Hirdetés
A Bizzare Creations eddig még nem hibázott, ha autós játékról volt szó, az MSR és a PGR játékok bizonyították hozzáértésüket, és immár az Activision szárnyai alatt egy új dologba vágnak bele. A Blur valamelyest szakít az eddigi hagyományokkal és a PGR koncepciója mellé behozza a képbe a fegyvereket is. Olyan nyilatkozatokat is olvashattunk már, hogy ez lesz a "felnőtt Mario Kart". Az E3 alkalmával látható videók viszont eddig még nem kápráztatták el a közönséget, tehát a 2009 év végére várt játékon nem árt ha még csiszolnak a készítők. Mindenesetre az Activision bizakodó, mivel 40 millió dollárt hajlandó fizetni a Bizzare Creations-nek, ha a játék hozza a papírformát.
Ezen kívül kiderült, hogy a PGR játékokból eddig 7 millió példány talált gazdára. Gratulálunk a szép eredményhez, és bízunk benne, hogy a Blur is legalább olyan jó lesz, mint a csapat eddigi játékai.