Új hozzászólás Aktív témák
-
tothjozsi96
addikt
válasz PROTRON #5284 üzenetére
Értem, sejtettem egyébként hogy ez még tavalyi mérő lehet, mármint ami már nem megfelelő. Bár én lennék a legboldogabb hogyha egy Csatári 6045-öt fellehetne dobni, mert nekem attól jobb szekrény nem kellett volna, ezek az új szekrények a 6075 nagyon nem tetszik, olyan biztos hogy nálam nem lesz. Nagyon ronda.
Akkor elméletileg ez, CSP21.ES054 lesz nekem a megfelelő, igaz?
Maga a szabványosítás még "várat magára", jelenleg egy nagy fa van ott, ahova szeretném ezt a mérőszekrényt letenni, illetve még nem tudom hogy a házba hogy álljak majd be a vezetékekkel. Az a problémám hogy majd, valamikor fel lesz törve az aljzatbeton, viszont első a tető felújítás, emiatt ez az egész aljzat töréses dolog 2-3 év is lehet. Viszont ha földkábeles lesz az új mérő, már pedig az lesz, akkor valahol be kell hogy álljak vele, de nyilván nem falon kívül szeretném ezt megtenni.
Igazából a ház bejáratánál, egyből a folyosó elején van a lakáselosztó ami most került fel, ebbe kellene majd belehúzni az új mérőszekrényből a vezetéket. A folyósó egy részén feltörném a csempét és bevágnám a betont, gondolom így már betudnék állni a mért fővezetékekkel. A ház alapja alá kell ásni gondolom, legalábbis ez így egyértelmű nekem hogy nem fúrjuk meg az alapot, hanem alatta van elvezetve.
Annyi kérdésem lenne hogyha számomra elég a két mérőhely, akkor ez egy jó szekrény lehet, igaz? Maga a szekrény egyébként vajon mennyi időt fog bírni kültéren? Nem tudom hogy mennyire lehet tartós ez a védőburkolat amivel gyárilag szerelik. Gondolkodom még a három mérős szekrényen is, de ez már így is kurva drága.
Gondolkodtam azon is hogy úgyis akarok majd egy új kerítést, zsalukőből kiraknék egy szakaszt, és akkor arra fel lehetne rögzíteni mondjuk a 6075-ös szekrényt, később meg valami szép fedéllel elburkolni, mert szerintem tényleg nagyon gáz. A 6075 és a földre telepíthető mérőszekrény között van 200 ezer, azért az nem kevés pénz, és tulajdonképpen mindkettő egy mérőszekrény, a védőburkolaton kívül semmiben sem jobb a földre telepíthető, ha jól gondolom.
-
csubuka
addikt
Új hozzászólás Aktív témák
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Doom Eternal
- Elhagyhat egy kamerát a Galaxy S25 Ultra
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Álláskeresés, interjú, önéletrajz
- Milyen autót vegyek?
- Újabb lépést tesz a lineális tévézés felé az Amazon
- Filmvilág
- EAFC 24
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen