Hirdetés

Watch Dogs: Legion teszt

A Ubisoft játéka 2014-ben annak konzolgenerációnak volt az egyik nyitójátéka, amitől most most búcsúzik. London zseniális helyszín, a játékmenet élvezetes, viszont a sztori túl sok szálon fut, és technikai hibák is akadnak.

Hirdetés

Chicago és San Francisco után a virtuális Londonba érkezett a Ubisoft-féle Watch Dogs, a sorozat harmdik része pedig bár az alapkoncepción nem változtat, sok szempontból érettebb lett elődeinél. A kiindulópont továbbra sem túl pozitív: a közeljövő Londonját robbantásos terrortámadások rázzák meg, a jól ismert DedSec csapat feladata pedig az, hogy ezeket megakadályozza, pontosabban enyhítse a csapás mértékét. A támadás mögött a Zero-Day nevű hackercsoport áll, akik viszont a háttérben nagyon ügyesen a DedSecre hárítják az ügyet, és ezzel gyakorlatilag elő is állítanak egy káoszos helyzet. Persze a politikai vezetők tehetetlenek, és az Albion nevű, Nigel Cass vezette magánhadsereg száll be a rend helyreállításba.

Belép a képbe egy S.I.R.S. nevű hírügynökség, és előtör a Clan Kelley nevet viselő bűnbanda is, a képlékeny szituációt pedig ki erre, ki arra használja, miközben a helyzet aránylag kilátástalan, és láthatóan korunk technológiai fejlettségét is sikerül a lakosság ellen fordítaniuk a rosszakaróknak. A második rész San Francisco-i helyszíne és hangulata a maga szintén furcsa történetével jóval derűsebb volt, a harmadik rész nagyon sötét és negatív alaphangulatú lett. Sok szálon fut a cselekmény, és rengeteg közepes, sablonos karaktert dobtak be egy valódi főszereplő helyett, ám a történet puzzle-je mégsem igazán áll össze, kicsit darabos a történet vonalvezetése, a humort többek közt a DedSecet segítő mesterséges intelligencia, Bagley adja, de szintén nem túl magas szinten. Biztos lesz, aki a sztorijáért fogja szeretni a játékot, de én sokkal esélyesebbnek látom, hogy maga a játékmenet az, ami megfoghatja a játékosokat.

A feladatlista jelentős része valamilyen létesítményben zajlik, ahol likvidálnunk kell eszközöket, információkat kell szereznünk, vagy épp meg kell szerezni valamit. Az ügynökünkön kívül ezt egy pókrobottal is megtehetjük, ami csomó esetben rendkívül hasznos, és jellemzően nem is kelt akkora feltűnést. A felszereltségünk alapvetően jó, viszont a humán erőforrásra nagy szükségünk van, így a lakosságból is kell toboroznunk embereket, akik így vagy úgy, de hasznosak lehetnek az ügyben. Főszerepben a hackeri tevékenység, az Albion-propaganda megfékezése és a hagyományos akciók, de a járműveket is egészen tág tartományban értelmezve fel tudjuk használni, a daruskocsi vagy a drónozás pedig rengeteg esetben jelenthet könnyebbséget vagy épp megoldást.

Mielőtt megszólítunk egy jelöltet, előzetesen egy rövid információlista áll rendelkezésünkre, vannak nagyon hasznos, közepesen hasznos és teljesen használhatatlan figurák is, ahogy a toborzási esélyeink is változóak. Az open-world világ előnye itt megjelenik és logikusan is van felépítve, mindenkit a maga környezetében adekvát helyen találhatunk meg, így ha egy tapasztalt orvosra van szükségünk, nagyobb esélyünk van a kórház mellett, mint a szórakozóhelyeknél délelőtt. London népességének sokszínűsége egyébként markánsan megjelenik itt is, és ez egyébként jó hatással van a felhozatalra.

Tényleg sokszínű tud lenni a játékmenet azáltal, hogy rengeteg feladatot sokféleképpen meg lehet oldani, és ilyen téren nagyon jól belevihetjük a saját stílusunkat az akciómenetbe, és egyébként olyan téren is rugalmas a játék, hogy egy-egy karakter csak bizonyos időre, egy kórházi kezelésre vagy börtönlátogatás erejéig tűnik el, vagy akár végleg is búcsút mondhassunk neki. A történet fő szála mellett persze futhat mindenféle mellékküldetés is, ami szintén a jobb emberek megszerzésének érdekében lehet igazán hasznos, viszont ezek a küldetések némiképp repetitívek és gépszerűvé is válik a megvalósításuk a többedik után.

Mi az Xbox One-os verziót próbáltuk ki egyelőre, ez grafikailag és teljesítményben sem nevezhető kiemelkedőnek (nem kizárt, hogy a next-gen változatokról is beszámolunk majd, de a régebbi gépeken kifejezetten tud dövögős lenni), viszont a várost zseniális pontossággal és alapossággal alkották meg, nem csak a nevezetességek, hanem az általános struktúra szempontjából is. Hiteles és már-már pubok, taxik és buszok vesznek minket körül, ezek pedig mind szerepet is kaphatnak a céljaink teljesítésében. Hangulatosak a zenék és a rádióállomások is, ami szintén fontos, ha kétszámjegyű órányit töltünk el egy játékkal.

Idén októberben először előző generációs konzolokra és PC-re, november 10-én pedig PlayStation 5-re és Xbox Series gépekre jelent meg a játék, és bár elvileg mostanra már többjátékos is létezne benne, valójában a Ubisoft még az általunk egyébként kevésbé tapasztalt technikai hibákat foltozgatja, és csak jövőre jön bele az online mód. London minden szempontból változatos és autentikus helyszín, és bár a sztori nagyon sötét és sokkal mélyebbre nyúl, mint az előző rész esetén, összességében az egész játék sokkal jobb lett, elsősorban nyilván a hangulatáért. Ötletes, hogy bármilyen karakter bőrébe belebújhatunk, és a feladatok többféle megoldhatósága ad egyfajta kreativitást is a játékosnak, így mi összességében szerettük a Watch Dogs Legiont, noha a sztori kicsit darabos.

Pro:

  • Hangulatos és hiteles környezet;
  • változatos játékmenet;
  • nagyon sok, profin kidolgozott részlet.

Kontra:

  • A grafika és a teljesítmény az Xbox One-PS4 generáción gyenge;
  • az apró darabokból sztori kissé szétesik;
  • a technikai bakik ezúttal sem teljesen maradtak el

75

szentkuti11

Azóta történt

  • Immortals: Fenix Rising teszt

    Rajzfilmes látványvilágú akciójáték a sok mókával és Zelda-lopással feldobott görög mitológia világában – a Ubisoft új vizekre merészkedett.