Hirdetés
A Red Candle Games tavaly jelentette be a Nine Sols című játékot, amely egy kézzel rajzolt 2D-s akció-platformernek készül. A Unity által hajtott alkotás eddig még nem kapott pontos megjelenési dátumot, a fejlesztők korábban arról beszéltek, hogy 2023. második negyedévében, szóval valamikor nagyjából az év közepén érkezik a végső változat, tavasszal azonban kiderült, hogy a megjelenés elhalasztották az év végére. Mivel egy ideje már nem hallottunk a programról, adta magát a kérdés, hogy mi a helyzet a premierrel. Hivatalos bejelentést ugyan nem kaptunk, azonban nemrég frissült a játék steames adatlapja, ahol immáron az látható, hogy 2024. első negyedévében kapjuk meg a programot.
A játék korábbi előzetese
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor számíthatunk a premierre, így nem marad más hátra, mint a várakozás, esetleg ismét ránézhetünk a korábban már kiadott demóra.