A jótékony jakuza

Méregdrága kígyóbőr cipő, piszkosfehér öltönynadrág, karmazsin selyeming –Kazuma Kiryu divatérzékének nem kellene ilyen jól működnie, ám valamiért mégis ő a legstílusosabb karakter a Yakuza-széria legújabb részében. A „nem kellene működnie, mégis nagyszerű” leírás pedig az egész sorozatra is ráillik, hisz a Yakuza sok tekintetben kilóg a mai játéktrendeket követő riválisai közül, néhány tekintetben meglepően primitív, ám az összkép most, legalább hetedjére is nagyszerű lett.

Hiába a hatos számozás, a Song of Life a sorozatot nem ismerők számára is teljesen fogyasztható lett; nyilván itt-ott felkapja a fejét a széria veteránja egy-két ismerős helyszín vagy karakter láttán, de az új játék története kerek egészet alkot. De azok kedvéért, akik nem találkoztak még a Yakuzával, vegyük át a lehető legvázlatosabban az alapokat! Főhősünk neve Kazuma Kiryu, aki ifjú jakuzaként kezdte megannyi játékkal ezelőtt karrierjét Japán legfőbb bűnszervezetében. A ranglétrán gyorsan lépkedő harcos azonban meglehetősen hamar belekerült egy sokmilliárd jenes ingatlanpanamába, és végül megszakította kapcsolatát a jakuzákkal. Legalábbis megpróbálta, hisz ahogy az Michael Corleonéval is megtörtént, őt is állandóan visszarántják a bűn világába. Néha egy haver kerül nagy pácba, máskor egy kis zsarolás lép be a képbe, vagy éppen a fogadott gyermeke, Haruka életében megjelenő rosszarcú alakok jelentik az okot, de valahogy Kazuma sosem tud végleg elszakadni a jakuza-klánok komplex világától.

[+]

Az ötödik rész vége komoly következményekkel járt Kazuma életére: hősünket ismét lecsukták, ezúttal három évre. Mikor – már néhány ősz hajszállal gazdagabban – kiszabadul, már okinawai visszavonulását tervezgeti, de természetesen a „boldogan él, míg meg nem hal” terv megint nem jön össze. A Kazumát ismét rosszarcú alakok közé sodró történet még a szokásosnál is drámaibban indul: rég nem látott Harukát Tokióban elgázolja egy autó, és hogy még cifrább legyen a sztori, a kómába esett lányról kiderül, hogy időközben anya lett, egyéves-forma kisfiára pedig az állami gondozottak sorsa vár. Aki követte már Kazuma bármely korábbi kalandját, az tudhatja: az árvaként felcseperedett ex-jakuza azonnal elrabolja a kölköt, és karján a bömbölő csöppséggel rögtön nyomozásba kezd. Először megpróbálja kideríteni, hogy mi történt Harukával az elmúlt években és hogy ki is lehet gyermekének apja, majd a hangsúly átkerül annak megértésére, hogy a legnagyobb jakuza-klánok, a kínai tongok és a triádok legújabb háborújának ehhez az egész ügyhöz mi köze lehet.

Noha a Yakuza-sorozattól cseppet sem idegen a több főszereplő használata (a gigantikus ötödik rész például már öt karaktert, és velük együtt öt várost adott), a Song of Life kizárólag Kazuma nyomozására és az ezzel összefüggésben megjelenő ügyeire koncentrál. Helyszínből ezúttal kettőt kapunk: a szokásos tokiói piroslámpás negyed, Kamurocho mellett egy Hirosima-közeli falucska, Onomichi utcái biztosítják a játékteret. Nem kell GTA-méretű pályákra gondolni: a Yakuza eddig is és most is nagyságrendekkel kisebb játékteret biztosít a nyitott világot használó riválisaihoz képest, ám az a nagyszerű tervezés miatt még 30 óra után sem válik unalmassá.

[+]

Az egész nyomozást igencsak megnehezíti Haruto, a fiatal gyerkőc, akit Kazuma vérszomjas apamedveként véd mindenféle esetleges veszélytől – jaj annak a suhancnak, aki oktalan asztalcsapkodással felébreszti a végre álomba szunnyadt kölyköt. Természetesen Kazuma megint óriási horderejű balhékba csöppen bele, még akkor is, ha minden erejét latba vetve próbál távol maradni egykori klánja ügyeitől. Amikor Onomichi egyik legsatnyább jakuza-klánocskája végül tiszteletbeli taggá avatja, ismét egy rakás minijáték nyílik meg előtte – talán nem annyi, mint korábban, de unatkozni most sem fogunk.

Ökölharc és felnőtt chat

A Yakuza 6 pontosan azt a receptet követi, mint elődei: egyfelől áll egy nagyszerűen megírt, rengeteg karaktert megmozgató komoly és sokszor érzelmes (és nem egyszer melodramatikus) történetből. Ez talán a legfontosabb komponense, és e tekintetben legfeljebb annyi kifogásunk lehet, hogy a hiroshimai kiruccanás miatt közel sem jelenik meg annyi régi ismerős a történetben, amennyit a sorozat eddigi viselkedése alapján várnánk. A központi történet most is millió eltérő küldetést vonultat fel; néha az okozza a gondot, hogy az éjszaka közepén egy álmos kisvárosban tejport szerezzünk, máskor pedig a Tokió legfontosabb területeiért vetélkedő kínai és japán bűncsoportok háborúját kellene valahogy túlélnünk.

A másik jellegzetesen yakuzás játékelem a millió mellékküldetés és minijáték, amelyek a központi történet komolyságától eltérően általában az abszurd felé vett lendületes kitérőként értékelhetők. Kazuma egy ízben például egy szexchat-függőnek próbál segíteni, és így maga is fejest ugrik ebbe a világba, és nemsokára már ő próbálja webcamen keresztül különféle csinos hölgyekről leimádkozni a ruhákat. A játéktermekben az Outrun, a Virtua Fighter 5 és a Space Harrier tökéletesen emulált verziói várnak ránk, lehet baseballozni és dartsot játszani, van karaoke, kimehetünk a tengerre halakat szigonyozni vagy a sikátorokba drónt hajkurászni, és a játék második felében már egy hostess-klubot is felkereshetünk. A kedvenc időtöltésem a saját banda bővítése és harcba vezetése lett: a küzdelmek rém egyszerű stratégiai játékként jelennek meg, az osztag fejlesztése sem komplex, ám mégis legalább öt órát töltöttem el csak ezzel a minijátékkal.

A központi történet eseményeit, illetve a mellékes dolgokat a két helyszínen való szaladgálás köti össze, és ez természetesen rengeteg bunyóhoz fog vezetni. A Yakuza-széria nagyon rég eredetileg a Streets of Rage-játékok efféle újragondolásaként indult, és bár ebből a koncepcióból nem sok minden maradt meg 2018-ra, az tény, hogy rengeteget fogunk verekedni mind a missziók során, mind véletlenszerű jelleggel az utcákon kóborló részegek, jakuzák, suhancok, jaszkarik és más nagypofájú legények közt. Kazuma természetesen kiválóan állja és még lelkesebben szórja a pofonokat és a rúgásokat, és természetesen a tereptárgyak most is kiváló lehetőséget adnak ellenfeleink arcának betörésére – nincs is annál szebb látvány, mint amikor egy biciklivel verünk laposra egy rakás hangoskodó alakot. A harcrendszer nem különösebben mély, inkább a gyors és látványos bunyóra megy rá, mintsem a kifinomult manőverekre, stamina-menedzselése vagy bármi hasonló taktikus dologra. Kazuma fejlesztése természetesen most is fontos dolog, a flörtölési képességeit éppúgy tudjuk javítani, mint alkohol-tűrését, ökleinek erejét, vagy épp a harci kombóinak számát. Ezúttal öt eltérő XP-kategóriát fogunk gyűjtögetni, és mindegyik más képességek és bónuszok megvásárlására alkalmas.

Ha vákuumban nézzük, a Yakuza 6 nagyszerű játék: története – fantasztikus átvezető videóinak tömegével – magával ragadó, a bunyók is kellően rövidek ahhoz, hogy sose unjuk meg őket, az elvadult minijátékok pedig most is kiváló szórakozást nyújtanak. Az azonban mindenképpen igaz, hogy mind a Yakuza 5, mind pedig a Yakuza 0 ennél sokkal gigantikusabb kaland volt. Nem szimplán a játékórák számáról van szó (bár valamicskét az is csökkent: pusztán a sztori valószínűleg most 20 óra alatt letudható, de a mellékes dolgok ezt könnyedén meg is tudják duplázni), de a fejlődési rendszer is egyszerűbb lett, és hiába van sok minijáték és mellékes időtöltési lehetőség, e téren az elődök jóval monumentálisabbak voltak.

Biztos vagyok benne, hogy nem tetszik mindenkinek ez a sorozat: sokak számára lassú, mások talán tömény „japánságát” viselik nehezen (angol szinkron sincs), vagy épp tényleg viszonylag egyszerű harcrendszerében találnak kivetnivalókat. A hatodik, lezáró rész ironikus módon azonban kiváló alkalom a Yakuza-újoncok számára, hogy megismerjék a sorozatot. A főmenü tartalmazza a korábbi részek összefoglalásait, a nyomozásra koncentráló történet pedig kellő gyengédséggel vezeti be a játékost a jakuza-családok, -klánok és -szövetségek fura életébe. Ha pedig valakitől amúgy sem idegen a japán környezet, a Yakuza 6 tökéletes választás lehet számára, hogy virtuálisan felkeresse ezt a különleges, hangulatos és feledhetetlen világot.

A Yakuza 6: The Song of Life kizárólag PlayStation 4-re érhető el.

Pro:

• Rendkívül jó történet és karakterek;
• sok opcionális lehetőség;
• élmény elveszni a világban.

Kontra:

• Kisebb, mint két elődje.

85

Grath