Új hozzászólás Aktív témák

  • fericske

    addikt

    válasz s4tch #1689 üzenetére

    Most, ami kijött a Marantz-zal és QP1r-rel, az összes többi Denon-hoz képest, a Pandorához képest és ZMF-ekhez képest is, meg alapvetően az összes akkor meghallgatott fejeshez képest, eléggé V volt, vékony közepekkel, és folyós magasokkal, illetve még a mélyek is túl puhák voltak.
    Biztos lehet kezdeni valamit vele fejpárna témázgatással, csak lövésem sincs mivel, hogyan.
    Azzal is lehet költekezni igencsak, ha veszegeted őket egymás után. Nem feltétlenül éri meg.
    Amúgy biztosan nem csak én gondolom így, mert bár még mindig £700 a hivatalos ára, sok helyen lehet találni szinte féláron már régóta.

    Tesztzene ide vagy oda, meg ilyesmi, egy prémium fejes legyen úgy jó, ahogy kézhez kapod.
    A Pandorám jó volt stock állapotában is, de amiket bepróbáltam upgrade, azokkal még jobb lett, NEKEM. De a lényeg, hogy alapból is jó volt, tetszett.
    Rámentem a Focal Clear és Utopia témára megint a tesztemmel, meg egyéb igényesebb zenékkel amiket be szoktam ilyenkor dobni. Töltöttem egy kis időt velük a komoly Benchmark kombón, mert az nem hibázik, úgymond, nem lehet ráfogni, hogy szűk keresztmetszet. Egy nagy tepsi médialejátszóra voltak dugva, masszív Atlas kábelekkel, meg balanced fejes kimeneten. Szóval, eléggé kimaxolt felállásban.
    A teszten mindkettő bukott ugyanúgy mint a CanJam-en. A Clear tragikusan vérzett el, és minden egyéb zenémen. Sziszeg, mos fent, sivít, ennyi. Az Utopia is, csak nem olyan fülsértően.
    Négy különböző felső kategóriás forrásról volt meg az Utopia - Senn HDV820, Ques.CMA600i, Simaudio 430HA, meg ez a Benchmark - egyikről sem tetszett, és úgy gondolom objektívan sem volt jó.
    A CMA600i-re sok általam eddig hallott fejest sikerült rádugni, mert ott vannak több helyen is ilyen rendezvényeken, és minden más fejes tetszett róla. Még az Elear annyira nem, de az nem volt objektíven nézve rossz.
    Az biztos, hogy én nem vagyok, leszek Focal hívő.

    Bodz
    Nem hallottam az 1100-at...

    Ebay D1200
    Ide UK-ba nincs vám meg tax onnan. £129 így, a helyi £169 helyett. £200-at is megér, szerintem.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák