Új hozzászólás Aktív témák

  • Synthwave

    HÁZIGAZDA

    válasz #48613632 #2870 üzenetére

    "Meghatározás kérdése, hogy azt a párezer embert minek nevezzük."

    Meg ugye kontextusé. Nem a párezer a lényeg, hanem a szüntelen aktivitás, és a csapvíz szintjén folyó új tartalmak, amik a minőségnek sincsenek híján. ;) Ez a második reneszánsz 2016 óta tart; az új Doomok igen sok új arccal ismertették meg a franchise-t, akik között akadtak olyanok is, akiket bevonzott a classic vonal, és a nagyobb YouTuberek/streamerek is pozitívan hatottak a létszámra. A válság a 2000-es évek derekának táján volt, de azok a sötét idők szerencsére már jócskán mögöttünk vannak.

    "Ami a korai Doomok egérkezelését illeti, valami oka csak volt annak, hogy az akkori gamerek több, mint 70%-a mégis inkább a billzettel irányította."

    Persze. Az volt a default beállítás, előtte meg szinte senki nem játszott FPS-t (nem is nagyon volt előtte, csak egy hangyamaréknyi, és tudtommal azoknál is csak a Wolfenstein 3D-nek és a Blake Stone-nak volt értelmezhető mouse supportja, bár az utóbbi nem annyira meglepő, hiszen Wold3D motort használ) egérrel, a legtöbbekben fel sem merült még a lehetősége sem. Én is billentyűzet onlyval játszottam anno Doom LAN-t E1M1-en, sőt, eleinte még a Quake-et is úgy toltam. Így visszagondolva némely egérre, valahol meg is érthető; az első sajátom (Genius GM-6000) akkora hulladék volt, hogy inkább kurzorgombok + SPACEBAR kombóval vittem el a Dune 2-t az utolsó pályáig. :DDD

    A másik faktor talán az volt, hogy ha bekapcsoltad az egeret, folyamatosan aktív volt a vertikális mozgás (vertical mouse movement: on/allow vertical mouse movement), értsd ha felfelé toldat az egeret, akkor előre, ha meg hátrafelé húztad, akkor hátra mentél vele. Ezt tudtommal az első source portok megjelenéséig csak külső programmal, pl. Pataki István NOVERT-jével tudtad kikapcsolni, így valószínűleg ez is közrejátszhatott a dologban, annak ellenére, hogy még aktivált vertikális tengellyel is órási előnye volt egy egeres játékosnak a billentyűzet only emberekkel szemben. Egyébként még ma is vannak néhányan, akik csak billenccsel nyomják (pl. BeefGee), de érthető okokból kifolyólag eléggé kihalt állatfaj ez. :DDD

    "Természetesen a régi, akkor aktuális meghajtókat beszerezve. Aztán meglátjuk, hogy egyáltalán elindul e."

    El fog. Ha NAGYON akarnám, meg is tudnám nézni, de őszintén bevallom, nincsenek mazochista hajlaimaim. :))Egyébként mire eljutottunk oda, hogy hazánkban sem volt über cucc egy 486DX-es gép, már megjött a Doom95.

    Egy időben még voltak joystickes formák is, bár ők mára a gamepados nemzedékké evulálódtak.

    Fun fact: sokáig az Autorun: on-hoz is manuálisan kellett átírni egy változót a cfg-ben (joyb_speed 31, illetve ha Final Doomhoz is szeretnéd, akkor 29). Amíg erre nem jöttek rá, sokan úgy nyomultak, hogy a klaviatúrán leragasztották a futás (alapértelmezett: SHIFT) gombjukat. : > Aztán megérkeztünk a source portok dicső korszakába.

    "Én a nézőszámot annak függvényében keveslem, hogy itt osztottad meg, egy közel milliós felhasználóval rendelkező közösségi szerveren, egy tematikus csoportban."

    Amit kb. hét ember látogat, és ha én nem varázsolom mildly related személyes naplóvá, akkor fél évig nincs új poszt. :DDD Viszont nézz rá azokra a csatikra, amiket linkeltem; egy új decino videó (kicsit overhype-olt a tag, de amúgy nyugis arc és jó player) például már az első nap 15-20 000 megtekintést hoz. És egy jövőre 30 éves játékról van szó, ami nagyon nem mindegy.

    [ Szerkesztve ]

    SKILLNUDGE - it kinda ownz you.▐ My Quake Live/DOOM PoVs(YT): http://tinyurl.com/oe5zwa2▐ 3dfx / Glide & SGI 4EVER▐Golden '80s-'90s▐▐▐▐▐▐▐▐ SZÁNKÓVAL A GERINCEDBEN NEM VIDÁM A KARÁCSONY.

Új hozzászólás Aktív témák