Újból bejelentették a Six Days in Fallujah című TPS-t

A tíz éve leleplezett, majd hamar elkaszált akciójáték új fejlesztővel és kiadóval készül.

Anno 2009-ben mi is írtunk arról, hogy a Konami és az Atomic Games berkeiben készül a Six Days in Fallujah című, külső nézetes, taktikai akciójáték, amely a 2004-es valós események alapján és az ott részt vevő katonák beszámolóin, emlékein alapult volna. A bejelentés után szinte azonnal támadni kezdték a projektet, amelyet néhány hét múlva hivatalosan is elkaszáltak. A mai napon, egy évtizeddel később viszont úgy tűnik, hogy feltámad a program, ugyanis a Victura és a Highwire Games bejelentették, hogy ismét fejlesztés alatt áll a játék (valójában teljesen újrakezdik), azt továbbra is a veterán katonák történetei alapján készítik.

A megjelenés napja egyelőre még nem ismert, a fejlesztők tervei szerint a  Six Days in Fallujah még idén megjelenik PC-re (Steam) és eddig még meg nem nevezett konzolokra.