Hirdetés
A BBC-nek Kaz Hirai azt mondta, hogy bízik abban, hogy a Sony a jelenlegi generáció végén ismételten piacvezetői pozícióban lesz, és hosszú távon legyőzi majd a Nintendo-t és a Microsoft-ot.
"Nagyon bízok benne, hogy a tíz évre tervezett életciklus végén akkora felhasználó táborunk lesz, amekkorát előzetesen vártunk, és ez természetesen a piacvezetői pozíciót jelentené" - mondta Hirai.
Az valóban vitathatatlan, hogy a PlayStation 3 megindult ezen az úton, hiszen a PlayStation Day-en kiderült, hogy a konzol eladásai Európában leelőzték a közel másfél éves előnnyel induló Xbox 360-ét, és ha ehhez hozzávesszük azt, hogy Japánban már-már törvényszerűen jobban fogy a gép, az Egyesült Államokban pedig az idei évet tekintve egyelőre jobban áll, akkor elmondhatjuk, hogy valóban csökkenni látszik a Microsoft-tal szembeni lemaradás. A Nintendo azonban minden bizonnyal továbbra is kemény fejtörést okoz a Sony-nak, hiszen a kiotóiak jelenleg mindhárom régióban jobban teljesítenek - Hirai a fenti kijelentést talán arra alapozza, hogy a PlayStation 3 annyival több ideig lesz a piacon, mint a Wii, hogy idővel ez a hátrány is elfogy majd. Igaz, az elnök azt mondta, hogy szerinte a mostani konzolgeneráció tovább fog tartani az átlagnak tekinthető öt évnél.
Hirai egyébként elismerte, hogy a PlayStation 3 első éve valóban nehézkes volt, első sorban a gépre megjelent kevés cím, illetve a konkurensek sikerei miatt, ám úgy gondolja, hogy 2008-ban sok minden megváltozik majd. Az elnök állítása szerint az idei esztendőben eddig remekül fogy a gép, ráadásul úgy, hogy még csak két kulcscímüket - a Gran Turismo 5 "Prologue"-ot és a Grand Theft Auto IV-et - lőtték el, és az év hátralevő részében még olyan exkluzív játékok érkeznek, mint a Metal Gear Solid 4, a LittleBigPlanet, vagy a Resistance 2, és az online hódításra készülő Home-ról sem szabad megfeledkezni.
A Sony tehát sokat vár idén a PlayStation 3-tól: meglátjuk, hogy az erősnek ígérkező idei felhozatal milyen mértékben segít majd a hátrány ledolgozásában a riválisokhoz képest.