Új hozzászólás Aktív témák
-
Morden24
nagyúr
válasz RyanGiggs #42 üzenetére
Figyi, szerinted attól, hogy a Crysis-t nem szeretem, már egyből úgy gondolod, hogy Farmville-ezek (bár hogy milyen összefüggés van a kettő között, azt nem tudom)?
Megintcsak elmondom: nem az ízléseddel van a gond, azzal játszol, amivel akarsz. Én a stílusodat kifogásoltam, amivel ledegradáltál egy halom játékot, miközben egy olyannal érveltél, ami közel sem fogható még csak a rajongótábor méretében sem hozzá. Mindezt ráadásul úgy, hogy bizton állítom, a büdös életben nem játszottál az általad lehúzott játékokkal.
Egyébként az tény, hogy az FPS-ek 99%-a egyáltalán nem érdekel, mert én szinte kizárólag azért játszom játékokkal (leszámítva párat, pl. Civilization), hogy megismerjek interaktívan egy történetet, az értelmetlen és koncepció nélküli lődözés nem köt le. A félreértések elkerülése végett: ettől még te nem leszel hülye, én sem leszek okos, ellenben ne tegyünk már úgy, mintha a Crysis lenne a csúcs, mert lássuk be: egy síkegyszerű lövölde szép grafikával, ami köré azért épült kult, mert bazinagy gépigénye volt - egyébként senkit nem érdekelt volna, a grafikán kívül soha semmit nem mutatott fel. Ez azért nagyon kevés az olyan játékok beelőzéséhez, amik köré már évtizedek óta épül kult, és okkal, mert az n+X év alatt nem csak annyit tudtak felmutatni, hogy szebb lett a grafika
(#43) Mkiss: A játékipar pont a 20+ játékosokból virágzik, meglepő módon, nem annyira a minden lövöldét
lewarezolókipróbáló 13 évesekből
Egyébként ezen vélemények szerint a Gyűrűk Ura komolytalan film, mert van benne tünde meg goblin, de amiben katona van, az szipiszupikomoly?[ Szerkesztve ]
Sectumsempra - For Enemies
Új hozzászólás Aktív témák
- Óra topik
- Xiaomi 12 - az izmos 12
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Spórolós topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Steam topic
- Ukrajnai háború
- Zeneszerkesztő és DJ topic
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs