Dragon Age II: A küzdelem fortélyai

A BioWare kiadott egy újabb videót a Dragon Age II-ből. Ezúttal a játék vezető dizájnere, Mike Laidlaw mutatja be nekünk, hogy miképpen oldhatjuk meg a kialakult konfliktusokat. Az itt bemutatottak tanulsága szerint teljesen ránk lesz bízva, hogy miképpen vezényeljük le a csatákat. Játszhatjuk úgy is, mint egy akciójátékot, de aki taktikázni szeret, azt is megteheti.

Aki a kaszabolást szereti, az szimplán, valósidőben kiirthat mindenkit, aki az útjába kerül, akárcsak egy akciójátékban. Viszont aki taktikus RPG küzdelmekre vágyik, az is megtalálja majd a számításait, a pillanat-állj funkció segítségével szabadon kiadhatja majd parancsait a karaktereknek. Lássuk a bemutatót:

A videóban PC-s gameplay jeleneteket láthatunk, így érdemes megtekinteni, hogy miképpen fog kinézni majd a Dragon Age II a gépünkön, amikor 2010. március 11-én megjelenik PC-re, PS3-ra, valamint XBOX360-ra.

Azóta történt

Előzmények