Új hozzászólás Aktív témák
-
Studi
addikt
Egyrészt az Oly forgatható is, nem csak dönthető. Másrészt vannak rajta gombok, van rajta LCD, azaz irányítható önmagában is. A viszonylag kevés kezelőszervvel rendelkező E-PL5 esetén kényelmes lehet, hogy csak a vakuhoz nyúlsz, és tudsz állítani mindent. Sőt, látod is annak a beállításait. A zoom is automatikus az Olympuson, a Metznél neked kell rá figyelned.
-
Studi
addikt
válasz MrChris #63069 üzenetére
Ez egy másik.
Vettem, de kiderült, hogy szét van benne hullva az egész élességállítás mechanika, hol működött, hol nem. Az obi "fitymáját" hátrahúzva nem lehetett 3-4m-nél távolabbra élességet állítani. az AF is bizonytalan volt, lőttem vele full éles képeket, de volt, amikor verőfényes napsütésnél se tudott egy tőlem 30m-re lévő emeletes épületet eltalálni.
-
Studi
addikt
Talán az új, 14-42 II. verzióval első pillantásra, mert az is fémes borítást kapott. De ahogy kézbeveszed, a súlya elárulja a 12-35-öt.
Juszt: kevés jó üveg volt a kezedben. Ez a nehezebb járás inkább annak szól a 12-40-nél, hogy nagyobb mennyiségű üveget és fémet mozgatsz, amit amúgy meg is kell tartania a mechanikának, ha például lefelé lóg az obi. De ettől függetlenül precíz, pontos. A másik véglet, amiről beszélsz, az a Pana kitobikra (régi 14-42, 14-45, 45-200, de még a 100-300 is) jellemző műanyagos "megtapadás", amikor nagyobb erő kell a zoom megindításához, de aztán veszettül megindul, és jellemzően túltekered. Ez nehezíti a precíz beállítást.
-
Studi
addikt
válasz Oly-Service #63225 üzenetére
Ezzel a lépéssel újra versenyképes az E-M10 a kifutó E-M5-tel.
-
Studi
addikt
válasz .: JuSzT :. #63254 üzenetére
Ez most áprilisi tréfa? Köszönjük a hosszabb gyújtótávú makrót, ilyesmit kértünk. De AF nélkül, kézi blendével, 80 dekásan, egy százassal drágábban a 60/2.8-as Olynál ez életképtelen.
-
Studi
addikt
válasz Alabástrom #63405 üzenetére
Az Olympus vázak alapból tudnak vezeték nélküli vakuzást, amit az Olympus FL-35R, FL-50R, FL-600R vakukkal, valamint az Olympushoz való, 44 vagy nagyobb sorszámú Metz vakukkal tudsz használni.
-
Studi
addikt
válasz qpakcovboy #63662 üzenetére
Nem hókusz-pókusz, jó az. Minden gyártó elnevezi a fókuszrendszerét, ha kitalál valami újabbat, jobbat, gyorsabbat, halkabbat, pontosabbat. De a 20-assal való összevetésben nincs relevanciája.
-
Studi
addikt
válasz szata.68 #63707 üzenetére
A váz szerintem jó választás ár/érték arányban. Ami viszont valóban fontos lehet, az a világítás (ez a fogorvosi székben adott is lehet), és a jó obi. Makróból egyelőre nincs nagy választék: az Olympus 60/2.8-as makróját, vagy a Panasonic 45/2.8 a lehetőségek.
Mindkettőnek meg van a maga előnye/hátránya. Nagyjából adott fénymennyiségről beszélünk, de nem tudom, hogy fotózáshoz az mennyire elég. Ha elég, és a 2.8 fényerő egy elfogadható (mondjuk 800-as) ISO mellett használható, akkor az Olympus jobb lehet az olcsóbb ára, és a picit nagyobb munkatávolság miatt. Ha a fény kevesebb, akkor viszont a Panasonic képstabilizátora még segíthet a dolgon.
Ha tusz feldobni pár képet, amik a Sonyval készültek, akkor abból tudunk levonni következtetéseket a fényviszonyokról. Persze ha nem sérted ezzel senkinek a jogait, azaz nem látszanak rajta az arcok.
-
Studi
addikt
válasz FEDman #63712 üzenetére
Ez inkább játszani. Éles fényt ad, a színhőmérséklete sem túl jó, se az állíthatósága.
szata.68: vannak olcsóbb megoldások, amikkel nagyon jó képeket tudsz csinálni, de valahol biztos veszítesz vele. Amiben én gondolkozom, azok olyan megoldások, hogy ott van a közelben a gép, és gyakorlatilag állítgatás nélkül, pár másodperc alatt, automata módokban is tudod használni. Nem hiszem, hogy a páciensek szeretnének sokat várni, meg kitartani nyitott szájjal ezek miatt a képek miatt.
Körvaku nem rossz. Kicsit drágább ugyan, de jube7 fórumtárs hirdet itt egy nagyon profi Olympus körvakut, amivel szintén teljesen automatán működne minden együtt. A Yongnuo ezt nem tudja, ott neked kellene a vakun és a vázon is kézzel állítani mindent.
Objektívvel kapcsolatban is az a helyzet, hogy vannak olcsóbb megoldások, de azok nem hozzák ezt a fokú automatizmust, és gyorsaságot. Korábban itt többször kitárgyaltuk a makró objektíves alternatívákat.
Kitobival sem teljesen esélytelen amúgy, csak kell hozzá nézni valami jobb minőségű makró adaptert, lehetőleg Raynoxot, de semmiféleképp nem dioptriás lencséket.
-
Studi
addikt
válasz .: JuSzT :. #63720 üzenetére
Pont előny a kihajtható, mert még mindig fogorvosi székben gondolkozva nehézkesebben tudsz az LCD mögé kerülni szerintem.
rbalint: miféle utómunka? Nem olvastad figyelmesen a felhasználási területet, nem művészi igényességről, meg pixelbuzulásról van szó!
-
Studi
addikt
-
Studi
addikt
-
Studi
addikt
válasz Lassú Víz #63932 üzenetére
Kevés, nagyon kevés. A FF rendszereket nem a tehetős hobbistáknak gyártják, mint amilyenek mi vagyunk. A kőkemény profiknak készülnek, akik teljes rendszerben gondolkodnak, és ennek nagy része már ott is van a tarsolyukban. Ahhoz, hogy a mostani profi rendszerek mellett a Canikon alternatívát tudjon "kicsi milc*"-ben nyújtani, kellene gyorsan legalább 15-20 profi szintű üveget mellé dobni. Ennek az erőforrásigénye kegyetlen.
*: azért emeltem ki a kicsi milcet, mert a Kutyus által írt út is járható, hogy maradjon a bajonett, maradjon a méret, csak dobják ki a tükröt és a prizmát, tegyenek bele helyette keresőt. Esélyes, hogy pro vonalon ez a szemlélet fog első körben érvényesülni.
-
Studi
addikt
Ezek GX7-es képek, LR-ből elővarázsolva. Utómunkához sok közöm nincs, meg át is vannak méretezve, de én nem láttam a bőrön semmi sávosodást, vagy hasonlót.
-
Studi
addikt
Méghogy a Sony objektívek... Tudják ezek, mi kell a népnek!
-
Studi
addikt
Ha azt nyilatkozta az egyik ottani agy, hogy vizsgálják a 8 képes szenzormozgatás E-M1-es implementálását, akkor gondolom egy ilyen "light" verzió még nagyobb eséllyel eredményes lenne a hardvernél.
Persze más kérdés, hogy ha az E-M5mII-ben van 8 képes mód, akkor akarnak-e elvben alacsonyabb tudást beletenni az E-M1-be? Mert hiába érezném én hasznosabbnak a "light" módot, marketinget is kell mögé rakni. -
Studi
addikt
válasz role_of_72 #64160 üzenetére
Ez ilyen, kinyitni egy határozott tekeréssel ki tudod, akkor is ha épp a keresőbe nézel a vázon, nem kell a gomb után kutatnod, tapogatnod. Becsukni nem engedi az obit véletlenül használat közben.
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest