Deliver Us The Moon teszt

Egy manapság kevésbé népszerű műfaj képviselőjével játszottunk, amelyet csupán pár ember készített, ez pedig sok helyen előnyt, másban hátrányt jelentett. Ilyen egy indie-kalandjáték 2020-ban.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy másfél éves játékot mutatunk be a Gamepodon, de a Deliver Us The Moon valamilyen oknál fogva eddig teljesen kívül esett a látóterünkön. Pedig foglalkozhattunk volna vele már akkor is, amikor a fejlesztőcsapat több mint százezer eurót kalapozott össze Kickstarteren a játéknak, vagy akár 2018. szeptemberében, amikor az első kiadása megjelent. Viszont ha az említett időpontban teszteltük volna a programot, akkor valószínűleg egészen máshogy zártuk volna ezt a cikket, a játék ugyanis annak idején elég sok kritikát kapott a normális befejezés hiánya miatt, amit a fejlesztők csak rá egy évre orvosoltak. Hozzánk pedig a PS4-es változat megjelenése apropóján csak most küldték el a letölthető sajtós példányt, és mivel egy klasszikus műfajról van szó, lelkesen ugrottunk bele a tesztelésbe.

A Deliver Us The Moon története nem rossz, de kicsit kidolgozatlannak hat. Az emberiség 2030-ra teljesen kizsigerelte a Földet, az erőforrások elfogytak, a globális felmelegedés sivatagossá változtatta az egész bolygót. Még szerencse, hogy a Holdon a Helium-3 nevű anyag formájában megtalálták a problémát az energiagondokra, a kitermelt anyagból előállított tiszta energiát pedig direktben át tudják sugározni a Földre. Hogy ez a globális felmelegedésre ez miféle választ nyújtott, illetve hogy miért nem állt át az emberiség a napelemek használatára, az nem derül ki a felvezetésből, az viszont igen, hogy 2054-ben valamilyen rejtélyes oknál fogva az energiasugárzás megszűnt, a hibát a Holdon dolgozó személyzet nem tudta elhárítani, arra pedig már nem volt erőforrás, hogy odaküldjenek egy kompetens gárdát, úgyhogy az emberiség energia nélkül a sorsára maradt a sivatagos Földön. De nem mindenki adta fel, a kitermelést vezető, de a leállás után feloszlott World Space Agency pár korábbi alkalmazottja úgy döntött, hogy egy üres űrbázison építenek az rakétát és elküldenek valakit, hogy helyre hozza a dolgokat. Minket.

Már rögtön az első pályán érezni lehet, hogy itt egy amolyan garázsprojektről van szó, nem pedig egy komoly fejlesztőcsapat munkájáról, aminek vannak előnyei és hátrányai is. Ez előbbi az, hogy a Deliver Us The Moont szemmel láthatóan szívvel-lélekkel csinálták, aminek köszönhetően egészen egyedi atmoszférája van. A hátránya viszont, hogy nem igazán volt meg a pénz és a tudás ahhoz, hogy a játék tényleg élő legyen. Egy minket követő kis roboton kívül senkivel és semmivel nem fogunk találkozni az egész kalandunk során, sem a Földön, sem az űrben, sem a Holdon. Épp ezért már rögtön az első pálya is viszonylag furcsa: a teljesen elhagyatott, de nem kifosztott bázison egy lélek sincs, a mérnökcsapat egy tagja rádión tartja velünk a kapcsolatot és mondja el, hogy nem ártana minél gyorsabban felszállnunk, mert homokvihar közeledik, méghozzá olyan, ami az űrrakétát tönkre is tehetné, és akkor végképp kampec lenne az emberiségnek. Úgyhogy űrhajósként magunknak kell beöltöznünk, megnyitnunk a különféle üzemanyagcsapokat, újraindítunk a vezérlőközpont számítógépét, majd felszállnunk. A rakétában amúgy két ülés van, aminek fényében főleg nehéz választ találni arra a kérdésre, hogy vajon miért egy emberre bízzák a Föld energiaellátásának sorsát. De így alakult, egyedül kell megoldanunk a rejtélyt.

