Hirdetés
Deering azt állítja, hogy manapság tízből mindössze csak három játék hozza vissza a fejlesztési költségeket, éppen ezért úgy gondolja, hogy új bevételi források után kell nézni, hogy ez a helyzet javuljon - például az online és az offline promóciók kreatív ötvözésével.
A volt elnök szerint már csak azért is szükség van erre, mert a piac töretlenül növekszik: szerinte az aktív felhasználók száma 2011-re a két és fél milliárdot is meghaladja majd, melyekhez a konzolok félmillióval, a mobiltelefonok és a PC-k pedig további egy-egymillióval fognak hozzájárulni.
Sőt, Deering egészen konkrét becsléseket is megosztott velünk: ő úgy gondolja, hogy három év múlva két óriás, a Nintendo és a Sony uralja majd a konzolos piacot, 150 millió NDS-sel és 80 millió Wii-vel, valamint 80 millió PS3-mal, (az aktív felhasználókat tekintve) 90 millió PS2-vel és 70 millió PSP-vel, míg a maradék 40 milliót az Xbox 360 szolgáltatná.