Új hozzászólás Aktív témák
-
Khelben
nagyúr
válasz fokukac #5648 üzenetére
alapvetően szabályosan közlekedem, de az országútra kirakott 60-as táblát csak a hülyék tartják be. mint ahogy a lakott területi 40-et is csak ők.
erről tudna mesélni az a csávó, akit végtelenül idegesített, hogy lelassítottam 60ra, aztán 40re, lakott területen kívül. Nem bírta, megelőzött. 3 kereke lett defektes az útfelújítás kezdeténél kiképzett lépcsőn, ott már 30as tábla volt. Én átdöcögtem rajta, aztán integettem neki.
a másik nem ilyen vidám, nálunk az iskola előtt 30as tábla van, úgy 2 évente meghal ott egy gyerek, akit 60-70nel ütnek el, mert kanyar után van a zebra. remélem, az önkormányzat oda teszi az első traffit.
ezek az új szabályok azt zavarják, aki megszegi őket, a többieket meg megvédik a hülyéktől.
és nem, nem az a hülye, aki betartja. -
Khelben
nagyúr
Szerintem abba hogy beköti-e magát az ember semmi beleszólásuk nem lehetne. Miért ne veszélyeztessem a saját életem ha én úgy akarom?
Lókukit. De már írtam.
Ha nem vagy bekötve, súlyosabban sérülsz, többe kerülsz a kórházban. Ez az egyik.
A másik, hogy ha nem te vagy a hibás, de belehalsz a balesetbe öv nélkül, akkor a másikat becsukják, míg ha övvel nem lenne semmi bajod, akkor mondjuk csak pénzbírságot kapna.
Szóval rohadtul nem magánügy az övhasználat. -
Khelben
nagyúr
Azt meg nem gondolhatod komolyan, hogy egy öv nélkül halálos balesetnél övvel semmi baja nem lenne az embernek.
hány ember mesélhetne erről, akik kiestek a kocsiból az meg átgurult rajtuk...
Ha nem vagy bekötve, súlyosabban sérülsz, többe kerülsz a kórházban.
nagyon hülye indok.neked lehet. meg a többi ősmagyar gondolkodónak. nézz körül az országban, az ilyen felfogás miatt van ott minden, ahol. ami közös dolgunk, az le van szarva, arra nem kell vigyázni/spórolni. közlekedsz a csilivili autódban a hányingerig szemetes utak mentén, mert azt mindenki leszarja, hogy a kocsiján/házán kívül mi van, csak benn ne legyen szemét. ésatöbbi, sorolhatnám estig.
(ne, ne írd be, hogy te sose szemetelsz.)
-
Khelben
nagyúr
ha ti húztátok meg az ő ajtaját, akkor ő volt előbbre, márpedig a rendőrök ezt nézték volna.
jobbról jövőnek akkor van elsőbbsége, ha egyszerre történik a sávváltás, amúgy meg annak, aki előbb kezdi.
persze lehet, hogy ti kezdtétek előbb, csak ő volt a gyorsabb, de ezt utólag nehéz lett volna bizonyítani. -
Khelben
nagyúr
válasz hobizoli #5911 üzenetére
Nem a mögötte levő jött be, hanem a mellette levő.
a rendőr kijött volna, és azt látja, hogy egy autó belement a másik hátsó ajtajába. Nem fog szőrözni, egyértelmű a szitu, minek dolgoztassa magát? Szépen kihozza hibásnak a hátrébb lévőt és viszlát.
Egy esetben van esélye, ha neki több tanúja van. -
Khelben
nagyúr
mert ha kék-sárgát adott volna, jó eséllyel jövőre több, mint 20k-t bukott volna a biztosítási díjon (-2 bónusz)
a másodikkal egyetértek, minden koccanáshoz rendőrt kell hívni. sokan nem tudják, de a kék-sárga se bizonyíték, hiába ismeri el azon valaki, azt később visszavonhatja akár annyival, hogy megijedt, megzavarodott a balesettől.
-
Khelben
nagyúr
de elképzelem a szitut: bemegy a rendőrségre, hogy belémjött egy ilyen autó. tegyük fel, valami extra turborendőrt fog ki, aki nem zavarja el azzal, hogy miért nem szólt rögtön.
megkeresik a másik autót, annak a vezetője előadja pont fordítva a szitut. nyomok már nincsenek. ha előbb nem, itt biztosan lezárják az eljárást. -
Khelben
nagyúr
Ez milyen szép...
És a legjobb, hogy eddig is így volt. Gratulálok a törvényhozóknak. -
Khelben
nagyúr
csak úgy megkérdezném a tisztelt papvédőket, amikor majd a gyereküket elgázolja a betintázott plébános, akkor is majd ennyire kiállnak-e mellettük?
meg amikor majd nem ittas vezetés alól kérnek felmentést, hanem havonta egy hatéves kisfiút, alanyi jogon...gondolja végig a kedves közönség, hogy mit jelent ez az engedmény. ha elszíneződik a szonda, kilógatja a papigazolványt és mehet tovább. senki nem ellenőrzi, hogy valójában mennyit ivott. azt sem, hogy mennyire képes vezetni. én pl tudom magamról, hogy 1 sör után is vezetésre alkalmatlan állapotban vagyok, és biztosan van ilyen a papok között is.
holnaptól majd az idült alkoholisták kérnek ilyen engedményt, hiszen ital nélkül sokkal frusztráltabbak és kevésbé képesek a vezetésre, mint pár feles után.
-
Khelben
nagyúr
Megint ez a másikra mutogatás... le se tagadhatnád, hogy tipikus magyar vagy...
Akkor tessék, ez pont a te hozzászólásodra egy válasz. Csak ő nem gondolja komolyan, te meg igen, ennyi a különbség.
-
Khelben
nagyúr
sose értettem, hogy a megszűnő sávból miért elsőnek kell besorolni...
ha normális emberek közlekednének és használnák a cipzár elvet, elmenne az első a nem megszűnőből, utána egy a megszűnőből, stb. és nem kellene bizonygatni minden lámpánál, hogy kinek kisebb a pöcse... (mer'ugye azt helyettesíti a versenyzéssel)
Új hozzászólás Aktív témák
- Háztartási gépek
- Ford topik
- Mobil flották
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- iPhone topik
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- Modern monitorokra köthető 3dfx Voodoo kártya a fészerből
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...
- GIGABYTE RTX 3060TI GAMING OC 8G
- Asus TUF FA507 - 15.6" IPS 144Hz / Ryzen 7 6800H / 16Gb DDR5 4800MHz / RTX 3050 Ti / 1 ÉV GARANCIA
- NVIDIA Dell RTX 2080 Ti 11GB GDDR6 - Beszámítás: OK
- AKCIÓ, BOLTI ÁR ALATT! tado BASIC Okos Radiátor Termosztát 3db-os
- AKCIÓ, BOLTI ÁR ALATT! Xiaomi HUTT C6 ablaktisztító robot
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest