Új hozzászólás Aktív témák

  • Alteran-IT

    őstag

    válasz ElektronetZ #63 üzenetére

    Mondjuk az érdekes kicsit, hogy a csatornák nem a maximumon vannak (ugyan így feltöltés részen is), de biztos megvan az oka.

    Ami pedig a Telekomot illeti igen, van benne igazság, van piac és érdekek, de pont ez a negatívum is. Míg pl. a BIX, vagy egy nemzetközi/külső szolgáltató (fentebb felsoroltam) csak bérelt vonali szolgáltatásokat, illetve kapcsolatokat vállal más szolgáltatókkal és csak ez tartozik a céljai közé, addig a Telekom ezen kívül arra törekszik, hogy növelje az előfizetői bázisát és a lefedett területeket is, gyakran ezt úgy a legkönnyebb megtenni, ha már eleve egy Telekom függő szolgáltatót valamilyen módon ellehetetlenítenek/tönkre tesznek, majd később jópofán és megmentőként előállnak a hálózat, illetve az előfizetői bázis felvásárlással, illetve átvételével, ennek egyetlen nyertese lesz csak, mégpedig a Telekom, az Elektronet, illetve az előfizetői bázis meg csak szívni fog árazás és minőségi (IPTV) szempontból is, szóval ezeket is nem ártana figyelembe venni, mert az elektronetnek se saját IP cím tartománya, se saját kapacitása nincs, így ha esetleg később a T megálljt parancsolna (számos példa volt már rá az évek során), akkor elég sokáig szolgáltatás nélkül maradnának az előfizetők, mert egy alternatív megoldás keresése, illetve szerződés kötése, beállítások, routing elvégzése nem egy két perc.
    Persze ne legyen igazam, csak sajnos volt már erre nem egy példa és a Telekom pedig egy eléggé sunyi cég és ezt nem én állítom, ez egy köztudott tény.

    Ami pedig a korlátozást illeti, oké hogy most még csak kevesen érik el ezt az adatforgalmat, viszont ugye akkor pont emiatt nincs értelme, mert ha nem éri el senki a korlátot, akkor minek van korlát, másrészről pedig ugye a világ folyamatosan fejlődik (maradjunk az IT-nél és a pozitívumoknál) és egyre nagyobb méretű tartalmak és egyre több és jobb minőségű online szolgáltatás van, na már most ugye lett csomagváltás, meg egyéb dolog is, mi van ha azt mondja az egyik user, hogy SD tartalmak helyett HD tartalmakat fog leszedni és egy film kapásból 20-25 GB lesz a 700 MB helyett, szerintem eléggé érezhető lesz a hálózaton, szóval nem mindig a múltra kell hagyatkozni, hogy hát eddig nem volt nagy terhelés, mert aztán meg lesz akkora, hogy nem fogják győzni utólag a fejlesztéseket is végezni, most is csak egy kis emelés lett és már is bővíteni kellett, holott az emelés nem feltétlen jár együtt a hálózat nagyobb kihasználásával, főleg a csak facebook-ot, meg youtube-ot látogatók közül, de ezek szerint mégis csak van nagyobb felhasználás és valószínűleg lesz is még és a fejlesztések mellett a korlátozások eltörlése is indokolt lenne, vagy esetleg a korlát helyett egy extréme használati korlát megfigyelés alapján, hogy jelenleg csak a nagyobb és terheltebb szegmenseken legyen ilyen, máshol pedig ahol nem szükséges, ott ne éljen vissza vele a szolgáltató, persze az más, ha minden terület le van terhelve, de ezt csak a szolgáltató tudja, illetve max. azok a felhasználók, aki a felhasználás alatt megérzik az adott szegmensen.

Új hozzászólás Aktív témák