Új hozzászólás Aktív témák

  • Wyll

    őstag

    sziasztok
    egyre több helyről hallani a pénzügyi intelligencia kifejezést, pénzügyi tanácsadók keresik meg az embert, én is most kezdek könyvet olvasni a témával kapcsolatban, tájékozódni.
    Két dolgot szeretnék kiemelni ezzel kapcsolatban, amit eddig hallottam, és jó gondolatnak tartom:

    1. A meggazdagodás titka 5 szóban (amilyen banális, olyan jó):
    Költs kevesebbet, mint amennyit keresel!
    (nem reklám akar lenni, semmilyen érdekem nem fűződik hozzá, de talán ehhez jár némi komment, ezt én itt olvastam)

    2. Akinek nincs semmilyen megtakarítása, az vagy rendkívül szegény, vagy az összes jövedelméből származtatható életszínvonal feletti színvonalon él.

    Gyorsan mondom, senkit nem akarok megbántani, és maximálisan tisztelem a becsületes, többnyire a belüket is kidolgozó és nehéz körülmények között élő embereket. Arra szeretném csak felhívni a figyelmet, hogy az élet kegyetlen, magától senkié sem fog megjavulni (hacsak nem oltári szerencsés). Ebből az is következik, hogy ha magunk nem vesszük a kezünkbe a dolgok irányítását, ha nem tűzünk ki célokat magunknak, amiket elkezdhetünk megvalósítani, akkor azokat soha nem is fogjuk elérni, és csak sodródni fogunk az árral.
    Nagyon tetszik nekem a következő megfogalmazás:
    Azt mondhatjuk: "Majdcsak lesz valahogy" (=Nem lesz sehogy.)

    A konkrét esethez: hibáztál, tanultál belőle. A hiba a legjobb tanítómester, az okos emberek félnek a könnyű sikertől, mert az nem jó mester. Előbb eleget kell hibáznunk, hogy kellően bölccsé váljunk.
    De a tény, hogy tudtál félretenni, a fentiek tükrében már bíztató. Javaslom (mindenkinek) továbbfejleszteni a pénzügyi módszert, amit alkalmaz(ol). Pl titkos pénztárca helyett (ahol a pénz folyamatosan veszít az értékéből) olyan helyen tartani a pénzt, ahol több lesz belőle, nem kevesebb (nem a folyószámlára gondolok, ott se nagyon lehet elérni infláció feletti hozamot). A befektetés szó nagyon ijesztő lehet, de valami azt súgja, előbb vagy utóbb meg kell barátkoznunk vele.

    [ Szerkesztve ]

    Megbízhatóságom: http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=Wyll

Új hozzászólás Aktív témák