Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Dalai Láma
őstag
válasz csaba54 #9791 üzenetére
Itt az elején leírnám, hogy akik minden mondatomba belekötnének, és már megtették ezt korábban, most ne tegyék, mert olvastam az akkori hozzászólásukat, a folytonos ismétléssel meg kár lenne egymást fárasztani - csaba54 nem neked szólt.
Ádám, Éva, a cethal, a teremtés mind mind értelmet nyerhet, ha meghallod a valódi mögöttes tartalmat. A mögöttes tartalom minden esetben az Isten é az emberek kapcsolatáról szól. Megrendítően, és a mai nap is a legaktuálisabban.
A tudományt se nem cáfolja, se nem alátámasztja, mert teljesen másról szól. Ez olyan, mintha valaki a Tücsök és a hangya című meséből szeretné megérteni a hangyák és a tücskök biológiai tulajdonságait. Nyilvánvalóan elakad ott a kíséretező, hogy a mesében a hangya és a tücsök is beszél, a valóságban pedig nem. Ergó, ez a mese egy hülyeség. Vagy, ha mégis fanatikus ember olvassa, azt mondhatja, hogy nem hisz a tudományos következtetéseknek, és márpedig a tücsök és a hangya tud egymással beszélgetni!
Addig már el sem jutnak, hogy meglássák, a történet valójában az emberről szól, emberi tulajdonságokról, és mekkora alapigazság a mondanivalója. A Biblia olvasásakor is valami ilyesmi, a lényeg látása kell.
Nem azt mondom, hogy a biblia tanmese, mert ennél jóval összetettebb. Van benne sok konkrét történelmi tény és esemény is. De nem egy konzisztens mű, hanem sok könyv együttese, amikben az a közös, hogy Istenről szólnak valamilyen módon. Vagy tele szimbólumokkal, vagy egészen egyértelműen (pl. Sírák fiának könyve).
Az Új szövetség már sokkal izgalmasabb. És a keresztény hit főleg ezen alapul. Elhiszem-e, hogy Jézus valóban az Isten fia? És véghez vitte azokat a csodákat, amikről az evangéliumok szólnak? Itt már nem lehet képletesen, szimbolikusan értelmezni a csodatetteket. Vagy elhiszem, hogy megtörtént, vagy nem.
Én hiszek Jézusnak. És benne. És itt már valóban van némi szembenállás a tudománnyal. De én azt gondolom, hogy valójában itt sincs szembenállás, csak még nem ismerünk mindent. Erről van egy saját elméletem, amiben én magam sem vagyok biztos, majd egyszer talán kifejtem.
''Ugrott apósom, nagy régi sólyom, mindene az illegalitás''
-
JJános
addikt
válasz csaba54 #9791 üzenetére
Tévedsz, nem bújunk el.
De mit kell azon magyarázni, ha nekem Istennel nagyon jó élő kapcsolatom van.
Beszélt hozzám. Ezt elmondani sem szeretném, mert ez kettőnk dolga.Ezt nem lehet átadni. Ha az Ő közelségében vagy, nincs kérdésed.
Azért nem támasztja alá semmi Isten létezését, mert Isten ragaszkodik, hogy higyjenek benne az Ő teremtményei. Ha tudod, ha látod, onnantól már nem hit, hanem valóság.
Isten azt akarja, hogy hittel keresd őt, és ne ésszel. Mert ésszel megfoghatatlan.
Mert aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy Ő létezik. Aki meg nem járul, nem hisz, az az ember nem kell Istennek. Bármennyire is bánkódik Isten az ilyen emberek után.Ha valaki értelemmel akar keresni, az célt tévesztett. Az ördög az, aki erre inspirál téged.
Mert istenben mozgunk, élünk, és létezünk. Csukd be szemed, csukd be eszed, és szólj hozzá, és Ő válaszol. Csak hidd el, hogy Ő létezik.2007-05-06 óta itt!
-
válasz csaba54 #9791 üzenetére
Azért ez így nem igaz, hogy a Bilbia meg a tudomány kizárja egymást. A genetika pl. nem cáfolja Éva létét (bár nem is bizonyítja be).
Vízözönre is vannak bizonyítékok, bár tény, hogy nem világméretűre. De először is utána kéne olvasnod az állításaid igazának.
[ Szerkesztve ]
***
-
andrea.lois
csendes tag
válasz csaba54 #9791 üzenetére
Én szeretek gondolkodni... Ezért teremtette Isten az agyamat. De úgy látom te is!
Küldök neked egy érdekességet! Már sok éve hívő voltam, amikor elolvastam Arisztotelész: Vajon van-e Isten? írását. Megdöbbentett mennyire jó! Nagyon tetszik, és nagy részére ráakadtam itt: http://phil.elte.hu/logic/filtort/Summa-segedlet.pdf
3. szakasz. De a többi se rossz, jó fej volt az az Aquinói Szent Tamás.
Szeretem a filozófiát, a normálisabbik részét.
A hívőkről!
Ahhoz, hogy valakivel elbeszélgess, válaszolj a kérdéseire, tudni kell kicsit beleérezni az ő helyzetébe. Na most a hívők hajlamosak elfelejteni, honnan jöttek!! (Engem is beleértve)
(Nene, ne mondjátok, hogy nem így van... )
Igazad van abban is, hogy sok keresztény Istenre hivatkozva tesz csúnya dolgokat. Van aki ezt úgy mondja, Istennel takarózik. Nos, ezeknek az embereknek azért megkérdőjelezném a hitüket. De sajnos felhasználják a gonosz cselekedeteikre Isten nevét.
Ezért nem hirdetem én, ki vagy mi vagyok, ha vétek, ne hivatkozzam Istenre, csak csendben cselekedjem, és amint már ebben a fórumban említettem, nem szeretem azt mondani, hogy keresztény vagyok. Lejárattuk ezt a nevet.
Erre te itt tökéletes bizonyíték vagy.
Ilyen esetben én azt szoktam mondani, amikor hívők keresztények által elkövetett dolgokba botlanak, és megbotránkoznak, hogy ne az emberekre nézz, hanem Istenre.
De mit mondjak neked?
Egy dolgot tudok csak mondani, bocsáss meg nekünk, kérlek, hogy rosszul mutatjuk be neked Isten országát!
Üdv:
Andi
Új hozzászólás Aktív témák
- Új 2K Gamer PC Ryzen 7 5800X/RTX 3070 Ti 8Gb/Asus B550M/2x16Gb Fury/1Tb NV2 SSD/750W 2-3 Év gari
- Új 4K Gamer PC Ryzen 7 5800X/Asus RTX 3070 8Gb/Asus B550M/2x16Gb Fury/1Tb NV2 SSD/750W
- Samsung Galaxy Watch 6 Classic
- Acél Apple Space Black Link Bracelet (45mm-42mm) gyári szíj - doboz, számla
- Google Pixel 8a 5G, 8/128GB, vásárlás 2024.09.08., Gari 2026.09.08
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen