Page 1

Akármilyen játékstílust nézünk, általában elmondhatjuk, hogy mérföldkövek jönnek és mennek, mindig van valami, amire várunk, amihez hasonlítunk. Ebből a szempontból a hack'n'slash szerepjátékok elég egyedi helyzetben van, hiszen itt alapvetően három jól elválasztható játéktörténeti időszak van: Diablo előtt, Diablok között, illetve Diablo 2 után (mely egyesek szerint egy újabb "között" időszak, de amíg a Blizzard nem erősíti ezt meg, addig mi sem nevezzük így). Lehettek itt bátor kihívók régen és most, minden új megjelenést a Blizzard mesterművéhez mérünk. Miért írtam ezt? Mert a Legend nem akar többnek látszani, mint ami, nem véletlen reklámozzák úgy, mint a játék, mely folytatja a Diablo hagyományait. Szép szavak ezek, de mi az igazság? Röviden annyi, hogy pontosabb reklámot ki nem lehetett volna találni!

Intim pillanat a mezőn...

A helyzet a következő. Adva van egy darab Szent Tűz, régi nevén "portál, amin a démoni lények hadseregei masírozhatnak be világunkba", melyet természetesen vadul őriz a Szent Tűz Őreinek Rendje (igen, a névadók hihetetlen ötlettelenek lehettek...) és esetenként visszakergetik a szökni vágyó démonokat a pokol bugyraiba. Mi akkor kapcsolódunk a történetbe, mikor egy koldusnak / tolvajnak látszó emberke véletlenül kandallónak hiszi eme lángot és megpróbál megmelegedni, ezzel megnyitva a kaput a fent említett démoni lényeknek. Ők pedig természetesen azonnal felkoncolják a teljes rendet, majd elmennek a környékre egy vad kampánykörúttal egybekötött inváziót végrehajtani. Egy, csak egy legény maradt talpon, de ő is csak azért, mert a jeles esemény időpontjában éppen a szomszédos templomban imádkozott. Ő lenne Targon, a főhős, aki egyébként rettentő peches, nem elég, hogy tesói démonsnack formában léteznek tovább, neki sikerül pont azon a hídon átkelnie, amely - minő véletlen - pont ezt az estét szemelte ki arra, hogy zöldes fényben porrá váljon. Mikor a közepén járunk. Király...

Eme nem túl szerencsés kezdet után pedig a kamera átvált a már jól ismert nézőpontba, megkapjuk az irányítást és indulhatunk bosszút állni, illetve mindent visszarakni a rendes kerékvágásba. A "jól ismert" jelző a fontos, ugyanis ha már játszottatok a fent már rengeteget említett nagy előddel, vagy bármely hasonszőrű leszármazottal, az kapásból otthon fogja érezni magát. Minden a jól megszokott helyen van, energia, mana, térkép, de még az utolsó gyors-gomb is. Baj? Nem, jól bevált mindegyik, minek változtattak volna rajta? Az első meglepődés akkor érheti a tapasztalt kalandort, mikor észreveszi, hogy elmaradt a karakterkaszt választásának lehetősége. Nem kell megijedni, nem maradunk véglegesen kaszttalanok (csak így, csípőből), az első szintlépéskor kell utat választanunk, Ebből több van, eléggé átlagosak, harcos, tolvaj, varázsló, pap, íjász... Semmi újdonság. És ha azt mondom, hogy kapásból kettőt kell ezekből választani? Bizony, egyszerre két úton indulhatunk el, így hozva létre egy érdekes hibrid osztályt. Szintlépéskor pedig mindkét osztályt fejleszthetjük. Nincs is annál édesebb, mikor harcosunk egy-egy vad csata után lenyom egy gyors gyógyító varázslatot... Maga a fejlődés többi része maradt a régiben, szintenként három pontot szórhatunk el az erő / pontosság / életerő / mana négyes közt, tapasztalatot pedig szokás szerint harccal, illetve feladatok megoldásával szerezhetünk.

Híveim, beszédet mondok!

Eltérően a felmenőktől itt ugyanis kapunk mindenféle kisebb feladatokat, nem csak menni kell és gyakni. Hm. Maradjunk annyiban, hogy bár leginkább csak menni kell és pofozkodni, bizonyos feladatok megkívánják, hogy bizonyos fajtájú, számú, illetve nevű lényeket tegyünk hidegre. Na jó, néha van, hogy csak beszélgetni kell, esetleg üzeneteket közvetíteni, de azért leginkább harcolni kell és valljuk be, mi is leginkább ezt akarjuk. Maga a harc pedig teljesen egyszerű, talán annyiban vicces, hogy az egér mindhárom gombja szabadon konfigurálható. Persze adva van tíz gyorsgomb a különféle képességekhez, és bár én ezeket az istenért sem tudtam beállítani, már puszta jelenlétük nyugtatólag hatott. Ha pedig a harcnál tartunk, fel kell hívnom figyelmeteket a különféle hangulatfokozó elemekre. Jópofa, ahogy nálunknál jóval nagyobb lényekkel is leállunk pofozkodni, ilyenkor azonban nem a térdét csapkodjuk a szerencsétlennek (mely így utólag belegondolva lehet, hogy jelentős előnyhöz juttatott volna...), hősünk ugrál, pipiskedik, tipeg-topog, próbál felérni a helyzet és az ellenfél magasságához. Amennyiben pedig a szerencsétlen rosszfiú végleg beadni szándékozik a kulcsot, akkor esetenként jön a kivégzés, aranyos kis animációk, melyek bár elég gyakran ismétlődnek, azért kellően változatosak tudnak lenni.

A játék grafikájára abszolút nem lehet panasz, néhol kicsit visszafogottabb, néhol viszont nagyon látványos. A helyszínek változatosak, van itt minden zöld mezőtől a sivatagon keresztül a hófödte hegycsúcsokig. Különösen tetszik, hogy az egérmutatót szimbolizáló kis tündér gyönyörűen bevilágít mindent, ezt ráadásul néha taktikusan felhasználhatjuk előrekémleléshez. Ahogy az manapság várható a játék teljesen 3D, és bár forgatható, nagyítható, nem igazán éri meg az alapból beállított, teljesen jó rálátást biztosító nézőpontot elbarmolni. Szerencsére, ha ez az eset forog fenn, akkor egy gombnyomással visszapattinthatjuk a kamerát az alapállapotba.

A hangokról nem akarok, illetve nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni, lévén a kezeimbe került példány egyedül németül volt hajlandó kommunikálni, azonban még így is egész aranyos kis párbeszédeket éreztem a számomra idegen nyelv mögött. A zene külön jó pont, a nagyzenekari dallamok nagyon fülbemászóak, tökéletesen kiegészítik az akciót, de soha nem tolakodnak az előtérbe.

Térjünk vissza a cikk elejére. Olyan, mint a Diablo? Teljesen. Jó ez nekünk? Naná! A Legend tényleg nem akar többnek látszani a nagy elődnél, azonban ezt kétségtelenül nagyon szépen teszi. A hentelés hangulata pillanatok alatt elkapja az embert, a játék mindig biztosít kihívást, lévén ellenfeleink rengetegen vannak és igencsak erősek. Hibának egyedül a combosabb gépigényt rónám fel, ha nem tudnám, hogy a német verzióhoz már most van olyan javítás kiadva, melyben lényegesen jobban testre szabhatjuk a grafikai opciókat. Így egyedül a multiplayer mód hiánya, illetve az eléggé szűkös inventory miatt nyafoghatok, ettől eltekintve azonban a Legend egy teljesen jó, hangulatos és élvezetes játék, melyet bármelyik hentelős rpg kedvelőnek bátran fogok ajánlani.