Egy vidéki szervezet, bővebben nem kívánok nyilatkozni, mert félek tőlük!
    És igen, vagyok vagy 29 :P

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz _Volkovy_ #4836 üzenetére

    1 ha te minden adó jogszabályt szó szerint be akarsz tartani, akkor jelenleg a keresedett 105%-át kéne befizetned, és ez a baj. Ezért vannak a kiskapuk.
    Nem ezt nem arra írtam, hogy milyen legyen a hajda, az magányügfy. Amit írtam, azt tessék szó szerint érteni.
    A képszer nem magánügy, mivel az esetek 99%-ban a bűnözés kapcsolódik hozzá, és még sorolhatnám. Gyere privibe, vagy MSN-be, és kifejtem bővebben, csak nem akarom ezt a topicot ezzel teleoffolni :U

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz szucsi #4843 üzenetére

    1: van, mert még nem nem kezdtem el a sulit, csak a felvétet nyert értesítő jött ki.
    2: én próbálom egyfajtaképpen értelmezni Mikola kijelentését, és lehet, hogy tényleg nem ez a lényeg, de én ezt próbálom leszűrni belőle. Ami ennél diktatórikusabb arra gondolni sem merek.

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz _Volkovy_ #4847 üzenetére

    Nem, és ezért nem is akartam írni eddig ebbe a topicbam.
    De csak egy példa:
    Van egy éves 10millás bevételed. Akkor nekem ne mondd azt, hogy csak minimálbért veszel ki. Legyél becsületes, és valdd be a tényleges kivételt. Valjj be havi 200K-s fizetést, és ez után fizess. Valdd be a teljes bevételt pénztárgépen fillérre pontosan, fizess be minden áfát, mindenre kérj és adj számlát, és számolj, hogy mi marad a zsebedben :F

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz BOOSTER #4846 üzenetére

    Ez a lényeg!
    Az a baj, hogy eddig eljutottunk 2 év alatt. Szerinted a Gyurcsány képes lesz hejrehozni azt, amit 2 év alatt lerontott?
    Én őszintén kívánom, hogy bárki is kerüljön hatalomra, helyre tudja hozni azt, mit ő, vagy más elbliccelt.
    Az a baj, hogy nekünk lehet hazudni, de az EU-nak nem, és bármilyen díszes is a máz, minket el lehet vakítani a festéssel, de az EU-t nem. Eddig már párszor hazudtunk az EU-nak, és ezért telt be a pohár, és a határidő...

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz _Volkovy_ #4852 üzenetére

    Pontosan az a baj, hogy tőled is lopják.
    Az adód hova megy? Ki vette fel az államadósságot?
    Ki csökkentette a ciklusa alatt az államadósság mértékét, és ki növelte az elődhöz képest?
    Miből fizetik vissza?
    A Te pénzedből! És ezért nem fejlődik az ország, mert a befolyt adó adósságrendeztésre megy, az állami kiadás fedezése meg hitelből, és a meglévő tulajdonok eladásából....
    De tényleg nem akarok szítani, ezek csupán tények ;)

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz hobizoli #4856 üzenetére

    Ez tévedés.
    Megveszel valamit 120.-Ft-ért, annak az adója 20 forint. Ezt visszakérheted az államtól.
    Eladod ugyanazt 240.-Ft-ért, annak az adólya 40.-Ft, itt befuzetsz 20.-Ft-ot az államnak adókülönbözetet.
    És fizetsz nyereség adót a kettő összeg között, fizetsz adót a teljes forgalom után is, és még sorolhatnám, hogy a 100.-Ft haszon után mit kell még fizetned. És ugye a törvény tiltja a kettős adóztatást...
    De másik példa a törvényes törvényszegésre a regisztrációs adó, amit áfával terheltek, és elkereszteltek regisztrációs díjra, hogy leplezzék a törvénytelenséget.
    Vagy még egy példa az örökösödési illeték, ami színtén adó, pedig a néha tulaj is leróta az adót a tulajdona után.
    Szóval ezek az állami törvénysértő törvények, és erre mondják azt, hogy a fejétől bűzlik a hal

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz _Volkovy_ #4890 üzenetére

    Ha nem lesz személyeskedés, akkor nem lesz összeveszés sem ;)
    Aki megsértődik mert más mást gondol, az hülye!
    Persze indokolni is kell néha, hogy ne csak levegőbe beszólás legyen.
    Menj el szavazni, és ezt mindnekinek javaslom!
    Bárki is nyer, az a jó, ha minél többen megyünk el.
    Én ott leszek, remélem Ti is ;)
    És ez lehet OV duma is, de ezzel teljesen egyet lehet érteni pártálástól függetlenűl szerintem ;]

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz hobizoli #4893 üzenetére

    Az alkalmazott nem fizet annyit!
    Egy minimálbér a vállalkozónak 85.000.-Ft-ba kerül, ebbő az alkalmazott 49.000.-Ft kap. (a régi minimálbér szerint, és kerekítve)
    Egyébként erről is beszélek, ez is törvénytelen!
    Illetve az szja már nincs a minimálbérnél, ha lenne, akkor +4.500.-Ft-al lenne többe a munkáltatónak az alkalmazott (szintén a régi minimálbérhez képest, amikor még volt szja a minimál béren)
    BEnzint ea vállakozó sem írhatja le, csak az üzleti utakhoz, ami bizonyathatóan üzelti út volt. De nekünk is van üzleti autónk, és mi nem írhatjuk le a gázolaj áfáját, mert az csak nagycégeknél lehetséges, akik fuvarozásból élnek!
    Ez olyan, ha 2-es adókörös vagy (most nem tudom, hogy mi a minimum bevétel, régen éves 2 misi éves forgalom kellett hozzá, hogy 2-es adószámot kapjál) akkor is csak a tevékenységi körödnek megfelelő termékek áfáját írhatod le.
    Pl. a vendéglátós a kenyér, a sütő, a mikró, stb. áfáját, a szállítmányozó az üzemanyag áfáját, a szállodás a tv, ágynemű, stb. áfáját, és még sorolhatnám.

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz alien8 #4905 üzenetére

    Ezzel én is így voltam régen, és mert, hogy jobboldali.
    Aztán megnéztem a két párt programját, elgondolkoztam azon, hogy az OV 4 éve alatt mi történt, és mi a 2x2 év MP, és GYF alatt. És azt kell, hogfy mondjam, az éretlen OV sokkal többet tett a kisemberért, és voltak sok jó tettei is.
    Én elégedettebb voltam vele, mint a 2 MSZP-s miniszterelnökkel.
    Ezek után rám lehet fogni, hogy köpönyeg forgató vagyok, de csak az vesse rám ezt a követ, aki ma is ugyanúgy gondolkozik, cselekszik, mint 10 éve, és ugyanazzal a lánnyal/fiúval él még mindíg aki az első igazi (ovodai) szerelme volt :P

    [Szerkesztve]

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz bitfarkas #4931 üzenetére

    Minimál bér emelés, és a Széchenyi terv, amiből a kis ember is profitált. Na nem anyagilag, han em nézdd mig Kiskunmajsa gyógyfürdőjét, amit ebből újítottak fel, és nem emelkedtek drasztikusan a jegyárak.
    Ellenpélda az agárdi gyógyfürdő, amit önerőböl újítottak fel, és drasztikusan emelték a jegyárakat...

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    Ezek a visszaigénylések már nem úgy mennek, mint régen!
    Régen munkaruha volt szinte minden ruházatom, és le lehetett írni.
    De ezt a kiskaput becsukták, mivel a munkaruhát csak úgy lehet leírni, ha befizetjük utána TB járulékot, mivel már nem cégesnek minősül, hanem cégtől kapott juttatásnak, ami adóköteles :O
    Benzint meg írtam, hogy csak kik és mikor írhatják le, és kizárólag céges autónál, ahol menetlevelet kell vezetni kilóméterre pontosan, és magáncélra nem lehet használni, mert ha elkapnak egy közúti ellenőrzésen, vagy 1km-el nem tudsz elszámolni, akkor adócsalásért lesittelnek!
    Ha ez jó, akkor minden vállakozóü vegyen céges autót, csináljon egy ufvarozó vállakozást, és akkor leírhatja, a benzint, amivel literre pontosan el kell számolni az állam felé. Ja és ők mondják meg, hogy az adott kocsi mennyit fogyazst papíron, és nem te a ténylegest!

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz Integra #4966 üzenetére

    Na jó, erre majd rákérdezek anyámtól, ezt ő intézi, én nem is nagyon értem :B

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

  • klepto

    addikt

    válasz virkir #4986 üzenetére

    Mindenre én sem emlékszem, de majd jön valaki, aki arról is mesél ;)
    Vagy akár mesélhetnél Te is arról, hogy miben jobb az egyik, mint a másik ;]
    De most már megyek, mert jó filmek tömkelege megy a sátáni dobozban :))

    Ha magányosnak érzed magad, indíts el egy horror filmet és kapcsold le a villanyt. Egyből nem érzed majd magad egyedül ;)

Aktív témák