Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
.LnB
titán
De az élményből elvesz. Szeretném a moziba megtudni, hogy mi van a filmben. Nem úgy beülni rá, hogy az egészet tudom már.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Bad Pritt
félisten
Tudom, nem akartam ott válaszolni.
Az volt érdekes, hogy mintha nem akartad volna észrevenni azokat a pozitívumokat, amik korábban úgy tűnt fontosak neked. Batman bunyói mintha egy az egyben az Arkham játékokból lettek volna átemelve, például mikor kis bogyókat lő a lőfegyverekre és így nem tudnak lőni a rosszarcok, ugyanez Arkhamban is hasznos volt. Az meg szimplán zseniális lett, ahogy először feltűnt a zsaru előtt, Nolan nem igazán tudta vagy akarta kihangsúlyozni azt, hogy az utca egyszerű népéből milyen érzéseket vált ki Batman, magasabb szintű képet festett a városról. Snyder megtette három percben. Azt a tehetetlen dühöt is jól elkapta, ami a TDKR Batmanre volt jellemző és amit itt Alfred ki is mond, hogy öreg már és úgy érzi, semmit nem ért el a városban.
Vagy ott volt Supermannél az egyértelmű Dr. Manhattan utalás, ami akár lopás is lehetne, de látszik, hogy inkább csak ezzel akarta Snyder hangsúlyozni az Isten párhuzamot, ami ott a tévés beszédnél, itt meg a robbantásnál csúcsosodott ki (az amúgy hihetetlen erős jelenetsor volt onnantól, hogy a szenátor majd Superman belépett a terembe). Vagy például az a tény, hogy Superman globális tényező, bárhol ott lehet és bármit megtehet, nem csak bazi nagy terraformálókat szakít darabokra az óceán közepén, embereket ment, ahol tud. Ez a legnagyobb különbség a TDKR-féle változathoz képest, ott egyértelműen az USA katonája a vörös köpenyes.
Alfredről azért nem beszéltem, mert már a The Dark Knight-nál is marginális szerepe volt a Begins-hez képest, nem viselkedett már morális iránytűként, a Rises-nál meg kvázi ki is írták a film nagy részéből. Itt is volt egy jó beszélgetésük Bruce-szal, aztán a sorozatos megjegyzéseivel csak emelte néhol a jelenetek hangulatát.[ Szerkesztve ]
Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
Bad Pritt
félisten
válasz cyberkind #11 üzenetére
A Batman nem öl tézis már képregényekben is bukott párszor, ezért nem zavart. Snyder kegyetlennek akarta mutatni, kínoz, gyilkol, áttapos mindenen, nem olyan soft, mint Bale verziója az esetek 90%-ában. Az az igazság, hogy az elmúlt évtized mainstream Batman karakterei kicsit elpuhultak, Nolan abszolút pacifista karaktere egyszer durvult be, mikor Jokert faggatta meg ledobta Maroni-t a másodikról. Utána feladta, visszavonult inkább 8 évre. Most képzeld el, hogy van egy Batman, aki nem vonul el és küzd 20 éven keresztül, miközben mindenki elpusztul körülötte. Na ez lett Batfleck.
Kettejük csatája igazából egy kivonat az eddigi összes Batman vs. Superman meccsből. Nem volt olyan kütyücentrikus, mint a TDKR-ben (mondjuk ami kütyüt használt, azt onnan emelték át), cserébe rengeteg minden ismerős volt onnan, kedvencem, mikor Supes elkapja a nyílvesszőt (TDKR)/bombát (BvS) és a zöld felhő belerobban az arcába.
Luthor igazából három általában mindig egyező képregényes karakterből lett összegyúrva, a mindenkori Joker, Batman és Luthor jellemvonásaival és képességeivel. Az alapgondolat az lehetett, hogy Batman tud mindent mindenkiről, ez ugye a JL Warban volt a legjellemzőbb, mikor nevén szólította Supermant. Az itteni Luthor egy igazi géniuszként van ábrázolva, mindenkit kijátszik, úgyhogy azt kideríteni, hogy ki Superman gyerekjáték neki. Én itt igazából azt nem értem, hogy Bruce hogy nem kereste meg a kékruhás alteregóját, ez lett volna a logikus. Arra viszont nem volt utalás, vagy csak nem figyeltem eléggé, hogy Luthor tudná ki Batman. Egyetlen utalás volt rá, mikor mondta a fogadáson ezt a "nem akarsz kikezdeni ezzel az emberrel", akkor Clark Kent Superman párhuzamot már nyilván ismerte.
