Új hozzászólás Aktív témák

  • tboj

    tag

    válasz Kékes525 #11175 üzenetére

    A tegnapi KOVIDők beszélgetés során Boldogkői Zsolt mondott ezzel kapcsolatban egy érdekes dolgot, amire felhívnám a figyelmed, ha esetleg nem hallgattad volna meg. Mivel nem vagyok szakértő a témában, lehet pontatlan leszek, de nekem ez jött le a szavaiból:

    Mivel a kínai vakcina hatására a teljes vírus összes antigénjére termel antitestet a szervezet, így előfordulhat, hogy a tüskefehérjére specifikusakból arányaiban jóval kevesebb antitest is elegendő lehet, mert az immunrendszer által kialakított védettség nem kizárólag erre az egy antigénre összpontosít, mint a vektor vagy mrns vakcinák esetében. Ebből pedig következik, hogy a kínai vakcinánál nem feltétlenül korrelál a valódi védettség szintje a tüskefehérjére termelt antiestek számával, mint amit ez a teszt mér, ami pedig azt jelenti, hogy ezzel a teszttel csak egy alsó becslést lehet adni az immunitásra. A kínai vakcina hatásosságának pontos felmérésére így olyan tesztre lenne szükség, ami a nukleokapszidra (összes antigénre?) termelt antitestek számát méri.

    Ebben viszont te vagy a szakértő itt, szóval kíváncsi lennék a véleményedre. Egyrészt, hogy sikerült-e jól megértenem az ezzel kapcsolatos mondandóját, másrészt pedig az állítás valóságtartalmával kapcsolatban.

    (Időközben látom, hogy írtál is már pár szót erről az imént, de azért itt hagyom most már.)

    [ Szerkesztve ]

    Micimackó, kérsz mézes teát?Kérek Malacka, csak tea nélkül, ha lehet...

Új hozzászólás Aktív témák