Az eredeti Crash Bandicoot-trilógia elképesztő tehetségek összjátékának volt köszönhető: a fejlesztést a Naughty Dog végezte, az ötletelésben és szervezésben a PS4-tervező Mark Cerny is benne volt, a producer pedig ma az egész üzletágat vezető Shuhei Yoshida volt. A siker ezek után elkerülhetetlen volt, és a trilógia jóval 20 millió példány felett fogyott, ami a Gran Turismo, a Tomb Raider és a Final Fantasy szintjére emelte a platformon. A kiadó Universal és a Naughty Dog a végére nagyon összeveszett egymással, ezért a három részt és az erről az összeállításról hiányzó kart-játékot követően csak közepes platformjátékokban láttuk viszont a narancsszín jószágot. A jogok végül sok cégegyesülést és -felvásárlást követően az Activisionnél kötöttek ki, akik sok-sok év pletyka után tényleg belevágtak egy felújításba. (Mint nemrég kiderült, párszor rendes folytatásba is belevágott a csapat, de ezek a tervek még a publikus leleplezés előtt mindig elhaltak.)
Dicséretükre legyen mondva, a munkát a Vicarious Visions fejlesztőcsapat parádésan végre is hajtotta. Amikor egy hasonló remaster- vagy remake-féleség értékeléséről van szó, mindig két kérdést kell feltenni: mennyire állja meg ma a helyét az eredeti játékmenete, illetve, hogy mennyire igényes volt a felújítás. Az utóbbiba nem nagyon lehet belekötni, az eredeti PlayStation-játékokat lényegében száz százalékban újjáalkották, és bár nem a PS4 legszebb játékáról van szó, így is roppant igényes lett a csomag a szép menüktől hősünk szőrméjén és animációin át a pályák kidolgozásig. Remekül szólnak a zenék, felújították a kevéske szinkront is, így ha a 30 fps képfrissítést elfogadja az ember, egy és csak egy panasza lehet.
Ez pedig a kezeléssel, az irányítással kapcsolatos. A kiszámíthatóság jegyében ugyanis egységesítették a játékok irányítását, elsősorban Crash ugrásának működését és hosszát. Ezzel persze még semmi baj nincs, ám ezzel együtt a pályákat, a vermek méretét nem módosították, így, ahogy a hivatalos blogon fogalmaznak, „az irányítás újratanulása olyan extra kihívást adhat, amire nem számítottak játékosaink”. Ezt meg tudom erősíteni: az e téren legtöbbet változott első rész jószerivel játszhatatlanul nehéz lett, pedig eredetileg sem volt egy könnyed séta a parkban.
Merthogy a játékmenet természetesen nem változott meg, így Crash-t csaknem minden pályán hátulról látjuk, és egy igen szűk ösvényen tudjuk irányítani. (A változatosság kedvéért ugye vannak oldalnézetes, illetve a képernyő felé rohanós-menekülős pályák is.) Menő állatunk életét nem csak vermek és ellenfelek, mozgó platformok,no meg tűz, jég és áram nehezíti, de a széria jól ismert TNT-s és nitrós ládái, azaz ki késleltetéssel vagy azonnal robbanó akadályok is. Noha a pályák abszolút nem gigantikusak (ritka a két percnél hosszabb), így is alaposan meg fog gyűlni egyik-másik szektorral a bajunk. Főleg, mert ugye itt limitált számú életünk van a próbálkozásra, így hacsak nem használjuk a manuális mentést, fogcsikorgató kudarcokkal fogunk szembesülni.
Az egyik első 3D-s platformjátékként már a játék puszta léte is csoda volt – most, cirka 20 év tapasztalattal gazdagabban mondhatjuk, hogy ez a kameraelhelyezés nem volt ideális, sokszor takar ki fontos dolgokat vagy a táj, vagy a főszereplő. De az, hogy az idő eljárt felette, tulajdonképpen a Crash-trilógia egészére is igaz: azonnali halállal fenyegető akadályok hemzsegnek mindenütt, a történet már nem izgalmas, hanem kínos, a főellenfelek unfair módon küzdenek, és a pályák kimaxolása is idegőrlő folyamat, amire egy játékokban jóval gazdagabb időszakban már nem lesz annyi ideje a legtöbbeknek, mint ’98-ban. Kevés az olyan 20 éves játék, amely még ma is friss tud lenni, és a Crash sajnos nem tartozik ezek közé – hogy mást ne mondjak, a Naughty Dog következő trilógiája, a Jak minden téren felül tudta múlni.
Nyilván lesz olyan, aki így is minden pályát kimaxol, és életvesztés nélkül, a kitűzött időnél gyorsabban, az egyes pályák speciális kihívásait is teljesítve teljesíti mindhárom játék összes szintjét. Bevallom, nekem ebbe beletört a bicskám – de úgy érzem, nem feltétlenül én vagyok a hibás, ha már a felújítást végzők is azt ajánlják, hogy a Crash 1-et mindenki ugorja át, és kezdjen a harmadik résszel, mert az már nem ilyen szörnyen nehéz. Én csak annyival mennék tovább, hogy igazából a Warped sem feltétlenül egy olyan program, ami – akármilyen szépen fel is van újítva – bármi újat vagy élvezetesen tudna mutatni, hacsak nem fűt valami évtizedes nosztalgia.
A Crash Bandicoot N.Sane Trilogy csak PlayStation 4-re jelent meg.
Pro:
- Végtelenül igényes felújítás;
- ha valaki rákattan, jó 15-20 órára ad kihívást.
Kontra:
- Nem tudták igazán feledtetni, hogy eljárt felette az idő;
- az első rész pokoli nehéz.
65
Grath
