Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
hoffman_
veterán
Na, mivel I'm supposed to be learning, így most írok
Trigun
japdub'98-as a széria anime verziója, ami látszik a grafikán, ennek ellenére nagyon jóra sikerült, részemről több sokkal újabb és modernebb anime-t is lemosott a pályáról, nagyon jól átadta a szférát, és az akciók is szépek voltak. A sztori lassan bontakozott ki, egyre inkább felcsigázott. Illetőleg amennyire bugyuta és vidám volt az elején, annyira előjött a komoly oldala a végére. Nekem ez nagyon tetszett, ilyen váltást eddig még nem láttam. Az animet konkrétan Vash egyedül elvinné a hátán, de szerencsére erre nincs szüksége, a többi karakter is jól meg van csinálva, szerethetőek. Vash viszont egyszerűen zseniális, nagyot alkottak vele. Véleményem szerint alapmű, én nagyon élveztem. Ez bizony:
10/10
Ennek örömére megnéztem a filmet is, pár nappal később.
Tigun: Badlands Rumble
japdubNos, ehhez is nagy reményeket fűztem, de egy picit csalódtam. Nekem nagyon magasra tette a mércét a sorozat, és ez állítom, hogy nem ütötte meg. Szerencsére még így is elég jó volt, Vash hozta a formáját, bár a sorozatban több ideje volt kibontakozni, és ez sokat számított szerintem. A körítés itt kicsit gyengébb volt, és bár a grafika több évvel frissebb volt, a régit jobban szerettem. Összességében persze megér egy nézést, főleg annak, aki szerette a szériát.
7/10
[ Szerkesztve ]
"The time you enjoy wasting is not wasted time."
Új hozzászólás Aktív témák
● a spoiler formázás a topikban elérhető
- Napelem
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Házimozi haladó szinten
- Nem teljesít túl jól a kasszáknál az aktuális Xbox generáció
- Háztartási gépek
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Politika
- Öt Starship után embereket küldene a Marsra Musk és a SpaceX
- Bundle topik
- Gondoskodik róla az EU, hogy az Apple felnyissa a rendszereit
- További aktív témák...
- iPhone 11 64GB
- GAMER Intel i7 9700e/ RTX 2060 SUPER 8GB / 16GB DDR4 / 500GB NVME / Beszámítás / Garancia
- Sennheiser HD600 MADE IN IRELAND! Új állapotú! Ajándék Balanced kábellel
- Fujitsu LifeBook E756 - i5 6300U/8GB/256GB SSD/Windows 10/Hun
- Denon AH-D5200 Új állapotú 2026 januárig garanciás Hibátlan. +prémium balanced kábel!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen