Új hozzászólás Aktív témák
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz tha_answer #61 üzenetére
Nem a részleg helye a lényeg, hanem az, hogy kik dolgoznak ott (illetve már kik nem). Perlmuttert azért volt hiba elküldeni, mert izraeli származású, és pont az izraeli csapatnál baszta ki a biztosítékot, hogy származás lényeges szempont az Intelen belül. Erről egy francia lap. Volt egy időszak, amikor azt pletykálták a cégen belül, hogy Perlmutter azért nem lehetett CEO, mert izraeli, de ami igazán felkorbácsolta a kedélyeket az az volt, hogy Krzanich első intézkedése volt Perlmuttert elküldeni, majd jelezte, hogy aki Perlmutterrel van, az mehet vele együtt. Erre nem az történt, hogy egy csomóan beálltak segget nyalni, hanem fogták magukat és felálltak, hogy akkor ők is mennek. És itt veszített az Intel egy rakás komoly mérnököt. Főleg az izraeli csapatból. Sokan már a TSMC-nél dolgoznak. A helyükre Krzanich friss diplomásokat rakott.
Most amúgy elég sok indiai van az Intelnél, Renduchintala, Koduri, stb. Ők felelnek leginkább a technológiai fejlesztésekért. Renduchintala amúgy elég okos, tehát rá lehet építeni. Simán neki kellett volna az új CEO-nak lennie, de hát nem amerikai, ez van.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
Új hozzászólás Aktív témák
- Mozilla Firefox
- 3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
- Sokat fogyaszt az AI, egyre több az adatközpont, kell az atomenergia
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Fotók, videók mobillal
- Mini PC
- Milyen egeret válasszak?
- Politika
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- További aktív témák...
- Intel I5 13600KF 14mag/20szál - Új, Tesztelt - Eladó! 88.000.-
- Beszámítás! Intel Core i7 7700K 4 mag 8 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Beszámítás! Intel Core i5 6500 4 mag 4 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Intel I5 14600K 14mag/20szál - Új, Tesztelt - Eladó! 99.000.-
- Intel Pentium 4 3,2 GHz / 1 M /800 MHz Socket 478 CPU
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest