Hol volt, hol Gunvolt

A 2D-s akciójátékok rajongóinak bizonyára ismerősen cseng a japán Inti Creates neve. Az ichikawai központú független csapat leginkább a fantasztikus Mega Man Zero sorozatról ismert, de hozzájuk köthető a Mega Man 9 és 10, illetve újabban a Bloodstained: Curse of the Moon is. De a stúdió talán legjobb produkciója az Azure Striker: Gunvolt sorozat, illetve különböző mellékágai, amik jórészt ugyan a Capcom Kék Bombázójára épülnek, de új univerzumot és játékmenetet mutattak be – sajnos főként csak a Nintendo hordozható konzoljain. A legújabb spinoff, a Gunvolt Chronicles: Luminous Avenger iX szerencsére minden fő platformra megérkezett, így sokak számára ez jelenti a belépőt ebbe a világba.

A 2014-ben indult Azure Striker franchise történetébe nem mennék bele aprólékosan, az egyes epizódok mind tovább építették a mögéjük felhúzott univerzumot, és új szereplőket mutattak be. A távoli jövőben járunk, ahol a bolygót a Sumeragi nagyvállalat uralja teljes mértékben, leginkább gépesített hadseregével és az Adeptek irányításával. Ezek a különleges képességű, emberszerű lények képesek hatalmas erőt meríteni a Septima energiából, ami dióhéjban összefoglalva egyszerre biztosít életerőt és tudatot. A játék főszereplője Copen, egy igazi antihős, aki a korábbi részekben főellenségként és játszható karakterként is feltűnt már. Most ő kerül a középpontba, ahogy a Sumeragi ellen harcol, és egy csapat emberi túlélőt, gyerekeket próbál megmenteni a biztos haláltól.

Bár felépítésében a Gunvolt Chronicles nagyban hasonlít a Mega Man játékokra (rövid, lineáris pályák, a végükön egy speciális képességű főellenséggel, akinek a fegyverét aztán meg is szerezhetjük), játékmenetében szerencsére jóval túllép azokon. Ezt egy különleges mechanikának köszönheti, ami a főszereplő sajátja, és amely egészen megváltoztatja a 2D-s platformer akciójátékokról alkotott képet. Ebben a játékban nem egyszerűen csak futunk, ugrálunk és lövünk, hanem el kell sajátítanunk a speciális dash-tag-lock (jobb magyar kifejezések híján „nekirontás-megjelölés-becélzás”) mechanikát. Ennek lényege, hogy a levegőbe ugorva előre (vagy a nyolc irány bármelyikébe) lendülhetünk, és ha így egy ellenfélnek ütközünk, azt megjelöljük, és onnantól Copen minden lövése abba a szerencsétlenbe csapódik. Az ütközés után lebegésre is van mód, ahonnan újabb hasonló támadást lehet indítani egy másik ellenséggel szemben. Az igazi profik gyakorlatilag le sem teszik a lábukat a talajra, egész pályákat lehet így végigdashelni, kombókba fűzve az ellenfelek elpusztítását.

Ez a mozdulatsor persze erőforrást (Bullit) emészt fel. Kezdésnek három ilyen lövedékkel rendelkezünk, melyek később pénzért bővíthetők. Itt jön be a képbe egy másik mechanika, a Prevasion, ami a bekapott találatokat nullázza, de ez is Bullitokat igényel. Ha nincs Bullit, akkor nem tudunk dashelni, és az ellenfelek támadásai is az életerőnket csökkentik. Érdekes módon a Bullitok bármikor visszatölthetők (a d-pad kétszeri lenyomásával), ami, igen, gyakorlatilag sérthetetlenséget jelent, de figyelembe véve a játék fejvesztő tempóját és a ránk támadó túlerőt, ez nem azt jelenti, hogy a Gunvolt Chronicles könnyű lenne. Épp ellenkezőleg: ez egy kőkemény hardcore akciójáték, brutális főellenségekkel, akik néha olyan támadásokat zúdítanak a képernyőre, hogy csak a fejünket kapkodjuk. Aki mégis magasabb kihívásra vágyna, az kikapcsolhatja a Prevasion funkciót, sőt megvásárolható képességekkel akár az ellenőrzőpontokat is eltüntetheti a pályákról.

Mindez így leírva talán bonyolultnak tűnhet – eleinte én is tartottam tőle –, de néhány perc játék után már természetes módon kézre áll az egész, és aki jobban kitanulja, az extrém látványos módon süvíthet át a pályákon, esélyt sem adva az ellenfeleknek. Ezeken a sajnos túl rövid és lineáris, de jól megtervezett pályákon minden összeáll, a Gunvolt Chronicles tényleg a 2D akció egyik „csúcsa”, ahogyan a fejlesztők hivatkoznak rá. A főellenségek viszont nem kevés fejfájást okoznak, a nehézségi tüskék sem ritkák, és összességében sajnálatos, hogy az egész játék inkább róluk szól, semmint a bejárható helyszínekről. Bár több, mint egy tucat küldetést végezhetünk el a kampány során, ennek utolsó pályái már csak amolyan „boss rush” szintek. Jobb lett volna, ha nagyobb, szabadabban bejárható lokációkat kapunk még több kinccsel és titokkal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!