Final Fantasy VII Remake teszt

Évtizedek óta követelik a rajongók a világ egyik legikonikusabb játékának felújítását, és a Square Enix mostanra készült el azzal. Illetve a nyitófejezet újjáalkotásával – lássuk, mennyit ér ez a darabka

Hirdetés

Party like it’s 1997!

Nem sok játék akad, amelynek megjelenése ténylegesen, szó szerint új irányba terelte volna a videojáték-történelmet, de az 1997-ben megjelent Final Fantasy VII mindenképpen ebbe az exkluzív csoportba tartozik.Az egy dolog, hogy a Nintendót elhagyó, jó évtizedre a Sony mellé pártoló Square e programmal alaposan hozzájárult a piacra frissen belépő PlayStation sikeréhez, de az talán még fontosabb, hogy ez volt az a játék, amely végre be tudta gyújtani a japán stílusú szerepjátékok iránti lelkesedést az országon kívül is. Ennek hatása máig érezhető, így aztán nem volt irigylésre méltó helyzetben az a TetsuyaNomura, aki az eredeti játék fejlesztése során még „csak” karakterdesigner volt, most azonban neki kellett meghatároznia, hogy miként is nézzen ki az modern, de azért nosztalgiával teli Final Fantasy VII.

A legkeményebb döntés mindenképpen az lehetett, amikor azt kellett meghatározni, hogy az eredetileg három CD-n terpeszkedő játék mekkora porcióját dolgozzák fel. Ha minden téren csúcsminőséget akartak – és így volt –, az egész történet a helyszínek puszta tömege miatt nem jöhetett szóba, de az mindenkit meglepett, amikor kiderült, hogy az alcím nélküli Final Fantasy VII Remake mindössze az eredeti játék első helyszínét, az ott négy-öt óra alatt letudható Midgar városát fogja felölelni. Ez tulajdonképpen a prológus volt, a felvezető fejezet, amelyből megismertük a legfontosabb karaktereket, és megismertük az okot, amely miatt nekiindulnak a nagyvilágnak.

Az eredeti játék óriási rajongójaként – én is azok közé tartoztam, akik máig tartó jRPG-mániába estek annak hatására –nem teljesen értettem, hogy ebből mi fog kisülni, de meg kell nyugtatnom mindenkit: a Remake teljesértékű játék lett. Nekem 39 óra volt az első, meglehetősen alapos végigjátszás, és az ezt követően megnyíló Hard fokozat, illetve a csak itt megnyíló extra lehetőségek miatt jó eséllyel ez meg fog duplázódni – arról tehát nincs szó, hogy játékidő tekintetében lenyúlás lenne a program. És más tekintetben sem az, mert hiába emeli át a program teljes egészében az eredeti helyszíneket és eseményeket, ellenfeleket és lehetőségeket, mindezt elképesztő igényességgel és tisztelettel bővítették ki – abszolút nem pitiáner előszónak, oktatómódként szolgáló felvezetésnek tűnik a Remake, hanem egyszerűen egy kolosszális kaland nagyszerű, lelkesítő nyitányának.

Persze sokan vannak, akik 1997-ben nemhogy nem Final Fantasyvelmúlatták az idejüket, de még meg sem születtek, így egy gyors bemutatkozás nem árthat – és itt már kifejezetten a Remake-ről lesz szó. A játék bármiféle bevezetés nélkül indul: elsőszámú hősünk, a nyúlánk, inas, és persze tüskés hajú Cloud egy vonaton érkezik egy reaktorhoz. Társai az ekkor még rövid párbeszédek alapján ökoterroristák, akik a modernizálás érdekében magának a bolygónak az életerejét megcsapoló megavállalat, a Shinra ellen küzdenek. Bár a szabotázsakció nem megy problémák nélkül, végül csak sikerül felrobbantani a város nyolc reaktora közül az egyiket. Igaz, a PR-ban igen erős Shinra az akciót felhasználva minden platformján keresztül az Avalanche szervezet (ennek segítünk zsoldosként), illetve meglepő módon egy másik városállam, Wutai ellen hergeli a népet.

A további eseményeket nem lőném le: egyszerűen annyival magával ragadó és kidolgozott a központi sztori, hogy nem akarom lelőni előre a fordulatokat, a sokszor megdöbbentő eseményeket. Akik ismerik az eredetit, azok számára is elég lehet annyi, hogy megdöbbentő, hogy milyen hű ahhoz a Remake – nemrég játszottam végig azt, és szinte minden párbeszéd, minden fegyver és szörnyeteg, minden karakter megjelenik itt is. Néhol teljesen hűen az eredetihez, másszor remixelve, de a nosztalgiára vágyók maximálisan elégedettek lesznek.

No de ha ennyire hűek maradtak az eredetihez, miként lehet az, hogy tízszer olyan hosszú kalandot kerítettek a fejlesztők a Midgarmagicpunk hangulatú városába? Ehhez rengeteg megoldást használtak fel, például a helyszínek sokszor jóval nagyobbá váltak, és a viszonylag lineáris eredeti megközelítés helyett néhány fejezetben az egész addigi játékvilágot be lehet járni. Itt-ott új történetszálak is megjelennek, mégpedig általában az eredetiben nem sok szerephez jutó másodlagos karakterekkel kapcsolatban – Jessie, az Avalanche egyik tagja például kap egy saját fejezetet, amelynek keretei közt Midgar felső szintjére, egy korábban nem látott területre juthatunk el. (Midgar lényegében egy hatalmas oszlopokon nyugvó fémkorong – fent élnek a tehetősek, alul, az árnyékban pedig a szegények, a lecsúszottak, az elfeledettek.) Kapunk néhány mellékküldetést is, amelyek az eredetiben egyáltalán nem szerepeltek; a huszonegynéhány opcionális feladat nagy része nem felkavaróan érdekes, de nem is zavaróak – és jobban ki vannak dolgozva, mint nem egy RPG központi feladatai.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények