Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • skype

    tag

    MI A GONOSZ A VILÁGON?

    Milyen szegény ez az oly hatalmas tűzisten, mely egykor luciferi elvként, ragyogó esthajnalcsillagként Isten nagyszerűségét tükrözhette vissza! Azért esett ki Isten mindenható szeretetéből, mert önzésében Isten teljes szeretetét birtokolni akarta? Mert nem akart osztozni? Mert szeretetszükségletében telhetetlen volt? Ezért fordította Isten szeretetét »saját bölcsességére«, és ezért járta saját útját? És ezért rántotta magával a mélybe mindazokat, akik őhozzá tartoztak?

    Az önzés szentségtelen tüze nyílt sebként él ennél a fénymágusnál, sebként, amely sohasem forrhat be, s amely elviselhetetlen fájdalmat okoz. Az Istentől való távolságnak ez a sebe maradandóan bevésődött, és a feledés italával sem csillapítható az anyagszülte embernél sem.

    Mivel a szeretetet nem képes, ezért a fájdalmat kell gyűlölet formájában megosztania, így okozván másoknak kegyetlenséget, elvakultságot, megsemmisülést, hogy örök sebét feledje. Azért hozta a gonoszt szentségtelen világába, hogy így tussolja el kétségbeesését, lázadását, belső egyedüllétét és elhagyatottságát, amely végül is Isten utáni végtelen vágyakozásából ered.

    A démon, amelyről Márk evangéliuma beszél, nem felejtette el Isten hatalmát és dicsőségét. Így ismeri fel Jézus istenfiaságát is, már jóval Péter előtt. »Te Istennek, a legmagasságosabbnak fia!«, kiált, amikor Jézus szeretetsugara megérinti őt. »Ne kínozz, létemet ne oltsd ki!«

    Hallgatni fog a belső hívásra, vagy továbbra is önfejűségébe kapaszkodik? Hasonló sors vár e őreá is, mint a tékozló fiúra, aki a mélyponton át történő menetelése betetőzéseként a disznókat őrizte, és magát azok moslékából lakatta jól? Neki is meg kell járni a lealacsonyítás legmélyebb fokát, mígnem az Istentől való elszakadás lehengerlő fájdalma legyőzeti vele önzőségét? Míg Isten kegyelmét alázattal meg nem tapasztalja?

    Pál Rómaiaknak szóló levelében írja: »Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.«

    Aki ezt felismeri, bizonyuljon elég erősnek ahhoz, hogy minden akadályoztatás ellenére bejárja a megszabadulás ösvényét, és az Istennel való újbóli megbékélés által a béke útja ismét feltáruljon – a bennünk lévő síró démon -számára, az istenét vesztett, sokszor oly félelmetes, fájdalmában befelé mégis síró démon számára is.

Új hozzászólás Aktív témák