Ez az egyedüllét pedig a játék egész hangulatát leírja. Eleinte talán kicsit ijesztőnek is tűnhet a kaland, hiszen már a földi bázison is van egy-két teljesen sötét szoba, ahol fényt csak a zseblámpánk jelent, de elég hamar rájövünk, hogy a Deliver Us The Moonban semmi váratlan és rémisztő nem fog történni. A játékmenet tulajdonképpen egy folyamatos harc az oxigénért és a különféle szerkezetek javításáért. Megjavítunk valamit, hogy legyen oxigénünk, vagy hogy megjavíthassunk valami mást. Esetleg megjavítunk valamit, hogy egy másik dolog elromoljon, amit aztán megint megjavíthatunk. Ez így leírva szörnyen hangzik, és néha valóban egy kicsit nyomasztó is, de az atmoszféra erősen ellensúlyozza a játékmenet gyengeségeit. Ráadásul vannak kimondottan teátrálisan megélhető részek, amelyek szerencsére túlvisznek a monoton elemeken is.

Hirdetés

A grafika a lehetőségekhez képest szép, vagy legalábbis hangulatos. Az elhagyott űrbázis, az évek óta lakatlan holdbázis egyaránt kidolgozott, hiába teljesen kihaltak, nem üresek: a berendezések, tárgyak, elhagyott információk, hangjegyzetek, hologramok mind hozzátesznek a történethez, folyamatosan éreztetve, hogy itt a dolgok rendesen el lettek tolva, és hogy a történtek mögött emberek vannak. Hiába nincs egy árva lélek sem sehol, és hiába teljesen lineáris és kiszámítható a játékmenet, a Deliver Us The Moon súlyos, de nem drámai értelemben. Nincs nagy tanulság, nincs semmi extra, egyszerűen csak átjön a fejlesztők lelkesedése, az egésznek van egy hangulata.

A játék 3rd és 1st person nézetek között váltogat annak fényében, hogy épp milyen helyszínen vagyunk. Ahol zéró gravitációban lebegünk, ott belülről látjuk a dolgokat, ahol nem, ott hátulról csodálhatjuk a karakterünket. Előbbi egy kicsit szédítő és egyben furcsa élmény, a testünknek igazából nincs kiterjedése, inkább olyan az élmény, mintha csak egy kamerát irányítanánk három tengely mentén a súlytalanságban. Az irányítás ráadásul eleve nem egy csoda, néha ez is hozzátesz a játék nehézségéhez, de szerencsére nem lépi át azt a határt, hogy idegesítően rossz legyen. Ugyanez mondható el a különféle feladatokról, amelyek onnan nézve nem túl változatosak, hogy igazából mindig csak meg kell javítanunk valamit, viszont klasszikus puzzle-ök, platformer feladatok, ide-oda pakolgatós feladatok egyaránt vannak benne. A felhozatal csak annyira változatos, amennyire egy 3-4 óra alatt végigjátszható indie-szoftver esetében szükséges, ha hosszabb lenne a kaland, akkor valószínűleg frusztrálóvá válnának a dolgok, de így a Deliver Us The Moon felfogható egy interaktív filmként is, amelynek a játékmenete az AAA címhez képest kicsit túlságosan lineáris és lapos, de mégis képes magával ragadni az embert. Véleményünk szerint nincs benne annyi, hogy feltétlenül megérje a 25 eurós árát, de a műfaj rajongói bizonyára élvezni fogják.

A Deliver Us The Moon PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is elérhető.

Pro:

  • Egy klasszikus műfaj képviselője;
  • meglepően jó a grafikája;
  • a hangulata sokakat magával ragadhat.

Kontra:

  • Kissé monoton és túlságosan lineáris játékmenet;
  • nem kimondottan komfortos irányítás;
  • ahhoz képest, hogy 3-4 óra alatt végig lehet játszani, elég drága.

70

Bocha

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények