Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Zirowe
nagyúr
Egyelőre még én is elméletben tervezek, mert csak alulról néztem fel a szellőzőben+google maps műhold képek.
Elvileg ma vagy holnap végre feljutok a tetőre is, akkor megnézem a földelési lehetőségeket is.Eredetileg az volt az elképzelés, amit fentebb is írtam, hogy a szellőző szélére hilti szalaggal erősítek két gégecső darabot amibe bevezetem a két koaxot+szilikont nyomok bele, de így, hogy képbe jött az önhordó kábel a korábbi elgondolás helyett az általad írt kapós megoldást fogom alkalmazni, köszönöm az ötletet.
Igen, nem szeretnék a kábelen spórolni, ezért szeretném kideríteni, hogy melyiknek van tiszta réz belseje.
Mert alapvetően attól félek, hogy a táv miatt a rezezett kábelen túl nagy lesz a veszteség mind jelben, mind az lnb számára feszültségben.
A két koaxból az egyik az lnb-ből töretlenül menne az egyik tv-be, de a másiknál szükséges egy toldás lakáson belül, mert az alap koax a tv-ig tavaly már kiépítésre került.Az a baj, hogy nem találok rendes adatokat arra vonatkozóan, hogy ha egy 60db conversion gain-es lnb-t használok egy túlméretezett mesh parabolával (100cm-es hotbirdhöz, amihez elvileg elég lenne a 80-as is), akkor 45 méteres távon van-e olyan jelentős a táp és jel veszteség rezezett acél kábelen, ami miatt az egész használhatatlan lesz.
Hieronymus: igen, korábban írtam, hogy két tv-hez (mindkettő beépített dvb-s2 tuneres, egy régebbi lg lcd és egy tavalyi lg oled) lesz a parabola twin fejjel két koaxxal.
A hajlási ívvel kapcsolatban arra gondoltam, hogy a szellőző mindkét oldalára kerül kampó amire az acél huzalt erősítem és a koaxot így tudom finoman hajlítani ott.
Sajnos a tetőn az antenna közelében egyáltalán nem megoldható az erősítés.We've jumped way beyond the Red Line. Limited supplies. Limited fuel, and now no hope! But I promise you one thing. On the memory of those lying here before you, we shall find it. And Earth will become our new home. So say we all!
-
Zirowe
nagyúr
Tehát akkor szerinted 45 méteres távon nagy parabolával nyugodtan lehet réz bevonatos acél, a veszteség nem fogja zavarni a vételt?
We've jumped way beyond the Red Line. Limited supplies. Limited fuel, and now no hope! But I promise you one thing. On the memory of those lying here before you, we shall find it. And Earth will become our new home. So say we all!
-
Zirowe
nagyúr
Csakis megbízható boltból veszek.
Rendben, nagyon szépen köszönöm a segítséget!
We've jumped way beyond the Red Line. Limited supplies. Limited fuel, and now no hope! But I promise you one thing. On the memory of those lying here before you, we shall find it. And Earth will become our new home. So say we all!
-
azbest
félisten
Nem tudom parabolánál ez mennyire probléma, de táv táplálásnál nem csak a jellel, hanem a tápfeszültség eséssel is kell számolni. A rézben kisebbet esik a feszültség, bár mivel itt nem amperekről van szó, lehet lényegtelen.
(#19112) Hieronymus
nem csak a V és H különbözik, hanem a 22kHz-es kapcsolójel is számít. Az kell a 11.70–12.75 GHz közti lekeverésére. Szóval 4 állapotú lehet. Nem tűnik jó ötletnek két boxot felfűzni és az lnb tápjával játszani. Max akkor működik, ha minden nézni akart adás ugyanabban a sávban van. Szóval a két független twin jó lesz.
Vannak okosabb megoldások, amikor egy kábelre fel lehet fűzni több erre felkészített boxot és a másik végén egy-egy boxhoz rendelt frekvenciára keveri le a jelet, de azt hiszem lnb ilyet nem tud, hanem más közbülső eszköz, multiswitch. Olyanokhoz meg quattro lnb a faja, ami 4 kábelen a 4 állapotot kezeli és a switch minden végpontnak ki tudja választani melyik kell épp adni.(#19106) Zirowe
hotbir-öt emlegetsz, de abból több is van. Ha a 13E-re gondolsz, akkor oda valsz bőven jó.Ha személyesen veszed, akkor nézd meg a végét a kábelnek. Az utp kábelnél eléggé látszik a futtatotton hogy belül más a színe a vágásnál. Gondolom koaxnál is.
[ Szerkesztve ]
-
Bozek
nagyúr
DVBViewer Recording Service (vagy a fizetős Media Server), ha azon belül megvan az EPG. A következő dolgok kellenek hozzá:
1. Először a Search EPG-nél be kell állítani a keresést, hogy tényleg csak azt vegye fel, amit szeretnél. Itt beállítasz a Timer Settings-nél mindent, és kipipálod az Auto-create recording timers-t. Majd alul adsz egy Preset name-t neki, aztán elmented. Így fent a Search preset lenyíló menüben ott kell lenni a megadott névnek. Ha már nem kell a keresés, akkor fent a Search preset-nél kiválasztod, majd alul a Delete-el törlöd.
2. A Timer-nél kiválasztod, hogy Internal Task Timer, majd nyomsz egy New Timer-t. Itt már csak beállítod, hogy mely napokon fusson le (érdemes mindig, amikor lefut az EPG Update), majd alul kiválasztod a Create timers automatically-t, aztán elmented.Így a kiválasztott időben leellenőrzi az EPG-t és ha a mentett keresésnek megfelelő adást talál, akkor beállítja hozzá a felvételt. Én egy időben így állítottam be mindig a Juventus meccsek felvételét, csak ott arra is kellett figyelni, hogy az "élő" szöveg a címben volt, a "Juventus" meg a description-ben.
Ja, és ha a Media Server-en (nekem ez van meg) belül állítottál be E-mail-t, akkor küld is egy üzenetet, hogy milyen felvételeket állított be neked. Nem tudom, hogy ez RS-ben hogy van, de úgy emlékszem, hogy az is tartalmazta ezt a lehetőséget.
Szerk: Én xEPG-t használok az EPG letöltésére, ott a beállításoknál van olyan, hogy Call Auto Timer after import. Ezzel elvileg a 2-es pont ki is iktatható, bár nem próbáltam.
[ Szerkesztve ]
-
azbest
félisten
Lehet az már régi írás. Újabban integrált kártyás boxot és modult adnak előfizetés mellé. De párhuzamosan fut a régi kódolás is, így akinek még a régi kártyás megoldás van, az is működik.
Arról nem tudni, hogy létezik-e contegós mindig tv kártya, lehet mindegyik cas7-es. Mielőtt megszűnt a kártyás értékesítés, még sima cas7et adtak. Utána meg már lehet csak integrált modult.
Az új kódolás conax contego, a régi conax cas7.[ Szerkesztve ]
-
-
HUP-on, de nem találom. Abban sem írták nagyon biztosra, hogy megy CI+-al, de hogy elvileg. A CI+-hoz a PCMCIA modul is kell, vagy hogyan...
IPTV encoder viszont működhet, csak obszcén drága : https://www.mythtv.org/wiki/IPTV_Encoders_as_a_Capture_Device
(MPEG kódolt stream be, HTTP vagy RTSP stream ki... Stream felvesz... )Mutogatni való hater díszpinty
-
Az jó kérdés, hogy a HDCP mit lép, de gyanítom, hogy max. egy VLC vagy mencoder után semmit (hacsak nem az IPTV box nyírja ki, mert esetleg az is a dekódolt streamet tolja tovább). Csak sajnos nincs fölös 100 ezrem kipróbálni
[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
farkas-j
őstag
Ha a "sima" Impulse T2/C-d van nem a H265-ös, akkor nehogy a korábban linkelt firmware-t tedd fel! Az az Impulse H265-ös változathoz való! Én úgy értettem, hogy neked az van. Ha a "sima" T2/C és a T2/C WiFi verziód van akkor innen vagy innen töltsd le a firmware-t.
[ Szerkesztve ]
Segédletek LG TV-khez: http://goo.gl/Brr7V4
-
farkas-j
őstag
Ebből nekem nem derül ki, hogy pontosan melyik típus. Rá van írva a készülék előlapjára. Ahhoz megkeresed a legfrissebb firmware-t valamelyik linken amiket beraktam. Letöltöd és kicsomagolod egy pendrájvra. Javaslom az EMU végűt feltenni. Csinálsz egy firmware frissítést a loaderrel együtt és kész. Utána újrahangolás (csatornakeresés) és használhatod. Esetleg annyit tehetsz frissítés előtt, hogy egy másik pendrájvra lemented a csatornalistát amit a frissítés után visszatölthetsz róla, ha nem akarsz újrahangolni.
Ha van Ralink RT5370 chipes WiFi adaptered, akkor fel is tudsz jelentkezni a hálózatodra így az Internetre. A Youtube az kétséges, hogy működni fog e. Ott folyamatos a változás így nem biztos, hogy a box eléri. Jelenleg nálam speciel éppen nem működik. Az időjárás működik. Ha vannak net-es rádió esetleg TV-s lejátszólistáid és kompatibilisek a box által elvárttal akkor nézheted ill. hallgathatod őket. Én egyszer hozzájutottam egy ilyen IPTV gyűjteményhez, de a ~80%-a nem működött, a maradékon meg számomra érdektelen műsorok voltak.
MindigTv-re vagy kábelTV-re használod? A saját kártyaolvasóját használod ha egyáltalán használsz kártyát?Segédletek LG TV-khez: http://goo.gl/Brr7V4
-
gregory91
senior tag
Igen ki kell csomagolni a pendrive gyökérmappájába(pl H meghajtó esetén ide >H:\).
Majd (ahogy előttem is írták) a rendszer-beállításában ki kell keresni a szoftverfrissítés usb-n keresztül-t.De ha szükséges egy mentés a csatornalistáról(vagy egyéb fontos dolgok).
Aztán békén kell hagyni, TILOS áramtalanítani/kikapcsolni mivel konkrétan lecseréli a rendszert és egyedül az frissítéskezelő fut rajta.
"Esetleg nem biztonságosabb(jobb?) egy USB-s wifi adaptert beledugni, és ő elintézi magának a frissítést?"
Ha a készülék támogatja közvetlenül a letöltést, megpróbálható az is, sőt, ha szolgáltató támogatja akkor letölthető egyenesen a szolgáltató egyik multiplexéről(DVB-C-n vagy DVB-T/T2-n keresztül).
"Bónusz kérdés: Ha van wifi adapterem, akkor ezzel tudok youtubozni, vagy internetes rádiókat hallgatni?"
Ha vannak erre alkalmas alkalmazások akkor miért ne(böngézők).[ Szerkesztve ]
Remélem itt elfér - https://sites.google.com/site/geriprojekt/ - https://github.com/kgregoryan - Az ember téved,a gép hibázik.
-
jel1
aktív tag
Ali-n ezt néztem ki. Ezen jók a kommentek, USB-C. Teszt is van YT-n. De elég drága. Tegnap ajánlott nekem egy welcome deal-t az oldal, 10 ezer lett volna, de az se túl jó ár, én max 5-6 ezret költenék erre.
Maradnék akkor ennél a githubos projektnél.
Azt honnan tudom meg, hogy melyik usb vevőkben van a megfelelő RTL2832 chip?
Currently:
• RTL2832 with tuner chip R820t
• RTL2832 with tuner chip E4000
• RTL2832 with tuner chip R828D (DVB-T2 support for MN88473, MN88472, CXD2837ER & CXD2841ER devices)
• RTL2832 with tuner chip FC0012
• RTL2832 with tuner chip FC0013
• MyGica T230
• MyGica (Geniatech) T230C DVB-T/T2/C
• MyGica Pad TV Tuner PT360
• EVOLVEO XtraTV stick (Some unbranded Android DVB-T sticks)
• PCTV AndroiDTV (78e)
• Potentially other AF9035 dongles. If your dongle works let me know and I will add it to this list.
The driver is not limited to these devices only. If a device has a Linux
kernel driver, then it probably could be ported. If you have ported a driver
for a device, get in touch with me so we can add it to the main driver.pl ez az ár tetszik. https://www.arukereso.hu/tv-tuner-c4027/terratec/cinergy-mini-stick-hd-145259-p248648485/#
-
Alapvetően a csatornákról veszi le az időt a box. Menü-rendszer-időbeállítas-> itt a GMT használata ha be van kapcsolva,akkor automatán állítja be. Ha kikapcsolod, akkor kézzel be tudod állítanj pár sorral lejjebb.
Lehet hogy a szolgáltatató rossz időt küld akár ki, próbáld meg hogy áramtalanítod és utána megnézed mire áll be. A Digikábelen és Mindigtv-n is van ilyen boxom, ott jól szokta mutatni az időt.Nincs support privátban! Írj a megfelelő topikba!
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen