-
GAMEPOD.hu
A topik a PayPal használatához kapcsolódó kérdésekkel foglalkozik.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Kernel
nagyúr
Szintén két utónevem van, én egészen odáig mentem az agyalásban, hogy először próbára regisztráltam egy PayPal-fiókot, hamis adatokkal, hogy felmérjem a helyzetet, vagyis a zavaros Internetes információk között inkább saját szemmel igazodjak ki.
Végül én is úgy csináltam, ahogy írod. Ha régen voltak is ebből problémák, de ma már a számítógépes rendszer a helyén kezeli a neveket, vagyis úgy kell lennie.
Először is küldtem rá 5000 Ft-ot, amivel elértem, hogy a hazai bankszámomat eltárolta, a fiókhoz kötötte a PayPal. Így az esetleges Withdraw sem lenne gond, nem kell variálni az adatok helyességével, mert már alapból tudja a célszámlát.
Utána a sikeren felbuzdulva küldtem még rá 20 000-ret, erre azzal jutalmaztak, hogy most már "Verified" vagyok, vagyis a kezdeti limitációk megszűntek. Kártyát én nem használok hozzá.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Nem minősítettek vissza, utólag már nincs ilyen, egyébként ezt csak a konkrét példa kedvéért írtam, amúgy nem tudom, hogy mi alapján történik. Pusztán a második utalás ténye, vagy számít az összeg is, fogalmam sincs.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Nem tudom, mi történne, ha másodszor is küldenél rá, de jobban utána nézve arról írnak, hogy bankszámla csatolása szükséges, kártya nélkül vagy kártyával:
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Johnny Cage #11354 üzenetére
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz #31941120 #11359 üzenetére
Elég furcsa probléma, az ember azt hinné, szívat a CapsLock (noha ezt nem tételezném fel), vagy valami egyéb beviteli hiba a gépeden.
Célszerű megpróbálni másik böngészővel is, akár egy új telepítésű Chrome vagy Firefox, ha eddig nincs ilyen telepítve a gépen.
Kísérleti célokra lehet regisztrálni egy másik PayPal-fiókot is, hamis adatokkal, de eltérő legyen még az email-cím is, nehogy az üzemeltetők bármiféle párhuzamot vonjanak. (Meg amúgy sem lehet közös email.) Hogy egy IP-címről próbálkozol, az ilyenkor nem számít, én is így csináltam. Később a próbafiók törölhető (close account).
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Ezért volt nekem kényelmes, amikor először utaltam rá 5000 Ft-ot a hazai számlámról, és automatikusan felvette a számlaszámot. Netbankból csak egy belföldi utalás díjába kerül (mivel a Unicreditnek kell küldeni).
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz computerbrot #11402 üzenetére
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Csomagjaink átvilágítása, vámolása, akit esetleg érdekel:
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz AstraCDX #11446 üzenetére
Valahol azt is írták, hogy csak átmenetileg zárolódik a bankszámlán, utána feloldják. Ez annyiból is érdekes lehet, hogy esetleg a zárolt tételek között kell keresni, ha van olyan.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Ha egy fióknak nincs tartozása, függő ügye, be lehet éppen zárni (close account). Én már csináltam ilyet, de az csak egy próbafiók volt, nem volt csatolva hozzá semmi.
Ha nekem ilyen gondom lenne, szerintem nem állnék le velük kínlódni, várni a bizonytalanra, inkább magam venném kézbe az ügyet. De ez csak egy saját szempont.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Az olaszok igen trükkösek, egy eset, amit olvastam, több éve: valaki autót akart vásárolni, de még semmi nem volt, csak valahogy kicsalták tőle a számlaszámát. Ezután elkezdték csapolni a számlát, valami inkasszó trükkel, amit azóta sem értek, de a cikkben el lett magyarázva, hogy ezt Olaszországból tényleg megtehetik, vagy megtehették akkoriban. Elképesztő. Ha én megtudom valakinek a számlaszámát, mire is megyek vele? Semmire.
Az olaszok elérték az is, hogy az eBay-es kínai eladók többségénél tiltólistán van az országuk, a csomaglopások miatt. Vagy simán csak letagadják, lehet tippelni.
Még itt a topikban is láttam olasz átverés áldozatát, néhány hónapja, aki naivan postázott valamit oda, "ajándékba", mert pénze nem lett belőle.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
-
Kernel
nagyúr
válasz Archer #11484 üzenetére
Én valószínűleg megkérdezném, hogy lehet-e törölni a rendelést, egyenleg, illetve limit problémára hivatkozva, beígérve a vásárlás megismétlését. Vagy hátha van jobb ötletük.
Egy kifizetetlen rendelés általában amúgy is törlődik automatikusan, csak mondjuk hetek múlva.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Neil Watts #11505 üzenetére
Nekem csak ennyi (netbank sablont is így mentettem el): PAYPAL PTE LTD.
Bank of America recipient: ezt azért hagyom le, mert szerintem felesleges. Nyilván el is férne, de nálam ez egy ilyen "hóbort", hogy minek az oda? Nem is kell, mint kiderült.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz metaksza #11554 üzenetére
Kétféle top-up van, egyik az instant, ahol felsorol szerződött bankokat is, másik a normál átutalás, ami bármelyik netbankból elvégezhető.
Ma már gyakorlatilag az instant sem nevezhető gyorsabbnak, mióta az új Giro számítógépes rendszer üzemel Magyarországon, ezért elegendő egy közönséges átutalás. De ha este intézted, akkor elvileg csak ma reggel nyitáskor indították el a pénzt. A délelőtt folyamán még megérkezhet, amiről email-értesítést küld a PayPal.
Én például a 16 órás banki zárás előtt szoktam indítani, ami éjfél után érkezik meg. De ez az Erste, vagyis a CIB viszonylatában nem tudom konkrétan a működést.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Igen, de mint említettem, kétféle TopUp választható:
Mindkettő banki átutalás, csak egyik az Unicredit Bank részére közvetlenül, az instant pedig egy szlovák bank megoldása, akik garantálják, hogy munkanapon 4 órán belül felteszik a pénzt:
https://www.paypal-topup.hu/WhatIsPayPalTopUp.aspx
Kinek, melyik szimpatikusabb. Nekem a standard (in a few days) is tökéletesen megfelel, nem tart 1 napig sem.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
-
Kernel
nagyúr
válasz Stanley-B. #11625 üzenetére
Sending, amikor email-címre utalsz, ahol értelemszerűen a cím tulajdonosának is van PayPal fiókja.
Csak a saját példámat tudom, netbankból küldtem először 5000, majd 20 000 forintot, később azt vettem észre, hogy verified vagyok. Miután egy lelkes hangvételű emailben tájékoztattak is, hogy most már milyen jó nekem. Kártyát soha nem csatoltam.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
-
Kernel
nagyúr
válasz gabesszg #11633 üzenetére
Nem jelent semmit, én 2 hónap után kaptam meg egy árut, mások 3 hónapról is írtak már a fórumom. 2000 Ft alatti csomagokat rendeltem, de eleve el volt döntve, hogy én semmi miatt nem fogok intézkedni, csak várni. Ha elveszett, akkor az lesz a hibaszázalék. De eddig minden megjött előbb-utóbb.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz ben400 #11638 üzenetére
Rossz adat esetén, ha visszafordul a pénz, 1500 Ft kezelési költséget számítanak fel. Interneten olvashatók ebből adódó problémák. Ami amúgy ingyenes:
Nekem nem kellett ilyen adatokat megadni, mert amikor Netbankból utaltam, a PayPal rögzítette, hogy honnan érkezett a pénz, így visszafelé nem is tudok mást választani, csak a saját bankomat. Még a formátumot sem látom, mert csak ennyit mutat:
Elvileg ez is egy lehetőség, hogy előbb utalsz rá egy kis pénzt, amiért a Netbank felszámít mondjuk 100 Ft körüli díjat, de legalább egyértelmű minden. Fontos, hogy a bankszámlatulajdonos és a PayPal regisztrált név azonos legyen, utóbbi persze fordítva (keresztnév - családnév).
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz zenefan #11661 üzenetére
A 400 Ft nem hitelesítési díj, csak próbaterhelés. Nem veszi el a PayPal, hiszen utána visszaadja.
Bankszámla hozzáadásánál ez nem értelmezhető, mivel arról nem tud pénzt levenni a PayPal. Csak azt kapja, amit én utalok. Azt viszont ellenőrzik, hogy a küldő neve azonos legyen a PP regisztrált névvel.
Bankszámla hozzáadásától még nem is lesz verified a fiók. Ez nálam is csak akkor következett be, miután kétszer utaltam pénzt a PayPal-re, közben egyszer vásároltam is. (Kártyát soha nem csatoltam.)
(#11660) Zh1k
Ha bankszámla sem tartozik hozzá, akkor később sem lesz verified a fiók, ami limitációkkal jár: [link]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Csak arra az email-címre lehet pénzt küldeni, amihez PP-fiók tartozik.
De ha jól tudom, a refund nem email-címre megy, hanem valahogy visszafordítják a PP-számlára. Így követhető utólag is, hogy mi történt. Ha email-címet kér az eladó, talán csak időt húz, vagy nem tudom, nekem nem volt még refund.
eBay-topikban talán jobban meg tudják mondani, ott sűrűbben látni ilyen eseteket.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz zenefan #11668 üzenetére
Teljes képtelenségeket kombinálsz össze. A PayPal-nek nincs inkasszó joga, pláne egy idegen országban. Még jogos tartozást sem tudnak behajtani. Ha én véletlenül megtudom a valakinek a bankszámlaszámát, csinálok hozzá egy PayPal-fiókot, azután a PayPal segítségével szipkázom el tőle a pénzt? Ne vicceljünk már...
Én biztonsági okból nem adom ki a befektetési kártyám adatait senkinek. Csak egy közüzemi számláról utalok rá, amihez bankkártya nem is tartozik egyáltalán.
Vagyis mindig csak én utalok pénzt a PayPal-re, amikor szükséges. Az ilyenkor ott pihen a virtuális térben (nem kamatozik), míg el nem költöm. Vagy vissza is utalhatom a bankszámlámra, erre van a Withdraw menüpont.
Sőt ha jól olvastam, akkor bankkártya nélkül, nincs pénzvisszatérítési (dispute) lehetőség! Jól sejtem?
Nem. A pénzt simán visszaküldik a PayPal-egyenlegre, onnan pedig vagy elköltöm másra, vagy Withdraw.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz zenefan #11674 üzenetére
Akkor már érthető, honnan vetted az ötletet, csak ez a hazai viszonyok között képtelenség. Van például egy ilyen "hu" cím is:
https://www.paypal.com/hu/webapps/helpcenter/home/
Nem akarom most alaposabban átböngészgetni, de elsőre úgy tűnik, azt a részt egyszerűen törölhették belőle, ami ránk nem vonatkozik.
Noha nem magyarul van, mert azt még nem oldották meg, vagy arra sem vették a fáradságot, hogy külön ránk vonatkozó részt írjanak a helpbe. Ehelyett egy ilyen egyszerűsített oldalt kreáltak, ahol az alapvető információk találhatók meg:
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Karima #11687 üzenetére
A Withdraw soha nem automatikus, bankszámlára mindig manuálisan kell utalni a PP-fiókból. De akármire nem lehet, csak azonos néven futó bankszámlára.
Azt nem tudom pontosan, ilyen OTP webkártyás megoldásnál van-e automatikus visszirány is, mert személyesen nem ismerem azt a rendszert, csak amit olvastam róla.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
-
Kernel
nagyúr
válasz K.ichigo #11713 üzenetére
Nem akartam már okoskodni, mivel az ember azt hinné, úgyis nyilvánvaló. Említettem is párszor a topikban. De amúgy van egyáltalán fogalmad, hogy mit jelent a rövidítés?
BofA re: = Bank of America recipient:
Azt is említettem már, hogy én ezt teljesen lehagyom, mert szerintem tök felesleges. Anélkül is megy az utalás.
Itt arról volt szó, hogy személyes befizetést végeztél az Unicredit bankban, amire ha visszakeresel a topikban, más is csinált már ilyet. Nekem úgy rémlik, hosszadalmasabb volt egy kicsit, mint a netbankos átutalás.
Nyugodt lehetsz, a banki ügyintéző szerintem tudja a dolgát. Fontosabb (de ez is már sokszor le volt írva), hogy a feladó neve egyezzen a PayPal-fiókban regisztrált névvel. Utóbbi lehetőleg fordított sorrendben (János Szabó formában). Bár nem tudom, személyes befizetés esetén hogyan kapnád vissza a pénzt, ha emiatt visszadobná a PayPal.
Elvileg elkérték a személyidet, ami csak a feladó azonosítását szolgálja, de azt ők nem tudják, hogy a PayPal-fiókban milyen néven szerepelsz.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
-
Kernel
nagyúr
válasz trakto #11761 üzenetére
Az sem mindegy, hogy hétfőn záróra előtt vagy után indítottad. Nekem például a 16 óra előtt indított utalás éjfél utánra megjelenik a PayPal-en, annyi esély talán még lehetett volna. Egyébként, amikor zárva a bank, az utalás sem működik.
Pénteken indítottam egy átutalást, annak státusza jelenleg is "feldolgozás alatt", ezt például az Erste felületén a tevékenységnaplóban lehet megnézni.
Meg persze az is árulkodó, hogy az egyenleg azóta sem változott, nem vonták le a pénzt. Hétfőn reggel szokták ilyenkor elindítani.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz highrise777 #11776 üzenetére
Unicredit személyes befizetés csak egy szükségmegoldás azok részére, akik bankszámlával nem rendelkeznek.
Ha már sikeresen hozzárendelted a kártyát, akkor kézenfekvő a 2. lehetőség választása. Ha ez nem lenne, akkor is egyszerűbb és gyorsabb lenne a netbankos felületről átutalni a PayPal-re.
A PayPal ajánlása szerint ilyenkor forintot kell utalni, noha úgy rémlik, a topikban próbálkoztak már mással is, végül valahogy az is megérkezett. Hogy mennyivel lassabban, vagy milyen hátulütőkkel (pénz váltogatása közben oda-vissza?), erre pontosan már nem emlékszem.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz freelanced #11790 üzenetére
Annyi költsége van, amit a bankod elkér egy belföldi utalásért, az Unicredit Bank részére.
Nekem az Erste Bankból 16 órakor indítják, az éjfél után jelenik meg. Amit reggel indítanak, az jó esetben átérhet a délelőtt folyamán.
Vagy van még az Instant Top Up lehetőség is, egy cseh bankon keresztül, de az sem sokkal gyorsabb, legfeljebb garantáltabb valamivel, hogy ezt az időt nem lépik túl.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Az eBay felületén meg lehet adni alternatív címeket is, amit azután át lehet állítani elsődlegesre, a "Contact Name" mezőbe pedig megadhatnád elvileg a saját neved.
De akadhatnak olyan eladók, akik csak a PayPal, vagyis azon keresztül a bankkártyatulajdonos címére szeretnek, sőt hajlandók szállítani, visszaélések elkerülése végett.
Szintén van lehetőség a PayPal és az eBay fiók közötti kapcsolat bontására, de annál is ott a figyelmeztetés:
Ezért talán célszerűbb lenne a PayPal-profilban több címet hozzárendelni, a másik névhez. Ezután pedig a postásodnak lehet szólni, valamint a postaládára feliratozni a másik nevet is, akkor kikézbesítik, csak itt jöhet további bonyodalom, ha meghatalmazást kér tőled a kézbesítő, hogy a más nevére szóló küldeményt átvehesd. Főleg, ha postára kell menni érte, ott pláne kérik a meghatalmazást.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Vagy ami még eszembe jutott, ha bontanád az eBay-PayPal linket, utána hozzárendelnéd az új PayPal-t, csak nem tudom, a gyakorlatban ez pontosan mivel járna, vagy eleve új eBay-fiókot is akarsz kreálni, akkor meg felesleges kavarni.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz attiati #11819 üzenetére
Pár hónapja itt is panaszkodott egy fórumozó, valami játékot vagy kód/acc akármit adott el, vevő megszívatta, azután se pénz, az akármi dolog meg elment (nem ismerem ezeket a játékos cuccokat, részletekre sem emlékszem jobban).
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz LACyCA59 #11843 üzenetére
A PayPal History menüben be tudod azonosítani, hogy pontosan milyen címre ment a pénz, sőt akár egy screenshot képében be is mutathatod az eladónak, hogy nézzen már szét jobban.
További információk: [link] Vagyis a másik topiknál az összefoglaló kinyitása.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
-
Kernel
nagyúr
válasz buca84 #11849 üzenetére
Szabálytalan, a pénzmosás lehetősége miatt nem engedik.
Noha nem esküdnék meg, hogy a topikban valaki nem említette, hogy mégis átcsúszott neki, de amúgy alapvetés, hogy ilyenkor a pénzt visszafordítják a feladónak. Csak ahhoz elvileg egy PayPal ügyintéző még megvizsgálja az automatikus rendszeren fennakadt ügyet, ami idő.
Sőt, mintha valaki panaszkodott volna pár hete, hogy jó sokat várt, mégsem ért vissza a pénz.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz buca84 #11854 üzenetére
Én is főleg olvasni tudok angolul, azt is főleg szakmai / műszaki témában. Nem mondom, hogy nem barkácsoltam már össze angol szöveget, szükséghelyzetben, de ehhez inkább rutinosabb valaki kellene.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
Ez is előfordul a topikban, noha a PayPal közli, hogy saját valutában, vagyis forintban kell feltölteni, de egyesek próbálkoznak.
Ennek legutóbb is az lett az eredménye, ha jól emlékszem, hogy valaki megkapta pénzt, csak hosszabb idő alatt, ráadásul forintra átkonvertálták a cél előtt, vagyis a Unicreditnél. Tehát így érdemes devizával próbálkozni.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz turbobusa #11889 üzenetére
Reggel nyitáskor indították a pénzt az OTP-től, annak a délelőtt folyamán kellene átérni a PayPal-re, ha minden jól megy.
De még most is a délelőtt "folyama" van.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Roland06 #11891 üzenetére
Elsőre én annyit látok, hogy írni kell nekik, majd közlik a többi teendőt. Valószínűleg vissza kell postázni, de csak egyeztetés után szabad, mert RMA# -akármi nélkül nem veszik át. De nem tudom mi az RMA#, az ügyet azonosítja, vagy ilyesmi.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz turbobusa #11896 üzenetére
Azért is fogalmaztam úgy, "ha minden jól megy". Ha nem, akkor várni kell még. Nekem például éjfél után szokott megjelenni, amit a 16 órás zárás előtt küldök (Erste Bank).
Remélhetőleg egyezik a számlatulajdonos neve a PayPal névvel (csak utóbbi fordítva), ha jól csináltál mindent.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
Új hozzászólás Aktív témák
● Tekintsd át a téma Összefoglalót!
● Használd a gyorskeresőt (Jobb felső sarokban van) a kérdés feltevése előtt, előfordulhat, hogy van már rá válasz.
● Ha mégsem találtad meg a választ, kérdezz!
● A topikban hirdetni nem engedélyezett.
Vám- vagy adócsalással, a PayPal szabályainak kijátszásával kapcsolatban tilos tanácsot adni vagy kérni a fórumon!
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Elemlámpa, zseblámpa
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Azonnali processzoros kérdések órája
- Milyen okostelefont vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- Jogász topic
- Bestbuy játékok
- Kötelező BIOS frissítéssel orvosolná a Core CPU-k stabilitási gondját az Intel
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest