Miniatűr túlélőink a 2020-ban megjelent Grounded korai kiadásában számos kalandot élhettek át, köszönhetően annak, hogy a fejlesztők időről-időre kisebb-nagyobb frissítéseket tettek közzé számunkra. 2022-ben aztán befutott a teljes kiadás PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re, azonban idén februárban az Xbox Podcast alkalmából megtudtuk, hogy újabb plaformokra is elérhető lesz a program. A minap meg is kaptuk a Grounded: Fully Yoked Editiont PlayStation 4-re, PS5-re és Nintendo Switch-re, extraként pedig egy rövid launch tarilert is mellékeltek a fejlesztők.
PlayStationre és Switch-re is megjelent a Grounded
![](http://cdn.rios.hu/dl/cnt/2024-04/189838s.jpg/100)
"Drágám, a kölykök már újabb platformokon is összementek."
- Írta: oriic
- Forrás: GAMEPOD.hu
Percről percre
it 18 órán keresztül állt pénteken és szombaton a PlayStation Network, ezért lép a Sony.
ma Óra mellé? Óra helyett? Ékszer helyett? Mire jó egy okosgyűrű a gyakorlatban? A Samsung termékével kerestük erre a választ.
ph A DGF, azaz Dense Geometry Format ráadásul teljesen kompatibilis a szabványos kódokkal, illetve a mai hardverekkel.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
A gyári kábelek fontosságára hívják fel a figyelmet az új GeForce-ok gyártói
ph A cégek figyelmeztették a kereskedőpartnereiket, hogy tudassák az ügyfeleikkel a mellékelt tápadapterek előnyeit.
Akciófigyelő: Bálint-napi ötletek a Foreotól
ma A svéd skin-tech márka 30-40%-os kedvezménnyel készül a szerelmesek napjára.
Újabb képek az Oppo Find N5-ről
ma Közeleg a bemutató dátuma, egyre több információ szivárog ki a legvékonyabbnak ígérkező hajlítható készülékről, most viszont hivatalos forrásból érkezett a képanyag.
Játékba csomagolt malware 85 GB-ban
lo Általában a rosszindulatú kódok igyekeznek minél kisebbek lenni, kerülve a feltűnést. Ekletáns példa az SQL Slammer,...
Bukósisak, az életmentő extra!
lo Jómagam azok közzé tartozom, akik a legszívesebben kerékpáron is kötelezővé tenném a bukósisak használatát. Legalábbis...
Poco X7 Pro bemutató (videó)
lo Megérkezett hozzám a legújabb Poco (Xiaomi) telefon, amelyről egy rövid kicsomagolós videót is készítettem, pár...
Régi Gépterem: II.386
lo Időutazás a Régi Gépterem következő korszakába…II. 386:Nagymamánál még egy 386-ost építettünk maradék alkatrészből...
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- OpenMediaVault
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Borotva, szakállnyíró, szakállvágó topic
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- Ömlik a pénz a Huawei-hez
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- Star Trek
- Asszociációs játék. :)
- Nők, nőügyek (18+)
- További aktív témák...