Battlefield V - Nyáron jön az utolsó nagy frissítés

Június után már csak a heti kihívások maradnak azok számára, akik továbbra is visszatérnek majd a harcmezőkre.

Az Electronic Arts és a DICE 2018. őszén hozták el nekünk PC-re és konzolokra (PlayStation 4, Xbox One) a Battlefield V-öt, amelyhez az elmúlt években számtalan frissítés és bővítmény érkezett. Úgy tűnik azonban, hogy alig két hónap múlva, júniusban kapjuk meg a legutolsó nagyobb update-et, utána már extra tartalmakat nem kapunk, csak a heti kihívások fognak folyamatosan frissülni. Természetesen a szerverek továbbra is működni fognak, így érdemes lehet csatákba vonulni (Főleg, hogy elvileg az eventek is visszatérnek majd), de nagyobb változtatásra már nem számíthatunk. Kíváncsian várjuk, hogy mit terveznek a fejlesztők, a szóbeszédek szerint 2021-ben jöhet a következő rész, amely ha hinni lehet a pletykáknak ismét a modern hadviselést állítja majd a középpontba. (Ennek mi nagyon tudnánk örülni.)

Azóta történt

  • Deliver Us The Moon teszt

    Egy manapság kevésbé népszerű műfaj képviselőjével játszottunk, amelyet csupán pár ember készített, ez pedig sok helyen előnyt, másban hátrányt jelentett. Ilyen egy indie-kalandjáték 2020-ban.