A többi metahumánról ugyanígy szerzett tudomást, ezért volt lényeges, hogy a háromból egy egy szimpla bolti biztonsági felvétel, egy tudományos anyag, egy meg talán dokumentumfilmes videó. Megvoltak hozzá a forrásai, hogy ezeket elérje. Plusz az mekkora volt már, mikor a high-tech kerekesszéken megfordult tök komoly arccal? Volt haja, de aki tudja, hogy amúgy kopasz, az biztos összerakta a poént.Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
Bad Pritt
félisten
válasz cyberkind #20 üzenetére
Miért lett volna értelmetlen cicaharc?
Ezt nem értem benned, ugyanaz lett a vége, mint a TDKR 2-ben. Annyi a különbség, hogy itt tényleg halálig ment volna, ott nem. Ugyannyi értelme volt.#23: Dehogy volt rövid. Kb. a Star Warsokban van hosszabb párharc, de ott is szétvágva.
[ Szerkesztve ]
Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
-
Bad Pritt
félisten
válasz cyberkind #47 üzenetére
Mindenkinek az volt szerintem. Én fordítva kezdtem el gondolkodni, miért változtattak Snyder-ék. Ez nem olyan dolog, minthogy a dizájnerek milyen füleket rajzolnak a maszkra, meg hogy fog kinézni az embléma, egy olyan változtatás Batman karakterében, ami magyarázatra szorul és őszintén szólva számomra a sok apróság végül kiad egy kerek képet arról, hogy miért ilyen brutális a film első felében és miért nem volt az a végén Luthorral. De lehet, hogy ehhez lesznek még plusz képsorok a bővített verzióban.
Amit én nagyon szeretnék a bővítettben, hogy több Superman legyen, kicsit mélyítsék el a kapcsolatát Lois-szal, mert ez így harmatgyenge volt.Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
Bad Pritt
félisten
válasz cyberkind #49 üzenetére
Én ebbe a Martha-kérdésbe nem fogok belefolyni sehol, látom, hogy valakik isteni ötletnek látják, mások szerint a legbanálisabb megoldások egyike... Hát nem tudom. Ha engem épp gyilkolásznak és utolsó szó jogán akarok mondani valamit, akkor tuti nem a keresztnevén hívom az anyámat, de ez már szőrszálhasogatás.
Az is vita tárgya sokaknál, hogy mennyire volt szájbarágva Bruce anyjának a neve. Szerintem pont elég volt, az apja kimondta egyszer haldoklás közben, meg láttuk egyszer a kriptában, ráadásul ezt már hozzá is kötötték egy álomjelenethez, szóval ebbe annyira nem kötnék bele.Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
.LnB
titán
-
.LnB
titán
-
Bad Pritt
félisten
válasz cyberkind #108 üzenetére
Nem nagyon figyelsz, igaz?
A JL első része két hét múlva már forog, nem fogják lefújni, maximum a második részre rúgják ki Snydert. Viszont mivel a stáb gyakorlatilag egyezik, ezért előzetesen nagy minőségi változásra nem lehet számítani. Ha a Suicide Squad, Wonder Woman meg másfél év múlva a Justice League nem hoz kiemelkedő számokat, akkor lelövik az egész univerzumot a francba. Az Aquaman forgatókönyv asszem kész van már, Affleck írt egy Batmant, de ennyi, a többi film még csak elmélet szintjén létezik, egy tollvonással törölhető (igazából ez a kettő is).Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
Bad Pritt
félisten
válasz cyberkind #120 üzenetére
Igazából ha valaki rendesen megnézi az utóbbi két Civil War trailert, akkor elég sok lehetőség van, hogy ki hal meg, War Machine elég nyilvánvaló lenne a trailer alapján, pedig az egész marketing meg csomó interjú arra épül fel, hogy milyen váratlan haláleset lesz. Én ezért nem érzem úgy, hogy ő lesz az áldozat.
Mondjuk én reménykedem egy fasza Black Pantherben, brutál jó karakter szerintem.Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
Bad Pritt
félisten
válasz cyberkind #142 üzenetére
Pont idevág (9gag).
Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.
-
Új hozzászólás Aktív témák
- Objektívek topikja
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Elden Ring
- Formula-1
- Gondoskodik róla az EU, hogy az Apple felnyissa a rendszereit
- Külpolitika
- Philips LCD és LED TV-k
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- További aktív témák...
- AKCIÓ - Ducky Billentyűzet Bazár! Ducky ONE 2 SF RGB, Ducky ONE 2 MINI RGB...
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Plus 128GB Black ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- ÚJ HP 15-fc0555nh - 15,6"FHD - Ryzen 5-7520U - 8GB - 512GB SSD - Win10 - 2év garancia - MAGYAR
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Pro Max 512GB Natural Titanium ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- Iphone 14 pro max 256GB space black Vodafone függő
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen