A PlayStation 4 játékok is 60 dollárba fognak kerülni

Nemrég írtuk meg, miszerint a Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy az XBOX One konzolra megjelenő "first-party" játékok ára 60 dollár lesz, vagyis hasonló összegekért vásárolhatjuk majd őket, mint az XBOX360 kiadásokat. A Sony most csatlakozott ehhez az árazáshoz, elmondásuk szerint ugyanannyiért adják majd az új PS4 játékokat, amennyibe a PS3 kiadások kerültek eddig.

Tehát mindkét konzolgyártó maradt a hagyományos árazásnál, nem fognak többe kerülni az új generációs készülékekre megjelenő programok, mint a jelenlegi játékok. Hazai viszonylatban ez annyit jelent, hogy 12-15 ezer forint között várhatjuk majd a termékeket. Bár előfordulhat, hogy némely viszonteladó ettől eltérő összegekért kínálja majd őket.

Azóta történt

Előzmények